A Szuezi-csatorna a gazdaság, a nagyhatalmi egyensúly ügye

A Szuezi-csatorna körül kialakult fegyveres összetűzés 1956. október 29-én kezdődött és november 7-én ért véget, így el lehet mondani, hogy a két esemény szinte egy időben játszódott le. Sok hazánkfia bízott a nyugati államokban, pedig – mint a történelem során oly sokszor – a nyugati világ 1956-ban is egyszerűen feláldozta hazánkat. Ma már nyugodtan kijelenthetjük, ha nem lett volna a közel-keleti konfliktus, az amerikaiak nyugati szövetségesükkel együtt akkor sem kockáztattak volna meg egy szovjetekkel vívott háborút Magyarország miatt. 

A Szuezi-csatorna egyiptomi államosítása nemzetközi bonyodalmat okozott. Nasszer egyiptomi elnök intézkedése végett Izrael tiltakozott, mert kiszorult a csatorna használatából, ezért a zsidó állam megtámadta Egyiptomot, ezzel kezdetét vette a második arab–izraeli háború. Izraelt a hadműveletekben segítette Franciaország és Nagy-Britannia is. 

A stratégiai csatorna 

A Sínai-félsziget nyugati részén épült tengeri csatorna óriási stratégiai jelentőséggel bír a mai napig. Hossza 163 km, a legkeskenyebb részén, 300 m széles. Ez a mesterséges vízi út Egyiptomban a földközi-tengeri Port Szaíd és a vörös-tengeri Szuez városokat köti össze. 

Az első próbálkozás egy modern csatorna építésére Bonaparte Napóleon egyiptomi hadjáratából származik, aki így akarta elérni, hogy Anglia kereskedelmi hátrányba kerüljön. A csatorna építését 1859. április 25-én kezdte meg a Szuezi-csatorna társaság, és a mintegy 10 évig tartó munkálatok után, az első hajó 1869. február 7-én haladhatott keresztül rajta. 

A közel-keleti kőolaj szállításának nagy része is a csatornán keresztül történt, ezért annak birtoklása komoly pozíciót biztosított a tulajdonosának. Kezdetben a csatorna működését felügyelő részvénytársaság jelentős része francia kisrészvényesek és a brit állam kezében volt, de Egyiptom is rendelkezett tulajdoni hányaddal. Egyiptom az első arab–izraeli háború kudarcaiból okulva jelentős hadi fejlesztésbe kezdett, és olyan nagyszabású terveket vetett fel, mint az asszuáni gát felépítése. Hogy ezek megvalósításához anyagi forrásokat szerezzen, Nasszer az Egyesült Államokhoz és a Világbankhoz fordult. Az USA az egyiptomi gyapottól tartó déli államok lobbija és az izraeli érdekérvényesítés következtében elutasította az akkor már a Szovjetunióhoz is közeledő Egyiptom kérését, miként a Világbank is nemet mondott. Nasszer erre bejelentette a csatorna államosítását, ami nemzetközi konfliktushoz vezetett. 

Napjainkban a Szuezi-csatorna ugyancsak fontos kereskedelmi, hajózási útvonal, jelenleg nemzetközi megfigyelő erők ellenőrzik a Sínai-félszigetet. Ezek a megfigyelő erők nem ENSZ irányítás alatt állnak, hanem az Egyesült Államok, Egyiptom, Izrael és további részt vevő nemzetek közötti egyezmény alapján működnek. 

Az államosítás előzménye 

1952-ben Egyiptomban a Gamal Abden Nasszer ezredes vezette Szabad Tisztek Mozgalma katonai puccsal eltávolította az angolbarát Faruk királyt, és átvette a hatalmat az ország felett. A nagy népszerűségnek örvendő, karizmatikus Nasszer Egyiptomot köztársasággá alakította át, és elérte azt, hogy a britek kivonják csapataikat az országból. Nasszer modernizálni szerette volna Egyiptomot, e tervnek volt a része az asszuáni gát megépítése is, ami elősegíthette a mezőgazdaság fejlődését, energiát biztosított volna az ipar számára. A csatorna részvényeinek többsége francia és angol tulajdonban volt, így a nyereség zöme külföldre áramlott. Miután Nasszer meghirdette az államosítást, kártérítést ígért a tulajdonosoknak, lépése mégis meglepte a világot. Nasszer népszerűsége nemcsak Egyiptomban nőtt, hanem a környező arab államokban is, ami aggasztotta a franciákat és az angolokat. Attól tartottak, hogy az egyiptomi vezető egy arab összefogást fog létrehozni, ami veszélyeztette volna a nagyhatalmak érdekeit. Egyiptomban ekkor már jelentős számú szovjet katonai tanácsadó tartózkodott, és a szovjet hadfelszerelés folyamatosan érkezett az arab országába. Mindenki előtt ismert volt az arabok és Izrael közti nézeteltérés annak ellenére, hogy a zsidó állam csak 1948 óta létezik, de ez a szembenállás a XX. század eleje óta folyik változó intenzitással hadi, politikai és gazdasági téren. Erre játszottak rá az angolok és a franciák, ugyanis tudták, hogy egy Egyiptom elleni katonai hadműveletet a világ elítélne, ezért 1956. október 22-én (a magyar forradalom kitörése előtti napon) titkos megállapodást kötöttek Izraellel. 

A fegyveres összecsapás 

A terv az volt, hogy a csatornát minél előbb vissza kell szerezni Nasszertől, ha kell, erőszakkal is, ezért Izrael megtámadja Egyiptomot, bevonul a Szuezi-csatorna vonaláig, majd ekkor az angolok és a franciák mint békéltetők megjelennek, felajánlják Egyiptomnak a katonai védelmet, de ehhez meg kell szállniuk a Szuezi-csatornát. Egy régebbi egyezmény szerint, ha egy arab országot külső támadás érne, Franciaország és Nagy-Britannia azonnal lezárhatja a csatornát. 

Az izraeli hadsereg a megállapodás értelmében megindította a katonai akciót Egyiptom ellen, és hamar elfoglalta a Sínai-félszigetet, Nagy-Britannia pedig ultimátumot intézett Kairóhoz, hogy október 31-ig az arab ország ürítse ki a csatornát. Nasszer elutasította az ultimátumot, ezért a francia és angol gépek bombázni kezdték az arab ország létesítményeit, majd november 5-én katonái egyiptomi földre is léptek. Nasszer légi erejének nagy részét Szíriába menekítette, a Szuezi csatornában pedig 47 hajót süllyesztett el, ezzel teljesen megbénította a térség hajóforgalmát. Ez azért volt fontos, mert a csatornán zajlott a nemzetközi olajszállítás nagy része, és ez kihatott az akkori világgazdaságra. Kezdetben az ENSZ Biztonsági Tanácsának tűzszüneti felhívására nem érkezett érdemi válasz, Izrael ugyanis teljesíthetetlen feltételeket szabott Egyiptom számára, annak nem volt más lehetősége, mint visszautasítani az ultimátumot. 

Nagyhatalmi konfliktus 

A franciák és az angolok Izrael segítségével gyorsan le tudták volna győzni az egyiptomi hadsereget, de nemzetközi nyomásra nem folytatták a katonai műveletet. Az Amerikai Egyesült Államok ugyanis tartott attól, hogy a konfliktus következtében az arab országok a Szovjetunió barátságát fogják keresni, ezzel felbomlik egy kényes egyensúly. Az USA-ban abban az időben éppen választási kampány zajlott, Eisenhower elnök mindent megtett, hogy újraválasszák. Az esetet súlyosbította, hogy Szaúd-Arábia olajembargót vezetett be Franciaország és Nagy-Britannia ellen, az amerikaiak pedig a kieső részt nem voltak hajlandóak pótolni, amíg az európai csapatok Egyiptomban vannak. 

A Szovjetunió a kezdetektől fogva Egyiptom pártján állt, így számára kedvezően alakultak a dolgok, és ezért is döntöttek a november 4-i magyarországi támadás mellett, mert látták, hogy a világ tekintete a Szuezi-csatornára szegeződik. Amíg az ENSZ-ben a szovjetek azért kardoskodtak, hogy a francia és angol egységek mihamarabb távozzanak Egyiptomból, addig tankjaikkal gátlástalanul eltiporták a magyar forradalmat. 

Nemzetközi nyomásra 1956. november 7-én végül Nagy-Britannia és Franciaország kénytelen volt azonnali fegyverszünetet kötni, Magyarországon pedig ezzel egy időben megkezdődött a szovjet megtorlás. 

Anglia és Franciaország végleg elvesztette nagyhatalmi pozícióját. Az egyiptomi katonai vereség ellenére Nasszer hatalma és befolyása megerősödött az egész térségben. 1957 márciusában Izrael is kivonta csapatait a Sínai-félszigetről, helyükre az ENSZ békefenntartó alakulatai érkeztek meg. A Szuezi-csatorna pedig továbbra is nemzetközi használatban maradt, de a hajózás csak 1957 áprilisában indulhatott el újra, miután kiemelték az elsüllyedt hajókat. 

A harmadik arab–izraeli háborúra 11 évvel később kerül sor. Az 1967. június 5–10. között lezajlott összecsapásban Egyiptom, Szíria, Jordánia és Irak harcolt Izrael ellen. A zsidó állam győzelme viszont lényeges változást eredményezett a Közel-Keleten. A Sínai-félsziget, a gázai övezet, Jeruzsálem egy része, a Golán-fennsík és Ciszjordánia megszállásával kedvező feltételeket teremtett a további izraeli területei terjeszkedéshez, ami sajnos újabb háborúkhoz vezetett. 

Felhasznált irodalom 
Nagy Károly: Nemzetközi jog, Püski, Bp., 1999. 
Salgó László: A szuezi háromszög. Kossuth, Bp., 1986. 
Kalmár Tibor: Titkos szerződés Szuezről. Külügyi Intézet, 2009. 
Jalta és Szuez között. 1956 a világpolitikában. Bp., 1989. 
Denis Lefebvre: A szuezi ügy. Osiris, Bp., 1999. 
A szuezi válság és Magyarország, 1956. Veritas Történetkutató Intézet – Magyar Napló, Bp., 2017.