Dunaújváros

2022.07.23. 15:00

Naplemente lesz az Omega emlékére

A magyar rockzene kimagasló, nagy hatású zenekara, az Omega 1962-ben alakult meg. (A legtöbb forrás szerint 1962. szeptember 23-án a Budapesti Műszaki Egyetemen adták az első koncertjüket.) Az együttes az idei hatvanadik évfordulót egy nagyszabású koncerttel szerette volna megünnepelni.

Agárdy Csaba

Molnár György, Kóbor János, Debreczeni Ferenc, Mihály Tamás és Benkő László, amikor 2013-ban átvették a Kossuth-díjat Fotó: MTI

De a számításokat keresztülhúzta, hogy előbb 2020. november 18-án a billentyűs, Benkő László, majd három nap múlva a basszusgitáros, Mihály Tamás halt meg. Azután a zenekar motorja, az énekes Kóbor János 2021. december 6-án hunyt el, így már a nagy ünnepi előadást nem lehetett létrehozni. Azonban a magyar zenei élet nem feledkezik el az Omegáról. 
Naplemente címmel rendeznek Omega-emlékkoncertet július 24-én, vasárnap (20.30) a keszthelyi Festetics-kastély parkjában. A koncert fellépői között van az Omega Szimfonik és a Bolyki Soul & Gospel Kórus. A szimfonikus koncerten egy különleges, szabadtéri helyszínen tisztelegnek a legendás hazai együttes előtt, neves előadóművészek interpretálásában, szimfonikus zenekar kíséretével szólaltatják meg az Omega kultikus slágereit. 
A 120 perces koncert házigazdája Jordán Tamás, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész. A szimfonikus zenekar olyan együttesekből áll össze, mint a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Budapest Scoring – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. 
A koncerten fellép Miklósa Erika operaénekesnő, Király Linda énekesnő, Roby Lakatos hegedűművész, Dolhai Attila és Szabó Győző színművész, Bolyki Balázs énekes, zeneszerző, dalszövegíró, valamint Lepés Gábor „Lepe” zenész, billentyűs, zeneszerző. 
Mint a szervezők írják, a zenekar terveiben évek óta szerepelt egy nagyszabású emlékkoncert a keszthelyi Festetics-kastély parkjában, de Benkő László és Mihály Tamás halála felülírta azt. Majd Kóbor János „Mecky” nagyon szeretett volna Keszthelyen egy emlékezetes koncertet csinálni, így tisztelegve az elhunyt tagok előtt, de János halála ezt a tervet is meghiúsította. (A koncert 2021. szeptember 10-én lett volna.) Így Trunkos András, az Omega menedzsere és Lepés Gábor arra jutottak, hogy az Omega Szimfonik a Naplemente (egy legendás ­O­mega-dal) című emlékkoncerttel tiszteleg a már elhunyt tagok és a még élő szólógitáros, Molnár György „Elefánt” és a dobos, Debreceni Ferenc „Ciki” előtt, illetve az idén 60 éves Omega életműve előtt. 
Aki nem tud elmenni Keszthelyre, az se búslakodjon, hiszen háromnapos mini fesztivál lesz a Hétrétország fesztivál keretein belül az Omega együttes jegyében Őriszentpéteren a zenekarról elnevezett Omega Parkban. 
Augusztus 12-13-14-én, három nap alatt 60 év 60 dala csendül majd fel. Olyan előadóművészek és zenekarok lépnek színpadra, akiknek az elmúlt években szoros kapcsolatuk, közös munkáik, meghatározó élményeik voltak az Omegával. A fellépők a saját koncertprogramjaikon belül Omega-dalokat is eljátszanak, így közösen emlékezve, s megidézve a legendás csapatot. 
Az Omega élő tagjai mellett az előadók között lesz Bródy János, Földes László HOBÓ, Frenreisz Károly, Nagy Feró, Tolcsvay László, Zalatnay Sarolta, a B52 formáció és a 100 Folk Celsius. A következő generációt képviseli az Anna & The Barbies, és az Iván & The Parazol. Az „Omega-szigetek” című akusztikus összeállítás Szirtes Edina Mókus hangszerelésében szólal meg, Básits Branka, Csordás Levente, Kollár-Klemencz László, Másik János és az Anima Musicae vonós kamarazenekar közreműködésével. A legfiatalabbak is kiveszik részüket a háromnapos ünnepből: játszik az Új Babylon tribute-zenekar és a hazai rocktanoda, a Kőbányai Zenei Stúdió hallgatóiból összeálló, különféle formációk Maróthy Zoltán és Tornóczky Ferenc irányításával. Nem utolsósorban az Omega Tes­tamentum zenekar, amelyet Debreczeni Ferenc, Molnár György és vendégeik alkotnak. 
A háromnapos zenefolyam mellett lesznek kiállítások az Omegához kapcsolódó vizuális anyagokból, képzőművészeti alkotásokból: rocktörténeti előadások, lemezbörze és közönségtalálkozó, vetítések. A szervezők úgy tervezik, hogy az utolsó megjelent album (Testamentum, 2020) zenei keresztmetszetére készülő videómunkát is itt láthatja először a közönség. 
(Forrás: MTI, koncert.hu, orseg.hu) 
 

 

Kóbor János, az Omega egykori frontembere 
Fotó: MK/Ripost

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában