Hatvan év versenyzés után is van még jövője Török Jánosnak

– Hogyan is kezdődött? – tettük fel az első kérdést a sport­embernek. 
– 1962-ben lettem igazolt súlyemelő a Dunaújvárosi Kohásznál, júliusban pedig már részt vettem az első versenyemen. Jól emlékszem, ez a csepeli sportcsarnokban volt. Az igazi lökést a pályafutásomnak azonban nem az első viadalom adta meg, hanem a ­Budapesten rendezett világbajnokság. Az edzőnk kapcsolata révén jutottunk jegyekhez, és láttam a magyarok versenyeit. Innen már nem volt visszaút... A súlyemelés örök szerelem lett. Kezdetben ezt még nem tudtam, de most ennyi év távlatából már biztos vagyok abban, hogy azon a világbajnokságon szerzett élmények döntötték el a sorsomat a sport terén. Bensdorf Antal volt az első edzőm. A Dunai Vasmű kultúrtermében edzettünk, együtt használtuk a kultúrt az ökölvívókkal és a birkózókkal. Csodálatos időszak volt. 1972-ig versenyeztem, utána edzősködtem, nem voltak addig nagyon kiemelkedő eredményeim. Bár a magyar ranglistán voltam nyolcadik is. 60 kilogrammban versenyeztem, nagyon erős volt a hazai mezőny. A súlycsoportomban Bagócs János például Európa-bajnok volt, és Benedek János is a világ élvonalához tartozott. 

– Hetvennyolc évesen sem adta fel, az idén is indult a masters országos bajnokságon… 
– Mivel ez a hatvanadik versenyzői évem, és nagyon tisztelem a sportágamat, úgy gondoltam, az idei országos bajnokságra illik alaposan felkészülni. Nem mintha az előző harmincegyre nem készültem volna rendesen, de ez ugye különleges év. Felhasználva minden eddigi tapasztalatomat, valamint a Testnevelési Főiskolán a két év alatt Tóth Gézától tanultak alapján láttam neki a felkészülésnek. Megálmodtam a sokrétű alapozást, a formába hozást. Aztán az elmélet ütközött a gyakorlattal. Az időskori terhelhetőség, az ízületek, a regenerálódás bele-beleírt az edzéstervembe. Nem könnyen, de kiegyeztünk. Az eredmény pedig az lett, hogy kisebb testsúllyal (szakítás 62, lökés 81 kg) megjavítottam a tavalyi eredményemet. Az összteljesítményemmel a test- és a korszorzó szerint, életem legjobb eredményét értem el, és ezzel először léptem át a négyszáz pontos határt és lettem 409 ponttal a legeredményesebb versenyző, kiérdemelve az ezért járó különdíjat. 

– Ennyi év alatt rengeteg dolog történt önnel, mire emlékszik vissza a legszívesebben? 
– Nem is annyira a saját sikereimnek örülök, hanem annak, hogy a hatvan év alatt közvetlen tanúja lehettem annyi nagyszerű magyar sikernek, elsősorban a hatvanas–hetvenes évek kiemelkedő eredményeinek. Ezek a sikerek indították el a magyar súlyemelést nemzetközi szinten. A háttérből, de lelkes szurkolóként követhettem a ’80-as évek nemzedékének remek eredményeit is. Lelkes amatőrként és némi szakértelemmel belegondolok, mennyi megemelt tonna, kitartás, szorgalom és hatalmas akarat kellett ezekhez az eredményekhez. Hatvan év alatt nagyon sok versenyzőt, barátot ismerhettem meg. Sajnos sokan már nincsenek közöttünk. 

– Mit jelent önnek a súlyemelés? 
– A súlyemelést úgy tudnám jellemezni, hogy soha sem volt az első helyen az életemben, de ugyanakkor nem is tudtam nélküle élni. Az ifjúkori versenyzés, valamint az edzősködés után, a masters korban is hű társam maradt. 1988-tól kezdődő, eleinte veterán, később masters versenyek rendszeres indulója lettem. A harmincöt veterán évből kettő külföldi munka, egy pedig a koronavírus-járvány miatt esett ki. 

– Dunaújvárosban miért szűnt meg a súlyemelés, és szakosztály nélkül hogyan tudott versenyezni? 
– 1982-ben észszerűsítés címén a Kohász átadta a súlyemelő-szakosztályát a Dunaújvárosi Építőknek. Itt azonban nem voltak megfelelőek a feltételek, közben a 26-os Építőipari Vállalat is szép lassan leépült. Egyesület nélkül maradt Dunaújvárosban a súlyemelés. Akkor már voltak a városban konditermek, azokban készültem egyénileg, és sokat készültem a birkózóknál is. Azután 1988-tól 2014-ig a MAFC színeiben indultam, egy baráti kapcsolat révén kerültem a klubhoz. Ez a barát azonban nyugdíjba vonult, és ekkor Kecskeméten leltem otthonra. Velük régi kapcsolatom volt, ezért egyértelmű volt, hogy ott folytatom. A mai napig is az ő színeikben versenyzek, de Dunaújvárosban a saját edzőtermünkben készülök. 

Csak a világjátékok „sántít”, hiszen ott csak bronz­érem jutott neki

– Mire a legbüszkébb a hosszú pályafutása alatt? 
– Minden masters világ- és Európa-bajnokságról van arany-, ezüst- és bronzérmem, egyedül a világjátékok „sán­tít”, mert azokon csak egy bronzérmet szereztem. Talán nem szerénytelenség megemlíteni, hogy az országos bajnokságokon összesen harmincegy aranyat szereztem. A közelmúltban számvetést készítettem, és feltettem magamnak a kérdést: jól csináltam, megérte-e egyáltalán? A válaszom az volt: egyértelműen jó döntés volt, hogy a súlyemelést, az egészséges életmódot választottam. Arról nem beszélve, hogy rengeteg élményre tettem szert. Köszönöm az Istenemnek és a feleségemnek, hogy mindezt ­megérhettem. A nejem hatvan évből ötvenben végig mellettem állt. 

– Hatvanéves súlyemelői múlt után még mindig a jövővel foglalkozik, már csak azért is, mert a tizenkét éves unokája, Fanni nagy tehetségnek számít a sportágban, most az ő felkészülését irányítja… 
– Rá nagyon büszke vagyok, a fiam lánya. Egyébként a fiam, Péter is súlyt emel, de ő már csak a masters korosztályban kapcsolódott be a sportágba. Fanni eddig két magyar bajnoki címet szerzett, épp ma lesz számára a következő országos bajnokság. Az ő felkészülését irányítom, tehetséges, ügyes kislány. 
Végezetül álljon itt Török Jánosnak és fiának, Péternek az eredménysora. A masters viadalokról tudni kell, 1989-ben rendezték meg az első világjátékot, az Európa-bajnokságot pedig 1991-ben. A legfiatalabb korosztály a 35 éveseké. 
A Török család legjobb eredményei. Török János: világ- és Európa-bajnokságokról mindenfajta érem. Európa Játékok három aranyérem, világjátékok (masters olimpia) bronzérem. 2021-ben a harmincadik masters aranyérmet szerezte meg. Török Péter eredményei: 2014, masters Eb 2. hely, 2018, masters Eb 2. hely, 2014, masters vb 6. hely, 2016, masters vb 6. hely, 2018, felnőtt magyar bajnokság 3. hely. 
És, hogy még hatvanéves versenyzői múlt után is van jövője Török Jánosnak, azt az bizonyítja, hogy nyolcvan év fölött még vannak kategóriák a masters viadalokon, a legidősebb versenyző, aki elindult egy versenyen, kilencvenkét esztendős volt.