Az utolsó lecke

Néha az egyén érdekében kell dönteni, még ha nehéz is

Sokan sokféle élményt őriznek emlékezetük osztálykirándulás-krónikájában, amelyeket időről időre talán szívesen fel is lapoznak. Templomból ki, templomba be... így is sokat lehet tanulni egy osztálykiránduláson, de másmilyen lecke is adódhat. 
Egy családi anekdota szerint az egyik szépreményű osztály mindenhol bevethető kemény magja egy nyári vándortúra keretében egy meseszép helyen töltött néhány napot a szomszédos megyében. Úgy döntöttek, az osztály több tagját is elviszik oda. Fel is kerekedtek vonattal és az osztálypénzzel, amiből a szállást és az útiköltséget fizették volna. Az első este a szokásos osztálykirándulásos hajnali elcsendesedés után arra ébredtek, hogy rendőrautó áll az osztályfőnök faháza előtt. Az osztálypénznek se híre, se hamva nem lett reggelre ugyanis. 
A nyomozók táskaátkutatási akcióba fogtak volna. Ám a pedagógus azonban mérlegelni kezdett: a végzős osztályban sokan betöltötték a 18. életévüket, egy feljelentési hercehurca senkinek sem jön jól az érettségi előtt, priusszal sem szerencsés egyetlen megtévedt báránykát a nagybetűs életnek indítani. Elmaradt a nyilvános táskaborogatás. 
A többiek elfogadták a döntést, s bár néma csendben pakolták össze a holmijukat, tudomásul vették, hogy a kirándulásnak vége. Lógó orral, élmény nélkül indultak haza, egymást vizslatva, ki lehet a tettes. Mindenki gyanús lett, már önmagukra is gyanúval tekintettek. Azonban biztosan megtanulták, hogy hiába a közösség hátránya, néha az egyén érdekében kell dönteni, így mindenki ember maradhat, s azt is, hogy a jó pedagógus az utolsó pillanatban is megtanítja a leckét. 

(A társlapjainkból rendszeresen jelentetünk meg írásokat. A szerző a Somogyi Hírlap munkatársa.)