Dr. Neumann Helga

2022.05.25. 20:00

Szívvel-lélekkel gyakorolja hivatását: községi jegyző

Dr. Neumann Helga, Kulcs község jegyzője már 35 éve köztisztviselő. A felelősségteljes hivatás mellett azonban szerető anya, szerelmes feleség, zseniális háziasszony, gondos állatbarát és mérsékelten vad motoros.

Török Tímea

Dr. Neumann Helga jegyző felelősségteljes hivatása mellett számos szerepben teljesít kiválóan Fotó: LI

Fotó: LI

Kulcs - Valljuk be őszintén, a magyar ember számára egyszerűen nyűg hivatalba járni. Éppen ezért nem könnyű köztisztviselőnek lenni, hiszen már eleve hendikeppel indul az emberek szemében. Ám, ahogy mondani szokás, innen szép nyerni. Egy biztos: a kulcsiaknak nem kell aggódniuk, mert hozzáértő szakember segíti őket. Dr. Neumann Helga már 35 éve munkálkodik a köz szolgálatában, és mellette számos szerepben teljesít még kiválóan nap mint nap. A neves évforduló alkalmából kérdeztük. 

– Jegyző asszony, beszélne arról hogyan kezdődött a karrierje? 
– Budapesten születtem, és életem első 27 évét Érden éltem le. Az érettségi bizonyítvány mellé képesített könyvelő, vállalati tervező és statisztikus szakmát szereztem, majd folyószámla-ellenőrként kezdtem el dolgozni. Ezt követően az aszódi GAMESZ könyvelőirodájában helyezkedtem el, egyúttal ekkor kerültem a tényleges közigazgatásba. Testvérem és felesége ekkor már Kulcson éltek, és a náluk tett látogatások alatt lett a település maga is szimpatikus, és 1997-re megérett bennünk az elhatározás, hogy – mint egyfajta családegyesítéssel – szüleim és mi is úgy döntöttünk, Kulcsra költözünk. Óriási szerencse ért ekkor, hiszen a kulcsi polgármesteri hivatalban történt lakcím-bejelentkezésünk alkalmával szóba elegyedtem az ügyintézőkkel, majd pár nap múlva az akkori pénzügyi vezető, Marika megkeresett, hogy lenne egy hely számomra osztott munkakörben. Akkor volt a kisebbik fiam másfél éves. 

– Részidős pénztárosból hogyan lett a hivatal vezetője? 
– Az itt töltött idő alatt szép lassan, folyamatos tanulással elkezdtem lépkedni felfelé a hivatali ranglétrán. Először mérlegképes könyvelői képesítést szereztem államháztartási szakon, így már a hivatal és intézményei teljes körű pénzügyi feladatait el tudtam látni, akkor még egy pénztáros előadó segítségével. Közben szükség volt anyakönyvvezetőre, ezért letettem az anyakönyvvezetői szakvizsgát is, és mivel a jegyzők váltották egymást a polgármesteri hivatal élén, így polgármesteri javaslatra egyenes út vezetett a Corvinus Egyetemre, ahol államigazgatási főiskolai szakon igazgatásszervezői diplomát kaptam. 2009-ben választott meg a képviselő-testület jegyzővé, és ezt a hivatást gyakorlom azóta is szívvel-lélekkel. Később, már jegyzőként végeztem el a Pécsi Tudományegyetemet, jogászi diplomát szerezve, majd mivel az önkormányzat beruházásai egymást követték, a jogszabályok kötelezővé tették minden nagyobb beruházás vagy pályázati projekt megvalósítása során a közbeszerzési eljárások lefolytatását, úgy döntöttem, hogy nem szeretnék kibic lenni az eljáró ügyvédek mellett, elvégeztem a Pázmány Péter Egyetem közbeszerzési szakjogász képzést is. 

– Milyen feladatai vannak a jegyzőnek? 
– A feladatok az évek során folyamatosan változtak, a jogszabályok újabb és újabb feladatköröket vettek el a kis ­hivataloktól, ugyanakkor újabb és újabb feladatok találtak meg bennünket. Az évtizedek alatt a közszolgálati munka szép lassan átalakul, előtérbe kerülnek az önfenntartó és fejlesztő önkormányzatok, ezért kiemelkedő jelentőséggel bír a pályázati projektek figyelése, benyújtása és megvalósítása, hiszen, ha belegondolunk, régen nem volt jellemző a pályázatírás, szinte nem is voltak pályázati felhívások, hanem állami normatívát kapott minden település, a településen élő lakosok száma és adóbevallása után. Mára ez a gyakorlat teljesen eltűnt, vannak ugyan állami normatívák most is, de szigorúan csak bizonyos célokra folyósítva. Ma azok az önkormányzatok, amelyek nem nyújtanak be pályázatokat, elszalasztják a lehetőséget a településük fejlődése érdekében. Én törekszem arra, hogy a pályázati menedzserünkkel minden pályázati felhíváson, amely a település lehetőségeibe belefér, és céljaihoz illeszkedik, induljunk, és adjunk be alaposan kidolgozott pályázati projekteket. A polgármesteri hivatal feladatkörei is nagyot változtak az elmúlt évtizedek alatt. A település lakosságszáma 20 év alatt 1050 főről több mint 3700 főre növekedett, így a lakosság ellátása is nagy szaktudást, precizitást és igen, jelentős humán erőforrást is igényel. Amikor megkezdtem itt a munkát, öt köztisztviselő elbírta a feladatokat, ma már a 13 fővel is túlfeszített a munka, szinte soha nem érünk a végére.

Sajnos a mi életünket sem kerülték el a tragédiák, de „szeretetkapcsolatban” élünk 

– A hivatali munkában nagy a felelősség, azonban önnek számos más, fontos szerepe is van. Hogyan lehet helytállni mindenhol? 
– Annak ellenére, hogy sajnos a mi életünket sem kerülték el a tragédiák, „szeretetkapcsolatban” élünk a családommal. Jelenleg a gyermekeim már felnőttek és kirepültek a családi fészekből, így kicsit több időt tudunk kettesben tölteni a férjemmel. A motorozás például közös hobbink. Amíg a hivatalban a pontos munka, fegyelem és az állandó készültség alapvetés, addig a két keréken megélt szabadsággal mindkettőnknek könnyebb a felgyülemlett feszültséget elengedni. Ha jó az idő, és tehetem, még dolgozni is két keréken járok. A közös programjaink közül az egyik legkedveltebbé vált a kertészkedés mellett az utóbbi években például a befőzés is. Szívesen hasznosítom a kertünk kincseit, és mindig csempészek valami érdekes ízt a megszokotthoz, mindannyiunk örömére. Mivel a gyerekek már kiröppentek, helyüket a két francia bulldog kiskutyánk vette át, sok energiát adva a hétköznapokhoz, hiszen a körülöttünk élő állatok a legőszintébbek: mindig tudnak önfeledten örülni, ezernyi szeretetet adni, és soha nem képmutatóak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában