Otthonszülés

2022.07.05. 17:30

Isten hozott, Varga Soma Noé!

Még május 19-én, a hajnali órákban érezte azt a kis Soma, hogy most már itt az ideje megszületnie. Édesanyja a családi fészkükben adott életet a kis jövevénynek a férje és két bába jelenlétében – ahogy azt tervezte.

Molnár Emese

Baracs - Talán nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, hogy bár mindenfélét hallottam az otthonszülésről, mégis olyan idegennek tűnik, sem a közeli, sem a távoli ismerősi körben nincs senki, aki ily módon kívánta volna világra hozni a babáját. Egészen mostanáig. 
Varga Soma Noé 2022. május 19-én született meg 3490 grammal és 55 centiméterrel egy baracsi család második gyermekeként. Az anyukájának, Varga-Suplicz Fanninak határozott célja volt az, hogy ha lehet, akkor ő otthon szeretné megszülni a babát. Az elhatározásról, az előkészületekről és a szülésről is szívesen mesélt lapunknak. 

Férje, Ádám volt a legnagyobb támasza, folyamatosan figyelt Fannira, és segített, amiben tudott

Fanni dunaújvárosi születésű, aztán szüleivel és testvérével Baracsra költöztek. Itt ismerte meg férjét, Varga Ádámot, akivel immáron hat éve alkotnak egy párt, és két éve házasok. Közös életüket egy dunaújvárosi lakásban kezdték meg. 2019-ben született meg első gyermekük, Nola. Mint azt Fanni elmondta, az otthonszülés gondolata már első terhessége alatt is érlelődött benne, de még nem igazán volt ideális körülmény hozzá, nem tudta volna meg­győzni róla a családját sem, és egyébként is kicsúsztak az időből, betöltötte már a 20. hetet is. 
– A kislányunk természetes úton jött világra, körülbelül öt óra vajúdás után. Jó volt a szülésélmény, így nem volt kérdés, hogy vállalunk még egy babát – mesélte Fanni. 
Időközben visszaköltöztek Baracsra, mert mindkettőjüknek hiányzott a vidéki miliő. Kis korkülönbséggel tervezték a második gyermeküket, és be is jöttek a számításaik. 
– A második babát már mindenképpen otthon szerettem volna megszülni. Könyveket olvastam, videókat néztem róla, a különféle közösségi oldalakon rengeteg bejegyzést láttam, és több olyan csoportnak is tagja lettem, ahol ez a téma. Amikor 8 hetes terhes voltam, felkerestem egy bábapraxist is, amelynek online előadásai voltak. Ha bármilyen kérdésem volt, válaszoltak rá, minden felmerült dolgot tisztába tettünk – magyarázta Fanni. 

Soma 3490 grammosan és 55 centiméterrel jött a világra Fotók: Varga-Suplicz Fanni

Nem egy általános jelenség az otthonszülés, csak hogy viszonyítani tudjunk: a Központi Statisztikai Hivatal adata alapján 2021-ben 7336 gyermek született hazánkban, az Életfa Bábapraxis pedig ugyanebben az évben 153-ra jegyzi az otthon megkezdett szülések számát. 
Teljesen érthető, ha számtalan kérdés merül fel az otthonszülés biztonságosságáról. Fanni elmondta, ahhoz, hogy valaki otthon szülhesse meg a babáját, rengeteg kritériumnak kell megfelelnie. Ilyen például az, hogy 20 percen belüli távolságra kell lennie egy elérhető kórháznak (vagy szülőotthonnak), be kell tölteni a 37. hetet a terhességben (tehát a koraszülés levezetése nem lehetséges), nem lehet császár­előzménye az anyának, nem lehet cukorbeteg. 


– Nem vagyok kórházellenes, és az előző szülésznőmet is nagyra becsülöm, mégis, annyi negatívumról hall, annyi rosszat tapasztal az ember általánosságban, főként, amikor elavult eljárásokat, szokásokat alkalmaznak. Például nagyon sok a felesleges beavatkozás. Sok kismama nincs tisztában a jogaival, vagy ha ismeri is azokat, a szülés közben nem akar még emiatt is hadakozni, csak túl szeretne lenni rajta. Pedig nem vagyok köteles elfogadni azt például, hogy össze-vissza szurkálják a kezem, hogy befeküdjek a kórházba a 40. héten. Sokan félnek hangot adni az akaratuknak amiatt, nehogy semmibe vegyék őket. Sokszor úgy nyúlnak bele a szülés folyamatába, ahogy nem kellene – magyarázta Fanni, majd hozzátette, szerinte a baba születésének módja befolyásolja majd a csöppség életét, és az ő gyerekeihez való kapcsolatát is. 

Miután Soma megszületett, Nola már sietett is haza, hogy ölébe vegye a kisöccsét

Attól függetlenül, hogy valaki az otthonszülést választja a bábák vezetésével, törvény szerint a kötelező magzati vizsgálatokra el kell menni. Fanni vázolta, hogy a bábákkal kétszer-háromszor van találkozó a szülést megelőzően. Nekik a terhesgondozás idején kétszer 80 ezer forintot kellett fizetni, majd a szülés után még 90 ezer forintot a bábapraxissal kötött megállapodás értelmében, plusz az útiköltséget, összességében 250 ezer forintot jelentett nekik az egész folyamat. Fanni hozzátette, bár soknak tűnik, de lényegében a másik szülési mód költsége is elérheti ezt az összeget. Lehet igényelni alapítványi támogatást és részletfizetési lehetőséget, ha valaki az otthonszülés mellett dönt. 


– A családomat, leginkább a férjemet és anyukámat kellett meggyőznöm a szándékomról, ki kellett okosítanom őket az otthonszülés témájában, hogy ők is elfogadják és támogassák – mondta Fanni. 
A szülést megelőzően kap a család egy listát arról, hogy milyen felszereléseket kell beszerezni, például régi lepedőket, steril vattát, gézlapokat, de 7 ezer forintért a bábák is biztosítanak ilyen csomagot. Minden otthonszüléshez két bába érkezik, és 3 napig tart a gondozás. 
– Körülbelül 3-4 bőröndnyi felszereléssel érkeznek, és a vérkészítményen kívül minden van náluk, tű, érzéstelenítő, ultrahang, még infúziót is be tudnak kötni. Képzett szülésznőkről van szó. Nem császároznak, gátmetszést és oxitocinbekötést is csak nagyon ritka esetben alkalmaznak. Ők inkább szóbeli megerősítésekkel, illóolajokkal, hátmasszázzsal támogatják a folyamatot. Nekem sokkal többet jelentett például az, hogy simogattak, hogy nem kellett időre teljesíteni, nem sürgették a babát sem, minden ment a maga medrében. Ettem és ittam is a vajúdás alatt, szerintem ennek is egyértelműnek kellene lennie, máskülönben honnan lenne ereje a nőnek a szüléshez – magyarázta Fanni. 
Mint már említettük, az otthonszülésnél három napig tart a két bába gondozási ideje. Az első napon mindketten jelen vannak, és miután megszületik a baba, minden szükséges dokumentumot elkészítenek. Fanniéknak csak a baracsi hivatalba kellett átmenni másnap, hogy kiállítsák a baba születési anyakönyvi kivonatát. A szülést követő napokon felváltva mennek vissza a bábák a családhoz, és elvégzik a szükséges vizsgálatokat. 


– Teljesen más volt ez a szülési élmény. Már maga az, hogy az otthoni környezetben lehettem, hiszen nyugodtabb a légkör, biztonságosabban érezheti magát az ember. Sokkal kényelmesebb itthon elmenni a vécére, mint mondjuk a szülőszobáról. Az apuka jelen volt, ő volt a legnagyobb bástyám. Aznap hat kilométert sétáltam, a párommal együtt tévéztünk, medencéztünk, gumicukrot ettünk, próbálkoztam sok mindennel, de nem akart megindulni a szülés. Aztán este 6 óra körül elkezdődött. Soma elég sokára, 10 óra vajúdásra született meg. Már készültünk, hogy másnap reggel megyünk a kórházba, végül hajnali 4-kor a világra jött. A várakozás egész jól telt, az utolsó két óránál éreztem azt, hogy már nem bírom. A bábák támogatása olyan volt, mintha egyszerre két anyukám segített volna. Mindent dokumentáltak, és alapvetően kívülállóként figyeltek engem. A legeslegnagyobb támogatást a férjem jelentette, aki állandó készenlétben volt, folyamatosan azt nézte, miben tudna segíteni nekem, vagy megkönnyíteni a folyamatot. Például melegvizes ruhával borogatta a hasam, segített megitatni és a fájások közben ő volt, akibe kapaszkodtam. Nem mellesleg a szüléshez is ő készült elő mindennel, például a medencével, a gyertyákkal. 

A bábák hagyták, hogy azt a pózt vegyem fel, ami ösztönből jön, illetve ami jólesik. Nekem guggoló pózban sikerült végül megszülnöm Somát. Nem vitték el megmosdatni, letörölgetni, hanem egyből rám tették. Sokkal bensőségesebb volt így. A bábák nem sürgették a méhlepény megszülését sem, sokszor ez is baj a kórházban, hogy negyedórát adnak ott rá az anyukának, különben erővel kihúzzák. Számomra az is fontos volt, hogy nem kellett várnia ránk a tesónak, hanem a szülés után egyből hazajöhettek a testvéremékkel. Nem kellett üvegajtón keresztül mutatni a babát a családtagoknak, sőt, másnap már integettünk a szomszédoknak is – mesélte az immáron kétgyermekes anyuka. 
Egy lány és egy fiú gyermek szerettek volna, van két kutyájuk, no és persze a ház körüli teendők is adnak bőven feladatot a mindennapokban, így egyelőre nem terveznek újabb babát. Viszont Fanni hozzátette, fiatalok még, Ádám 28, ő 26 éves, így nincs kizárva, hogy néhány év múlva bővülni fog a családjuk. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában