Hosszú út vezetett Keszthelyről Adonyig

2022.07.30. 20:00

Diáksportért díjat kapott, és anyaként is helytáll

Auer-Németh Ildikó megkapta a Magyar Diáksport Szövetség 2022. évi Diáksportért díjat. Az elismerést a szervezet elnökétől, Balogh Gábortól vehette át.

Morva Dávid

Fotó: Szabone Zsedrovits Eniko

Auer-Németh Ildikó még májusban vehette át az MDSZ legmagasabb fokú elismerését, a Diáksportért díjat. A kitüntetés különlegessége, hogy minden évben megyénként egy pedagógus kaphatja meg – idén két díjazott volt, ugyanis a Covid miatt 2021-ben nem adták át az elismerést. A tanári pályát 16. éve taposó Auer-Németh Ildikóval ebből az alkalomból beszélgettünk

– Gratulálok!

– Köszönöm. Nagyon jólesett számomra ez az elismerés, ugyanis megyénként évente egy személy kaphatja meg a díjat. Ilyenkor egyébként nemcsak az adott tanévben elvégzett tanórai munkát veszik figyelembe, hanem a pedagógus tanórán kívül nyújtott teljesítményét is. Viszi-e versenyre a diákokat, ott milyen eredményeket érnek el a növendékek. Emellett én már a Magyar Diáksport Szövetségénél is dolgozom. Emellett a Covid ideje alatt is igyekeztem foglalkozni a gyerekekkel. Amíg lehetett, a szabadban illetve a tornateremben dolgoztunk. Ráadásul az MDSZ meghirdette a GameTime elnevezésű online versenyét, ahol több növendék is szép eredményeket ért el.

– Mit jelent önnek ez a díj?

– Őszintén szólva, nem ez az első elismerésem eddigi pályafutásom során, de mindenképpen ez a legrangosabb. Kicsit fura lehet a hasonlat, de talán az Oscar-díjhoz tudom hasonlítani. Már az is jóleső érzés és nagy dolog, hogy az ember nevét megemlítik ilyenkor, hiszen sokan vagyunk a megyében és az országban egyaránt.

Auer-Németh Ildikó testnevelő tanár Diáksportért díj kitüntetettje Adony Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő/ Dunaújvárosi Hírlap

Keszthelyről Pécsre

Mint azt bizonyára sokan tudják, Ildikó Adonyban él családjával, de nem a környék valamely másik településéről származott el és éli mindennapjait a Duna menti városkában. A Balaton partjának második legnagyobb városából, Keszthelyről érkezett.

– Nem törzsgyökeres adonyi, de a sport, a mozgás mindig is központi szerepet kapott az életében.

– Mindig szerettem mozogni. Keszthelyen, ahol laktunk, volt mögöttünk egy edzőpálya, mellette teniszpálya, betonos kézilabdapálya, ide jártunk ki állandóan az iskolatársakkal játszani. Később, az általános iskola felső tagozatában a testnevelés tanárom még jobban megszerettette velem a mozgást, az atlétikát, a kézilabdát. Rengeteg versenyre jártunk, meglátta bennem a „tehetséget”.

– Mi történt ezek után?

– Általános iskola után folytattam a sportot. Kézilabdában az ottani csapat NB II-es csapatában játszottam, és az első kerethez is tartoztam. Az atlétika maradt a fő csapásirány, ahol hármasugrásban válogatottságig jutottam. Ez egyenes út volt a Pécsi Egyetemre. Tizennyolc évesen úgy gondolkodtam, hogy miért is ne lehetne a munkám az, ami a hobbim.

– Egyből tudta, hogy tanár szeretne lenni?

– Nem. Nem szerettem volna tanár lenni. Nem szerettem volna az a tanár lenni, akit utálnak a gyerekek. Amikor megkezdődtek a tanári gyakorlatok, akkor azonban egyből kialakult bennem. Annyira jó érzés volt, könnyen megtaláltam a közös hangot a fiatalokkal, hogy egyből éreztem, hogy ez a nekem való pálya. Amint végeztem az egyetemen, onnantól egyébként rögtön tanítottam. Korábban megfordult bennem az edzőség gondolata is, de aztán rájöttem, hogy miért van ennyire kevés női edző… rengeteg elfoglaltságot jelent. Ha egy nő családot szeretne, egyszerűen nem fér bele a rengeteg utazás és verseny.

Pécsről Dunaújvárosba, majd Adonyba

– Pécs még mindig messze van Adonytól.

– Igen. A korábbi párom és az ő édesanyja is Dunaújvárosban éltek. Én a Vasvári Pál Általános Iskolában kezdtem el tanítani mint napközis tanár. Nem volt rossz, de nem ezért végeztem el az egyetemet. Testnevelést szerettem volna tanítani. Egy újsághirdetés révén pedig megtaláltam, hogy Adonyba keresnek testnevelő tanárt, így itt kezdtem el testnevelést tanítani.

– Könnyű volt az átállás napköziből a „rendes” tanári munkára?

– Nem volt egyszerű, de főként amiatt, mert az elődöm félévkor amiatt ment nyugdíjba, mert az akkori nyolcadikosokkal már annyira nehezen bírt, problémások voltak. Ilyen előzmény után érthető volt, hogy tartottam a helyzettől.

– Beigazolódtak a félelmei?

– Nem, az, hogy fiatalon kerültem a tanári pályára, korban közelebb álltam az akkori nagyokhoz, az sokszor segített, de volt, akivel emiatt szigorúbbnak kellett lennem. Érdekes, de most, hogy korban távolabb állok a diákoktól, a rutinom ugyan több, de nehezebb velük szót érteni, rengeteget változott a világ. Pusztán a kommunikáció is nehezebb lett.

Testnevelő tanárként és édesanyaként is helytál

Covid után, tanárként és anyaként

– Milyen manapság a testnevelés a fiatalok körében? Én gyerekkoromban imádtam mozogni, mindig egyfajta kikapcsolódást adott.

– Szerintem ez ma sem változott. A gyerekek jelenős része ma is szeret mozogni, sportolni. A Covid azonban jelentősen visszavetette a gyerekeket. Jártak ki a parkba, minden nap volt testnevelés óra. Ezzel szembe állítva az az időszakot, amikor senki nem mehetett sehova, és a gyerekeknek is otthon kellett ülniük. Mi sem tudtuk számon kérni, hogy mindennap mozogjanak.

– Hogyan lehet különválasztani a pedagógust az édesanyától?

– Nehéz, hiszen azáltal, hogy versenyekre is megyünk, edzéseket tartunk és még osztályfőnök is vagyok… van, hogy még délután vagy este is keresnek a szülők, de emiatt nem haragszom. Nehéz, hiszen a férjem is tanárként dolgozik, ugyanott, ahol én, ugyanazok a problémák merülnek fel, ugyanúgy hazahozzuk és nem tesszük le a munkát. Ráadásul a gyerekek is iskolások.

– Ha már a gyerekeket említette. Ők, hogyan tudják szétválasztani „anyát” a tanárnőtől?

– Nagyon ügyesen. Ők is Ildikó néninek hívnak. Féltem tőle, hogy milyen saját gyereket tanítani, de szerencsére alaptalanul. Én személy szerint szigorúbb vagyok velük, mint a többiekkel. Szerencsére ők is sportolnak, bár nem erőltetjük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában