Reptér

2022.06.18. 18:00

Reggeli kirajzás

Júniusi hajnali öt óra a ferihegyi cargódombon. A cargódomb a repülőgép-fotósok (spotterek) egyik kedvenc helye, mert onnan jól látható a repülőtér régi (13R/31L) pályájának forgalma. Északnyugati szél esetén a fel-, dél- és délkeleti szél esetén pedig a leszálló gépekre nyílik pazar látvány. A korai órán a nap már bőven felkelt, a reptér pedig látszólag még alszik

Antal Lajos

. A gépek az állóhelyeiken pihennek, csak egy-egy kiszolgáló jármű zaja töri meg a csendet. A valóságban ilyenkor már megszállott emberek százai végzik napi felelősségteljes munkájukat a kapun belül: dolgoznak a biztonság szolgálatok alkalmazottai, a rendőrök, a check-inesek, az éttermi alkalmazottak, az eladók, a rakodók, a rampások, a buszvezetők, a földi kiszolgáló járművek irányítói is, hogy csak a legismertebb reptéri tevékenységek végzőit említsem. Természetesen az korai járatokkal induló utasok is már a terminálokban vannak. Közülük sokan már nagyon, de nagyon korán keltek fel azért, hogy a célállomásukra induló gépeik fedélzetére juthassanak. A biztonsági ellenőrzés után még van egy kis ideje az embernek, és jól esik egy kávé is, hogy magához térjen a rövidebb vagy éppen hosszabb utazása előtt. 

Pontosan öt órakor száll le a reptér egyes terminálja melletti régi futópályára az első nappal érkező gép, amelyik egy teherszállítóvá alakított öreg Boeing 737-400-as. A Swift Air járata Milánóból érkezett és néhány órával később Kolozsvárra repült tovább. A nap első, utasokkal a fedélzetén induló járata a Smartwings HA-LKG jelű Boeing 737-800-as típusú gépe mely öt óra tíz perckor emelkedett fel a ferihegyi betoncsíkról, hogy Corfu felé vegye az irányt. A csendes, alvónak látszó Ferihegy a nappal szinte együtt kelt fel és csendet egyre gyakrabban váltotta fel a gépek hajtóművének zaja. Szépen sorban elindultak napi első útjukra a Wizzair Airbusai és az ír fapados Ryanair Boeingjai is. A felszállások közötti rövid szünetbe egy Lipcséből jövő öreg teherszállító Airbus A-300-as szállt a 31L pályára, aztán elindultak a hagyományos légitársaságok gépei is Európa nagy repülőtereire: A Lufthansa Frankfurtba és Münchenbe, a KLM Amszterdamba és az Air France Párizsba. Utóbbi kettőt látva mindig szép emlékek jöttek elő. Mindkét gépet (PH-BXM, F-GKXC) sokszor kezeltem a bajor fővárosban és szeretettel gondolok a holland és a francia légitársaságra is. Mire reggel nyolc órát ütött az óra, a napi első csúcsidőszak már lezajlott Ferihegyen és lélegzetvételnyi szünethez jutottak a földi kiszolgálásban résztvevők.     


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában