Daruszentmiklós

2022.05.25. 17:30

Az sem baj, ha ezek után majd sokan irigylik a község lakóit

Egy sor komoly, a település életét jobbá tevő fejlesztésről számoltunk be az elmúlt években, amelyek forrását gyakran az elnyert pályázatok adták. A mostani fejlesztéssel, amit önkéntesen, a szabadidejükben végeztek el, szintén a jövőjüket építették. Még mindig a magukénak érezve a Benedek Elek Általános Iskolát, ahová a többségük is járt, összefogtak, hogy szebbé tegyék. A gyermekeik örömére.

Balogh Tamás

Korhatár nélküli közös munka: szorgoskodtak, festettek, mázoltak, a gyerekek is segítettek a felnőtteknek Fotók: a szerző

Építésvezetőként is megállta a helyét, mellette logisztikai elképzelései is fényesen beigazolódtak, és a gasztrorészlegben is eredményes volt dr. Nagy Margit, az iskola intézményvezetője: 
– Erre a hétvégére egy új pályát is kipróbáltam, és nagyon élveztem. Sokan halkan megsúgják, hogy itt akkora felfordulást csináltunk, hogy még szeptember 1-én sem kezdődhet meg itt a tanítás, de én már szombaton délben tudtam, hogy a gyerekek majd egy megújult iskolába léphetnek be hétfőn reggel! 

Dr. Nagy Margit, az intézmény vezetője fakanalat ragadott

– Bíztam a sikerünkben, mert Rauf Norbert, a polgármesterünk mellénk állt a toborzásban is. Megszólítottuk a falunkban élő szülőket, a régi diákokat és a mesterembereket is. A magabiztosságomat a nálunk összegyűlt rengeteg ügyes és szorgalmas ember adta, akik részt vettek ebben az önkéntes munkában. Nagyon jó érzés volt őket befogadni, és szabad kezet adni nekik a sokrétű feladatsorban. Nem először csináltunk ilyet. 
– Kezdésnek tartottunk egy kis „alakuló értekezletet”, ahol meghatároztuk a ránk váró feladatokat. Utána csapatokba rendeződtek a megjelentek, akiknek az élére egy-egy szakember állt. A nem szakmabeliek olyan feladatot választottak, amit korábban már kipróbáltak, vagy éppen kedvet éreztek hozzá. Ezt követően elvonultak a munkaterületükre, ahol már önálló és jó munkát végeztek. Senki után nem mentünk ellenőrizni, érződött a csapaton, hogy a minőség itt egy becsületbeli dolog lesz. 
A tanári kar is beszállt a munkába, mondta az igazgató: 
– Amikor Rauf Norbert megszólított bennünket, összehívtam őket, és elmondtam, hogy mire vállalkoztunk, és azt is, hogy természetesen senki számára sem kötelező a részvétel, hiszen a hétvégi pihenőnapunkat áldozzuk fel rá, de mindenki lelkesen fogadta. Ez egy más feeling, mint a hétköznapoké. Értünk, a gyermekekért és a faluért történik minden. Most, ahogy a környezetünk megszépül, mindannyian még nagyobb örömmel jövünk ide. 

Szili Mihály is örömmel segített az iskola felújításában

– Ezt az akciónapot egy erős felkészülés előzte meg. Két helyszínen, a kúriában és a központi épületben, illetve a külső területeken folyt a munka. Nehéz lenne fontossági sorrendbe szedni, hiszen minden feladat az volt. Kerítést építettünk, illetve javítottunk. Burkolás, a tantermi falak és a lábazatok festése, az ajtók mázolása, a melléképületünk külső burkolása, az udvari padok és virágtartók festése várt ránk. 
– A saját háztartásunkban is nehezen szánjuk rá magunkat a ki- és bepakolásra és a takarításra, márpedig erre itt is nagy szükség volt. Abban is bíztam, hogy ezeket a munkákat is lesz kivel elvégezni, és szerencsénk volt, hiszen nemcsak férfiak, de nagyon ügyes, fáradhatatlan anyukák is érkeztek, akik aztán nagyon értettek a dolgukhoz! 
És ha a helyiek összefognak, akkor főzni is kell... 
– Ötven főre számítottunk. Reggelire lángost sütöttünk, ebédre pedig gulyást főztünk. Úgy érzem, hogy abban sem csalódott senki sem. 
Szili Misi ezen a délelőttön sem viccelt. Bár megtehette volna, hogy egy jól fizető megrendelőnél vállal munkát, ő mégis önkénteskedni ment az iskolába: 
– Ez a mi iskolánk, alkalom nyílott a segítségre, itt a helyem. Mi nem barkácsolni jöttünk, én is úgy dolgozok, ahogy máskor is megköveteli tőlem az élet. Ahhoz, hogy minden rendben legyen, a saját minőségi fölszerelésemmel érkeztem. Komolyan veszem, minőséget adok ki a kezem alól. Csak így tudom és akarom csinálni. A sokféle munkákból én a tanári szoba burkolását vállaltam el. Időben végezni fogok vele. Vasárnap jött a szegélyek fölrakása és a fugázás. A határ­idő nagyon komoly, itt hétfőn mennie kell a tanításnak. 
Rauf Norbert, a település polgármestere ezen a napon nem viselte a rangját. Beállt a kerítést javítók csapatába. 
– Természetesen a munka előkészítését és a megszervezését magamra vállaltam. Vizsga volt számunkra a mai nap. A falu közössége vizsgázott az együvé tartozásból és a közös célokból való szerepvállalásból. Jelesre. Az iskolánk gyönyörű helyen fekszik, a tanári karnak hála minőségi munka folyik benne, és tehetséges gyerekek tanulnak a falak között. A létesítmények mára már áldatlan állapotba kerültek. A megújulásra nem sok reményünk maradt, így hát a saját kezünkbe vettük a dolgot. Akik eljöttek, igazi lelkes és hozzáértő falusi emberek, akik egész nap biztatás nélkül tették a dolgukat. Nagyon büszke vagyok rájuk! 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában