Dunaújváros

2022.08.05. 14:00

Hol van a legmenőbb játszótér a városban?

A rengeteg teendő és a sivatagi meleg miatt egyszerűbb lehet a gyereket leültetni mesét nézni. Ugyanakkor a szakértők nem győzik hangsúlyozni, hogy kisgyermekkorban elsősorban mozgásos élményre és szociális kapcsolatokra van szükségük a lurkóknak, lehetőleg a szabad levegőn. Erre pedig a legkézenfekvőbb megoldás a játszótér.

Török Tímea

Madai Ármin és Madai Aliz leginkább a máltai játszótéren szeretik múlatni az időt Fotó: TT

Szerencsére az elmúlt időszakban számtalan nagyszerű játszótér épült, vagy a régieket kiválóan felújították. Ezeket térképezzük fel, elsőként városunkban, a teljesség igénye nélkül. 
Dunaújvárosban harmincnál is több játszótér van. Abszolút szubjektív ajánlóm megírása előtt egy miniközvélemény-kutatást végeztem, az eredményei alapján készült az összefoglaló. 
A Petőfi ligetben, a Bartók kamaraszínház mögött van egy remek hely a lurkóknak. A kalózhajót idéző mászókás játék a városi kiskalózoknak kitűnő színtér. Nagy előnye, hogy mindenféle módon könnyen megközelíthető és kellemes, árnyékos a környezet. Sok, összesen négy hinta és két mérleghinta is van, és az itt található markológép is szuper szerepjáték-ihlető elfoglaltságot kínál a fiúknak. 
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által üzemeltetett játszótér szintén sokak kedvence. Az Október 23. téren található, a Kormányablak mögött. Autóval kényelmesen megközelíthető, ha busszal érkezünk, rövid séta szükséges. Többfunkciós közösségi térként 2014-ben nyitotta meg kapuját. A folyamatos nyitvatartást a játszótéren felépített 100 négyzetméteres játszóház teszi lehetővé, így a látogatók rossz idő esetén is részt vehetnek a programokon. A mosdó is megoldott és játékok is kölcsönözhetőek. Így nem feltétlenül kell a kismotort otthonról cipelni. Változatos lehetőségeket kínál az önfeledt játékra és a közösségi kapcsolatok építésre a rengeteg játékelem, amelyek több korosztályt szórakoztatnak és közülük több kifejezetten kicsiknek készült. A játszótér biztonságos, mert körbekerített és tiszta. 
A játszótéri eszközökön kívül itt minden hétre foglalkozásokat is szerveznek, egy játszóházhoz hasonlóan. Augusztus első hetében a gyöngyfűzés és a PET-karkötő készítése után, augusztus 5-én, pénteken, délután csocsózni várják a játékos kedvű gyerekeket, ingyenesen. Tapasztalatom alapján ennek a játszótérnek az is nagy előnye – ilyenkor nyáridőben leginkább –, hogy a közelben van a Városháza tér nagy szökőkútja, amely a gyerekeknek óriási élmény. Folytatjuk... 

Valent Katalin és Svoboda Nathan Fotó: TT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában