Az ipari fejlődéshez a szigetországnak nem voltak természeti kincsei

2022.09.25. 08:00

A japán csapatok megszállták Mandzsúriát a nyersanyagáért

1931 őszén a kínai Mukden (ma Shenjang) város közelében zajló vita olyan eseményeket váltott ki, amik Mandzsúria japán meghódításához vezettek. Az történt, hogy szeptember 18-án felrobbantották a Japán által épített dél-mandzsúriai vasútvonal egy szakaszát. A robbanás nem sok kárt tett a sínekben, a vonatok tovább közlekedtek az útvonalon, ennek ellenére a japánok a kínai nacionalistákat hibáztatták, majd a szabotázsakcióra hivatkozva megszállták Mandzsúriát.

Farkas Lajos

Mukden, 1931. szeptember 18.: a japán csapatok mandzsúriai inváziója a kínai Liaoning tartományban Fotó: Wikimedia

Történelem - A felkelő nap országa kihasználta az 1929-es nagy gazdasági válságot, s a brit font leértékelését, így az alacsony bérköltségeknek köszönhetően Japán hatalmas gazdasági előnyre tett szert. A pénzügyi haszon a hadiiparba vándorolt, ez biztosította a hátteret Japán hódító terveihez. A gazdasági fellendülés azonban nem bizonyult egyenletesnek, a nyersanyaghiányban szenvedő Japán új piacok megszerzésére kényszerült. A gondot fokozta a munkások és a parasztok fokozatos elszegényedése, amiből Tokió a hódító politikában látta a kiutat. Az I. világháborúból győztesként kikerülő Japán növelni akarta távol-keleti befolyását, ezért már jóval az invázió előtt kiszemelte magának a természeti kincsekben gazdag Mandzsúriát. 

Sokszínű fennhatóság 

Mandzsúria nagy kiterjedésű, saját történelemmel rendelkező földrajzi régió Északkelet-Ázsiában. Területének többsége Kínához tartozik, de egyes részei átnyúlnak Oroszországba. A mai kínai földrajzi felosztás szerint területe – több mint 800 ezer négyzetkilométer – az északkelet-kínai alfölddel esik egybe. Mintegy 100 millió ember lakja, többségük kínai nemzetiségű. Rajtuk kívül koreaiak, kitajok és mandzsuk is lakták, róluk kapta a régió az Európában ismert nevét. Ezekbe az egymást követő népcsoportokba a legyőzött náció rendszerint beolvad a győztesébe, így a mandzsuk nagy része is mára már kínai lett. 

Japán mindössze három évtized alatt behozta több évszázados hátrányát

A területet kezdetben a koreai fennhatóság alatt állt, majd 1664-ben mandzsuk rohanták le Kínát, létrehozva a Csing-dinasztiát, amely azután két és fél évszázadig uralkodott az ország felett. Mandzsúriát azután az Orosz Birodalom hódította meg, az oroszok nagyszabású építkezésekbe is kezdtek, de az orosz–japán háború során japán fennhatóság alá került. Teljes elfoglalására azonban csak 1931-ben került sor, ami után létrejött a Mandzsukuo bábállam, ebbe a japánok nagyon sok pénzt fektettek be, jelentős nehézipart és modern infrastruktúrát létrehozva, a legfejlettebb területté tették azt Kínában. A Szovjetunió a II. világháború utolsó napjaiban vetett véget a japán uralomnak, a terület visszakerült Kínához, majd a kínai polgárháború után a Kínai Népköztársaság része lett. Az ’50-es évek elején lezajlott koreai háború alatt a kínai erők Mandzsúriát használták bázisként, hogy segítsék Észak-Koreát az amerikaiak elleni harc­hoz, majd a hidegháború alatt Mandzsúria vitatéma lett Kína és a Szovjetunió között, ami 1969-ben kínai–szovjet határkonfliktussá fajult. A hidegháború végével ez a határkérdés a tárgyalások részét képezte, így 2004-ben Oroszország és Kína egyezségre jutott, így véget ért a tartós határvita. 

A japán modernizáció 

A XIX. század második felében Japán kilábalt a feudális széttagoltságból, és elindult a nyugathoz való felzárkózás útján. Az évszázados elzárkózás politikáját felváltotta a nyitás politikája. Elkezdődött az ország és a társadalom modernizációja, japán fiatalok mentek külföldre tanulni, hogy elsajátítsák a legmodernebb ismereteket, majd hazatérve azt otthon kamatoztassák. Három évtized alatt Japán behozta a nyugattal szembeni több évszázados technológiai lemaradását, 70 éven belül pedig már mint új nagyhatalom lépett a világpolitika színpadára, s Ázsia meghódítására tört. Megváltozott az ország: vasútvonalakat, kikötőket építettek, csökkent az országrészek elszigeteltsége, a feudális településekből modern városok lettek. Az iparosítás miatt viszont az amúgy is szegényes nyersanyagkészlet elfogyott, külföldi források után kellett néznie. Először a világpiaci import került szóba, de ahogyan erősödött a japán haderő, úgy Tokióban már gyarmatok megszerzését tűzték ki célul. Az 1894-ben kitört kínai–japán háborúban a japánok vereséget mértek a ­Csing-dinasztia által vezetett Kínára, így Tokió megszerezte ­Koreát, Tajvant és Kína északkeleti ­részeit. 

A belső ellentétek ára 

Korea megszerzése Japán számára nemcsak gyarmatot és új nyersanyagforrást jelentett, hanem ezzel megszilárdította védelmi pozícióját is. Japán tehát nagyhatalommá vált, amíg Kína a belső villongások miatt egyre gyengébb lett, majd az összeomlás szélére került. Miután 1911-ben megdöntötték az utolsó kínai császár, Pu Ji (1934-től a Japán által irányított bábállam, Mandzsukuo császárává tették) uralmát, a valódi hatalom viszont a hadurak kezébe került, akik egymással háborúzva gyengítették az országot. Egyes hadurak még a külföldi hatalmakkal is szövetséget kötöttek, hogy ellenfeleiket legyőzzék. Például Mandzsúria hadura, Csang Co-lin nyíltan együttműködött a japánokkal, azok katonai és gazdasági támogatásáért cserébe. 1915-ben Japán huszonegy követelést nyújtott be a kínai kormánynak, amellyel további gazdasági és politikai kiváltságokat próbált szerezni. Az I. világháború után a versailles-i békeszerződés Japánnak ítélte a korábban német gyarmatokat, így Santungot (ma a Kínai Népköztársaság keleti részén fekvő tartomány) is, ami japánellenes tüntetésekhez vezetett. A kínai kormányok minden erejét lekötötték a belső forrongások, és nem tudtak a külpolitikára kellő energiát fordítani, ezt a helyzetet használta ki az egyre erősödő Japán, Mandzsúriát több szempontból is kívánatos célpontnak tekintve.

Mandzsúriában élő japán telepesek, akiket besoroztak a II. világháborúba (1940 körül)
Fotó: Wikimedia

Mandzsúria hatalmas nyersanyagkészleteire nagy szüksége volt a japán iparnak, valamint a harmincmilliós lakossága kitűnő piacnak ígérkezett a japán készáru számára, ami a nagy gazdasági világválság miatti magas vámok végett eladhatatlan lett a nyugati piacokon. A japán nacionalisták egyik fő célkitűzése pedig az volt, hogy a Mandzsúriát északról határoló Amur folyót elérjék, kiterjesztve így birodalmuk határait. A japán imperializmus nemcsak egyszerűen a nemzet területének növeléséről szólt, hanem azt erős ideológiai küldetéstudat és faji felsőbbrendűség is táplálta. 

Mandzsúria megszállása 

A mukdeni incidenst kihasználva Japán elfoglalta Mandzsúriát, a nyugati hatalmak tiltakoztak, Kína hadat is üzent Tokiónak, majd bojkottálta a vele való kereskedelmet, de a felkelő nap országát már nem tudták megakadályozni a további terjeszkedésben. Japán ezzel elérte elsődleges célját, a katonai megszállás biztosította a szigetország gazdasági érdekeit, így olyan nyersanyagokhoz jutottak hozzá, amelyekkel Japán nem rendelkezett, ilyen volt a gumi, az olaj és a fűrészáru. Mandzsúriát a kínai központi hatalom már évekkel korábban sem tudta ellenőrizni, ami megkönnyítette az agresszor dolgát. Az eset után született meg az Egyesült Államokban a Stimson-doktrína. Ez az Amerikai Egyesült Államok szövetségi kormányának 1932. január 7-én meghirdetett politikáját tükrözte, ami kimondja, hogy az erővel végrehajtott nemzetközi területmódosítások nem ismerhetők el. Nevét Henry L. Stimson amerikai külügyminiszterről kapta, aki a japán támadást elítélte, majd Mandzsukuo kikiáltása után megtagadta a bábállam elismerését. 

A mandzsúriai megszállás miatt Kína panasszal élt a Népszövetségben (az ENSZ elődje), ahol felállítottak egy bizottságot, amely végül nem az agresszió miatt marasztalta el Japánt, hanem azért, mert nem merítette ki az összes, békés megoldási lehetőséget. Ezért Japán tiltakozásul kilépett a Népszövetségből, a megszállt területeken pedig 1932-ben létrehozták a mandzsu bábállamot. Miután Tokió kilépett a Népszövetségből, kikerült a nemzetközi szervezet szankciói alól, de megsemmisített minden reményt, hogy a problémát békés úton oldják meg, ezzel Japán visszafordíthatatlanul a háború útjára lépett. Mandzsúriába a megszállók japán lakosokat telepítettek, de a II. világháború után – félve a kínai megtorlástól – nagy részük visszatért az anyaországba. 

A japán–kínai viszony elmérgesedett, a mandzsúriai válság szinte előszele volt a második japán–kínai háborúnak, amely egészen a II. világháború végéig, illetve a japán kapitulációig tartott. 
A mandzsúriai incidens fordulópont volt a japán történelemben, Tokió akkor döntött úgy, hogy felhagy békepolitikájával, és érdekeit Ázsiában próbálja akár erővel is érvényesíteni. Becslések szerint a II. világháború alatt közel másfél millió mandzsúriai ember veszítette életét. 

Felhasznált irodalom 

– A. J. P. Taylor. A II. világháború okai. Scolar, 1999. 

– Polonyi, Péter. Kína története. Bp., Maecenas, 1994. 

– Jung Chang, Jon Halliday: Mao, az ismeretlen történet. Európa Kiadó, Bp., 2006. 

– Jordán, Gyula. Kína története. Aula Kiadó, 1999 

– Andrew Wiest, M. K. Barbier: Gyalogos-hadviselés, Hajja és Fiai, Debrecen, 2003. 

– Polonyi Péter: Kína Hongkonggal, Makaóval, Tajvannal, Tibettel, Panoráma Kiadó, 2002. 

– Gy. Horváth László: Japán kulturális lexikon, Corvina, 1999. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában