Emeletes bunkerben tekinthető meg a vasúttörténeti kiállítás

‒ Igaz, hogy jövőre lesz tízéves a gyűjtemény?

‒ A jelenlegi helyére valóban 2013-ban került a kiállítás - mondja Herczeg Gyula nyugdíjas vasutas, a Vasúttörténeti Múzeum szakmai vezetője -, de az anyag összeszedése évtizedekkel korábban elkezdődött. Több helyről érkeztek a dolgok, több helyen voltak bemutatva, mielőtt ez a tárlat létrejött. Az alapot Beles Lajos fűtőházi főművezető gyűjteménye képezte, aki már 1986-ban kezdte összeszedegetni a MÁV-os relikviákat. Sokat tett a múzeum létrejöttéért Kertész Tamás és dr. Kriston-Vízi József is. 

‒ Az épület nem éppen múzeumjellegű. Háromszintes, csak vakablakokkal rendelkező betontömb. Légópincének, bunkernek is nevezik. Alighanem ez a világ egyetlen emeletes bunkere, emeletes pincéje…

‒ Érdekes építmény az biztos. Olyan céllal készült 1950-es évek elején, hogy ha valami történne a vasúttal, idemenekítenék az irányító központot. Masszív betonépület, másfél méter vastag falakkal, három méter vastag födémmel. Ablaktalan, a külvilágtól teljesen elszigetelve is életteret biztosított volna háborús veszély, akár egy atomtámadás esetén is a belül lévőknek. Önálló áram-, víz- és levegőrendszerrel rendelkezett. Hosszú ideig polgári védelmi célokat szolgált, a rendszerváltás után kiürítették, és kilenc évvel ezelőtt kaptuk meg mi.

‒ Mi minden látható benne?

‒ Nyolc helyiséget rendeztünk be két szinten, a vasutasok által használt tárgyakkal, munkaeszközökkel, ruhákkal. S vannak szép számmal iratok, igazolványok, menetrendek, jegyek, fényképek, újságok, könyvek. Az egyik helyiségben dr. Mayer József MÁV-főtanácsos hagyatéka látható. Egy másikba terepasztal került, egy harmadikban időszaki kiállítás tekinthető meg: a gyékényesi Kovács Tibor fából készített, 12 darab mozdonymakettje. A felső szintet egyelőre nem használjuk.

‒ Ezek szerint bővíthető még a kollekció?

‒ Tulajdonképpen van hely, de így is már elég sok az anyag. Amikor ideköltöztünk, 1290 címkézett tárgyunk volt. Az Apáczai középiskola diákjai végezték a lajstromba vételt. Azóta megsokszorozódott ez a mennyiség. 

‒ A fiatalokat is érdekli a vasúttörténet? Nemcsak az idősek járnak ide nosztalgiázni? 

‒ Minden korosztály jön, az ország távolabbi tájairól is, például a Gunarasban nyaralók beiktatják a programjukba. Júniusban, a múzeumok éjszakáján 466 látogatónk volt. Július 9-én Dombóváron rendezték az országos vasutasnapot, s akkor is eljött 265 érdeklődő. Megnézte aznap a kiállítást a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója, Keresztes Péter is, aki ígért segítséget, egyrészt a Közlekedési Múzeummal való kapcsolatfelvételben, másrészt a népszerűsítésben. Már készíttetett is egy videót a gyűjteményünkről. 

‒ Voltak más ismert emberek a látogatók között?

‒ Persze. Kovács Sándor kollégámmal felváltva fogadjuk és kalauzoljuk az érkezőket. A Vendégkönyvbe is íratunk velük. Járt itt például az Aranycsapat dombóvári játékosa, Buzánszky Jenő. Vasutas gyerek volt, a DVSE-nél kezdte a sportpályafutását. Kellemesen nosztalgiázott. Lehet nosztalgiázni A szocialista szellem vasútja nevet viselő teremben is, bár az nem biztos, hogy mindenki számára kellemes emlékeket idéz. Oda a munkásmozgalommal kapcsolatos tárgyak, plakátok kerültek.

‒ Az udvar elég tágas, és alig van ott valami. Nem akarnak beszerezni egy-két mozdonyt, személyvagont, tehervagont?

‒ Van jelzőnk, szemaforunk, két vízdarunk, amelyek a gőzösök feltöltésére szolgáltak, és egy kézihajtányunk. Ezt kézzel hajtva haladtak a síneken a vasutasok, ha valami közeli helyre, szemlére mentek ki. Ha jött egy vonat, leemelték a sínről a hajtányt, aztán visszatették, és folytatták az útjukat. Ezekben a tárgyakban nemigen tud kárt tenni a hívatlan, látogatási időn kívül érkező látogató. A mozdonyokkal, vagonokkal úgy vagyunk, hogy ha kapunk, természetesen elfogadjuk, de szorgalmazni nem szorgalmazzuk a beszerzésüket a mai világban. Félő, hogy tönkretennék, megrongálnák, szétlopnák őket. Nincs szem előtt ez a terület. A „diószedők” így is gyakran bejárnak.

‒ Mi lett egyébként az öreg gőzösökkel?

‒ Néhány még szolgálja a kirándulókat, nosztalgiajáratokon, néhány ipartörténeti emlékként funkcionál a vasutas városokban - a dombóvári pályaudvar előtt is áll egy 424-es -, a legtöbbjét azonban a nyolcvanas években elvitték Rákosrendezőre, és elaltatták, hidegre szerelték őket.

Forrás: teol.hu