Földrajz és informatika

2022.05.25. 17:00

Országos versennyé vált a "Barangoljunk"

A Barangoljunk verseny a 2016-ban indult útjára 7-8. osztályos tanulók számára, kezdetben csak dunaújvárosi és Dunaújváros környéki iskolák csapatainak részvételével.

duol.hu

A földrajzi és informatikai feladatokat tartalmazó megmérettetés már a kezdetekben is online kiküldött majd így visszajuttatott selejtezőfordulókból állt, amelyet egy nagyszabású döntő forduló, a gasztrotúra zárt le.

A két főszervező, Jakab Beáta és Cser Ádám a versenyt a pandémia idején is meghirdethette (hiszen online zajlottak eddig is a selejtezők), a döntő forduló elmaradt ugyan, de "versenyben maradhattunk", sok más megmérettetéssel szemben.
2022-ben a verseny országos versennyé nőtte ki magát. Az értékes nyeremények miatt is vonzóvá vált a verseny, amelyre 36 csapat több mint 100 versenyzője nevezett az ország legkülönbözőbb pontjairól: Miskolc, Hévíz, Győr, Budapest, Hajdúböszörmény, Tiszavárkony, Siófok és természetesen a városi és környéki települések 7-8. osztályos tanulói jelentkeztek a teljesség igénye nélkül felsorolva.

Idéntől már multimédiás feladatokat is tartalmaz a verseny, a felkészítésben a TV2 műsorvezetője, Pachmann Péter is segített a csapatoknak. A nevezett 36 csapatból a selejtezőfordulók után a legjobb tíz csapatot hívtuk be a döntőre:

- Al-POK (Dunaújváros, Pannon)

- Ananászok (Dunaújváros)

- Kémikus lányok (Dunaújváros)

- Felfedezők (Budapest-Újpest)

- Felfedezők (Siófok)

- Földjáró (Siófok)

- Trió (Hévíz)

- Madocsai vándorlók (Madocsa)

- Triumvirátus (Előszállás)

- Passzátszél (Budapest)

A döntőre a tanulók előzetesen egy rövid filmmel és egy környezetvédelem témában készített plakáttal érkeztek, majd az iskolában kellett még megoldaniuk különböző feladatokat, amelyek végén kialakult a verseny hivatalos végeredménye:

- 1. Passzátszél (tabletek)

- 2. Felfedezők (power bankok)

- 3. Kémikus lányok (könyvutalványok)

A dobogósok oklevelet, serleget és értékes tárgynyereményeket kaptak.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában