2022.11.18. 13:00
Árvácskák, az ehető virágok
Móricz Zsigmond Árvácska című regénye szomorú történet, az abból készült filmek és színházi előadások megtekintésekor szem nem marad szárazon. A főhős arról a virágról kapta a nevét, amely a szerénység, az alázatosság és a szomorúság jelképe.
A termelői piac portékái közül nem hiányozhatnak az árvácskapalánták sem Fotók: a szerző
Dunaújváros - A kerti árvácska (viola) az ibolyafélék családjába és az ibolya (viola) nemzetségébe tartozó háromszínű árvácska és más ibolyafajok keresztezésével létrehozott kertészeti hibrid növényfaj.
Móricz Zsigmond történeténél korábbi időkre tehető egy legenda, amely szerint élt egyszer egy Annie nevű lány, aki beleszeretett egy fiúba. A fiú azonban nem viszonozta a szerelmét, mire a lány belehalt bánatába. Sírján vadvirágok nőttek, köztük a háromszínű vadárvácska, ami a néphit szerint a szomorúság és a remény szimbóluma. Az árvácska neve a francia „pensée” szóból ered, amelynek jelentése gondolat, emlékezés.
A temetőbe, a sírokhoz is sokan ezt ültetik télire
Így értettem meg, hogy miért nem volt elragadtatva édesanyám, amikor sok-sok évvel ezelőtt beállítottam egy rakat árvácskával, hogy azoknak helyet találva színesítsük a kertünket. Láttam az arcán a csodálkozást, hogy mit akarok kezdeni ezekkel a temetői virágokkal, amiket egykoron háromféle színe miatt Szentháromságfűnek, Szentháromság violának is neveztek, továbbá Isten szakállának, istenszakállnak, császárszakállnak, macska- vagy pávaszemnek, tarka ivolának, szegénydeákfűnek, avagy a számomra még nehezebben megjegyezhető szenkuchának.
Az árvácskát középkori kolostorokban gyógynövényként tartották, teája vérnyomáscsökkentő hatású, nyákoldó, bőrkiütések ellenszereként is bevált.
A Nagyszombati kódexben ez áll: „Oh, tündöklő szép piros rózsák, oh, gyenyerűséges illatozó fejér liliomok és szeplő nekil való violák…”. Ez utóbbiak az istenfélelem szimbólumai, a kék violák (ibolyák) pedig az alázatosság kifejezői. A virágregékben az ibolya a szerénység jelképe volt, virágnyelven szólva-írva: „Szende, mint az ibolya…”.
Az ibolyaszirup francia találmány, a parfümipar egyik alapanyaga, az élelmiszeriparban teasütemények és mályvacukor ízesítésére is szolgál. S hogy sorozatunk mostani részében se maradjunk recept nélkül, felidézem Erzsébet királyné, Sissi kedvenc desszertjét, a kandírozott ibolyavirágot. Ezt pedig tegyük el tavaszra, amikor nem csupán elvétve fedezzük fel a kertünkben, hanem akár összefüggő talajtakaróként gyönyörködhetünk benne. Zárójelben elmesélem, hogy rég nem látott gimnáziumi osztálytársnőm az ibolyaszőnyegemről tavasszal készített, a közösségi oldalon megosztott fotóim alapján magot kért annak terméséből. Zsuzsához postai úton megérkeztek a begyűjtött cirmos virágú árvácskák apró magvacskái, kéknefelejcsmagok társaságában, a Heves megyei, Gyöngyöstől 8 kilométerre található Nagyrédére. Remélem, neki is sikerül életre kelteni őket.
Visszakanyarodva a kandírozott ibolyavirágok elkészítésének mikéntjéhez, első műveletként a lecsipegetett virágokat megmossuk, valamint a vizet felitatjuk róluk. Az enyhén felvert tojásfehérjébe mártjuk, majd kristály- vagy porcukorba hempergetjük a virágokat, azután a száraiktól megszabadítjuk. Meleg helyen szárítjuk meg ezeket, és az így elkészült illatos csodák sütemények díszítésére is kiválóak.
Az ibolyatorta receptúrájával találkoztam a Rózsakunyhó Alkotóműhely gondozásában közelmúltban megjelent, Halmos Mónika „Vadon nőtt étterem” című könyvében. Az ételfotókkal gazdagon illusztrált, azonnal kedvencemmé vált kötetet lapozgatva, több helyütt köszönnek vissza a fűszer- és gyógynövényes, ehető virágokat tartalmazó receptek ibolya-/árvácska-/viola-, vagy éppen kamilla-, hársfa-, lóhere-, szurokfű-, kakukkfű-, zsálya-, turbolya, papsajt-, fehérakác-, százszorszép-, pitypang-, bodza-, búza- és levendulavirággal, (vad)rózsaszirommal, gyümölcsfavirágokkal.