Körte

2022.11.25. 09:00

Jót tesz a szívnek és a vérnyomásnak is

Ha hazai gyümölcsről beszélünk, akkor az első gondolata szinte mindenkinek az alma és a szőlő. Indokolatlanul háttérbe szorul a körte, holott egy igazán finom, jellegzetes gyümölcs, amely számos jó tulajdonsággal rendelkezik. A jelenlegi időszakban amúgy is kisebb a választék a friss hazai gyümölcsből, így mindenképp érdemes beépíteni a körtét is a napi gyümölcsfogyasztásunkba.

FARKAS ESZTER

Megyei szinten sajnos egyre kevesebb a körtetermesztő. Egy helyi vállalkozó elmondása szerint a termés országos viszonylatban nagyon rossz volt az idei évben az aszálynak köszönhetően, így a piacon nem nagyon találnak az emberek helyben termett körtét.

– Leginkább a környező megyékből tudnak szerezni a vásárlók körtét, mivel a megyében talán két termesztőt tudok mondani - akik közül az egyik én vagyok - aki körtét is termeszt. Hiába próbáltuk locsolással pótolni a csapadékhiányt, sajnos idén nem zártunk jó évet a körte tekintetében - panaszkodott a kistermelő.

A körtét az emberiség legalább háromezer éve ismeri, termeszti és szinte az egész Földön fellelhető. Több mint negyven ezer fajtáját ismerjük, de itthon ebből csak körülbelül tíz fajtát termesztünk. A különböző fajták külsejüket tekintve rendkívül változatosak, hiszen hosszuk a négy centiméterestől a tizennyolc centiméteresig, alakjuk a gömbszerűtől a klasszikus körteformáig, színük pedig sárgától a zöldön át a barnáig alakulhat. Ami azonban közös bennük, az az egyedi édes ízvilág és a jótékony egészségügyi hatások.

A körte három legjobb tulajdonsága közé tartozik, hogy rengeteg vitamint és antioxidánst tartalmaz. Ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag, hiszen található benne például kálium, kalcium, magnézium, vas, fluor és szelén, valamint A-, C-, E-, K-, és B- vitaminok. Tele van béta-karotinoidokkal és más antioxidáns vegyületekkel, az esszenciális és a szervezet által is előállított aminosavak valódi raktára. Fantasztikus összetétele miatt számos betegség természetes megelőzésében játszik szerepet, de segít torokfájás és hangszálgyulladás esetén is. Fontos, hogy a körtét hámozatlanul fogyasszuk, mert a héja hatszor annyi antioxidánst tartalmaz, mint a gyümölcs húsa!

Jót tesz a szívnek és a vérnyomásnak is. A körte kvercetin-tartalmának köszönhetően mérsékli a vérnyomást és óvja a szívet. A szív működését támogatja a körtében szintén megtalálható kálium is, aminek a vércukorszint és a szervezet pH-értékének szabályozásában is fontos szerepe van.

Segíti az emésztést. A körte rostban gazdag, ami egyensúlyban tartja a vércukrot és jótékonyan hat az emésztésre is. A rostos étrenddel kapcsolatban a közelmúltban publikált kutatási anyagok rámutattak, hogy az pozitívan befolyásolhatja az immunrendszer működését és mérsékelheti a gyulladások előfordulását. Ha diéta részeként, kúraszerűen fogyasztunk körtét, akkor magas rosttartalma miatt csökkenti a gyomortermelést és a bélgyulladást is. A benne lévő pektin szintén az emésztést segíti, jó hatással van a belek működésére és ideális a méregtelenítéshez.

A körtét rengeteg módon felhasználhatjuk: lehet belőle leves, akár egy kis fahéjjal megbolondítva, eltehetjük lekvárnak vagy kompótnak, készíthetünk belőle fűszeres chutneyt vagy épp mézes mártást, megtölthetjük, de kínálhatjuk húsok mellé köretnek is. Emellett a körtét felhasználhatjuk smoothie-khoz és gyümölcslevekhez is. Különösen finom csemege az aszalt körte, de vörösborban párolva egy gombóc fagylalttal nem csak finom, hanem nagyon mutatós desszert is. 

Ha valami sós dologra vágyunk, a körtét akkor is bevethetjük, mert kitűnően illenek hozzá a különböző markánsabb ízű sajtok, mint például a kéksajt vagy a camembert. Akár salátába, rizottóba, tésztaszószba is beépíthetjük, de leveles tésztába is tölthetjük a camembert-rel együtt. Akár édesen, akár sósan készítjük el a körtét, egy kis dióval mindig feldobhatjuk!

Vásárlási és tárolási tippek

A körte ősszel és télen is könnyen beszerezhető, jól tárolható gyümölcs, azonban van néhány dolog, amire érdemes odafigyelni. Először is mindig gondoljuk át, mire szeretnénk használni a körtét, és annak megfelelően vásároljunk belőle. Pároláshoz, smoothie-hoz vagy süteményhez megfelelőek az érett, puha gyümölcsök, míg egy gyümölcssalátába sokkal jobbak a kicsit keményebb körték. Rothadt vagy penészes folt viszont semmiképp ne legyen rajta.

Ha érett gyümölcsöt vásároltunk, akkor azt hűtőben egy-két napig tárolhatjuk, de ajánlatos mielőbb elfogyasztani. A nagyon érett gyümölcsöket, ha lehet, azonnal dolgozzuk fel, ha azonban mégis tárolnánk, arra ügyeljünk, hogy más gyümölcsöt ne tegyünk melléjük, mert az könnyebben megromlik.

forrás: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kampánya „Európai Friss Csapat - Az ízek ereje program„

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában