„Napról napra megpróbálunk belelátni a természet titkaiba”

Egy véletlen folytán tudta meg: létezik meteorológus képzés az ELTE-n

– Ha jók az információink, fiatalon nem meteorológusnak készült. 
– Valóban, ám utólag visszafejtve, azért valami érdeklődés már mocorgott bennem a téma iránt fiatalon. A nagyszüleim parasztemberként mezőgazdasággal foglalkoztak, és gyermekkoromban sokszor átéltem, hogy az eget kémlelik. Ha nem esett, az volt baj, máskor a sok égi áldás jelentette a problémát. Gyerekként elgondolkodtam, miként is lehetne nekik segíteni, megmondani, mit és mikor kell vetni, a terményt betakarítani. Egyszóval: kicselezni, kiismerni az időjárást. Aztán ez a szándék elsikkadt és matematika–fizika tanári szakra jelentkeztem az ELTE-re. Én ekkor még nem is tudtam, hogy mellékszakként, specializációként fel lehet venni a meteorológiát. Egy kolléga azonban elcsábított, tartsak vele egy előadásra. Elmentem hát, mindössze öten voltunk, és a létszámra tekintettel a professzor a tanári szobájában tartotta az órát. Az első kérdésre pedig a következő volt: teát vagy kávét kérünk? E közvetlen miliő rögtön megfogott. Később is bebizonyosodott, hogy a meteorológusok világszerte egy nagy családot alkotnak, hiszen egy a szenvedélyünk: napról napra megpróbáljuk megfejteni a légköri folyamatokat. Egyfajta sorsközösségben dolgozunk. Együtt sírunk, együtt nevetünk. A matek mellett elvégeztem tehát a meteorológia szakot is, és hatalmas szerencsém volt, mert 1975-ben akkor kerültem a Meteorológiai Szolgálat rövidtávú előrejelző osztályához, amikor a Magyar Televízióban és a rádióban is arra az álláspontra jutottak, hogy ne az aktuális műsorvezető olvassa be az MTI-től kapott időjárás-előrejelzést, hanem a hitelesség kedvéért egy szakmabeli. Megindult hát a toborzás, kiválasztottak, így 1977-ben már a médiában is vállaltam feladatot. Az akkori feltételek mellett komoly felelősséget jelentett kiállni és elmondani, hogy milyen idő várható az ország ezen és ezen a területén holnap és holnapután. Nem a meteorológusok felkészültsége volt rosszabb, mint ma, a technikai háttér volt teljesen más. A szakmában elképesztő fejlődés zajlott le az elmúlt évtizedekben. Amikor én kezdtem, még nem álltak rendelkezésünkre például műholdfelvételek. Ám a meteorológus legfőbb feladata mára sem változott: előre jelezni azokat a viharokat, időjárási eseményeket, amelyek élet- és vagyonvédelmi szempontból kritikusak lehetnek. Érdekes világ ez, megpróbálunk belelátni a természet titkaiba, de nagyon sokszor még a természet győz. Titokzatos dolog ez. 
 

– Az önök szakmájában meglehetősen gyorsan, órákon, napokon belül érkezik a visszajelzés. Sok kritikát kapnak, azzal a felütéssel, hogy „bezzeg még azt sem tudják megmondani, hogy holnap esik-e vagy sem?” 
– Emlékszem, az egykoron népszerű vicclap, a Ludas Matyi címlapján közölt karikatúra főhőse nem egyszer a meteorológus volt, aki egy befőttes üvegbe tett béka és egy létra segítségével próbál jósolni. Természetesen néha megtaláltak minket, de ezzel együtt lehetett élni. Ma, a bárki által elérhető időjárási modellek, az okostelefonokon futó applikációk segítségével kis túlzással mindenki önmaga meteorológusa lehet. Mindez azt hozta, hogy az emberek többsége megértőbb lett, hiszen belátták, belátják, hogy a légkör nem mindig úgy viselkedik, mint azt a mellékelt ábra szerint elvárnánk. 
 

– Előadásában említette, az utóbbi években térségünkben is megsokasodtak az extrém időjárási jelenségek. Miként tudja ezeket még időben jelezni a döntéshozók, a lakosság felé a meteorológia? 
– Élet- és vagyonvédelem szempontjából a Kárpát-medencében is egyre több szélsőséges időjárási szituációt kell előrejeleznünk, kezelnünk. Ha az események bekövetkezte előtt 2-3 órával figyelmeztető riasztást tudtunk kiadni az érintett területre és a telekommunikációs eszközök segítségével sokakat el tudunk érni, akkor ez bizony emberéleteket menthet. Ez hatalmas kihívás és felelősség is egyben. 
 

– Előadásában ­hangsúlyozta, hogy szakmája mellett kvázi „amatőrként” foglalkozik klímakutatással, az éghajlatváltozás jelenségeivel. A meteorológusok számára mikor lett nyilvánvaló, hogy itt már rövid távon is olyan változásoknak lehetünk tanúi, amelyek nagyban befolyásolhatják az emberi civilizáció jövőbeli sorsát is? 
– E kérdésben én megtérőnek számítok. Réthly Antal a magyar meteorológia meghatározó alakja, a Meteorológiai Intézet korábbi igazgatója nyugdíjazása után kezdett foglalkozni a hazánkban, illetve a Kárpát-medencében történt rendkívüli időjárási események összegzésével. Kutatásainak eredményeit három kötetben publikálta, ezeket én rövidtávú előrejelző fiatal titánként én előszeretettel forgattam. A szakmán belül a 1970-es évek második felében, a ´80-as évek elején egyre többször szóba került, hogy bizony változik az éghajlat és ezzel komolyan foglalkozni kell. Réthly könyvei alapján én akkor szkeptikus voltam e felvetésekkel. Hiszen az elmúlt évszázadok során is előfordult, hogy részben kiszáradt a Balaton, drasztikusan esett a Duna vízszintje, vagy előfordult, hogy egy keményebb tél során a soproni pincékben megfagyott a bor. Azaz: régen is voltak extrém időjárási jelenségek és hát korunkban is hébe-hóba előfordulhatnak ilyenek. Aztán a ´90-es évektől kezdve olyan gyors ütemű felmelegedés indult el, amely alapjaiban változtatta meg az én szemléletemet is. A külső behatások is befolyásolják az embert. El nem tudtam volna képzelni, hogy itt, Európa közepén olyan viharciklonok alakulnak ki, amely sok-sok halálos áldozattal járnak. Ilyen volt például az Északnyugat-Németországban tavaly nyáron történt hatalmas esőzés, majd a nyomában érkező áradás is. Nagyon szeretem az időjárással kapcsolatos népi regulákat, hiszen évszázados, folyamatos megfigyelésen alapulnak, ám ezekre építeni ma már biztosan nem lehet. Jelentős változás történt az elmúlt évtizedekben, és még nem tudjuk pontosan hol a vége. Modellek, számítások természetesen léteznek és készülnek, ám az éghajlat egy nagyon komplex, bonyolult rendszer, amelyre komoly hatást gyakorolt és gyakorol ma is az emberi tevékenység. Az elmúlt három-négy évtizedben a csökkenő jégfelület és a napsugárzás-többlet miatt jelentős energiatöbblet halmozódott fel az óceánokban. A nagy viharciklonok, tornádók, hurrikánok ezekből táplálkoznak. 
 

– Gyakorló nagyszülőként a friss adatok és kutatási eredmények ismeretében van önben szorongás, félelem a következő generációk életkilátásait illetően? 
– Igen, van bennem félelem. Ne felejtsük el, a Föld éghajlata független az embertől. A kérdés az, a jövő éghajlata az emberiség számára egyáltalán alkalmas lesz-e? Alapvetően optimista pasas vagyok, én is azt kívánom, hogy az unokáim unokái is egy élhető környezetben nőjenek fel. A negatív változások és ezek hatásai nem egy nagy csapásként érkeznek majd, mint az egyes katasztrófafilmek üzenik. Ha így folytatódik tovább minden, akkor egyre kevesebb olyan terület lesz a Földön, amely az emberi civilizáció számára alkalmas. Igaz ez a nyersanyagokra, a termőföldre és az édesvízre is. Innentől kezdve pedig elindulhat egy olyan folyamat, amely társadalmak összeomlásához vezethet. Ez nem politikai kérdés, ez a rideg valóság. Az optimista változat szerint, ha kordában tudjuk tartani a felmelegedést, akkor kialakulhat egy újabb optimális pont, amelyet egy lehűlési szakasz követ. De akkor még nem ejtettünk szót szén-dioxid-kibocsátásról, a szibériai tundra fagyott mocsaraiból felszabaduló hatalmas mennyiségű metánról, vagy a tengerszint-emelkedésről sem. Én aggódom az emberiségért.