Kisvasutas élmények Zalában

2022.04.25. 11:00

A népszerű turisztikai attrakció 32 kilométeren át szállítja a kirándulókat

Április 23-ától ismét útnak indította az ország leghosszabb keskeny nyomsávú vonalán közlekedő menetrend szerinti járatait a Csömödéri Állami Erdei Vasút. A dél-zalai térség egyik népszerű turisztikai attrakciója 32 kilométeren szállít kirándulókat.

Gyuricza Ferenc

Húsvéti különjárat a tavaly megépített kistolmácsi új szakaszon Fotók: Gyuricza Ferenc/ZH

A csömödéri erdei kisvasút története a XX. század elejéig nyúlik vissza, a nyomvonal építése ugyanis 1918-ban vette kezdetét a zalai dombságban található Csömödér és Szentpéterfölde között. Eredetileg gazdasági célokat szolgált, a helyi terepviszonyok, az agyagos talaj miatt döntöttek úgy, hogy az Esterházy-uradalomhoz tartozó hitbizományi erdőből a kitermelt fát lóvontatású szerelvényekkel, vasúton szállítják a csömödéri fűrészüzembe. A kezdeti évek után, 1922-ben tértek át gőzmozdonyvontatásra. 
A zalai erdei kisvasút Csömödér és Kistolmács közötti szakaszán 1954-ben a személyszállítás is megindult. A gőzmozdonyok helyébe röviddel ezt követően – az országban elsők között – álltak be a dízelüzemű mozdonyok. A menetrend szerinti személyszállítás azonban nem volt hosszú életű, a hatvanas években abba is maradt, s csak két évtizeddel később, turisztikai céllal indították újra. 
A Zalaerdő Zrt. által üzemeltetett Csömödéri Állami Erdei Vasút több szempontból is egyedi az országban. Egyrészt itt található a leghosszabb kiépített, a szárnyvonalakkal együtt mintegy 110 kilométeres nyomvonal. Ebből a menetrend szerinti járat több mint 30 kilométeren szállít utasokat. A legutóbbi szakasz tavaly épült meg, így a vasút egyik végállomása már nem a kistolmácsi erdészlaknál, hanem a dél-zalai település másik vonzó turisztikai attrakciója, a tó közvetlen szomszédságában található. A szerelvényeket általában dízelmozdonyok vontatják, ám olykor a Tamási Áron regényhőséről elkeresztelt, Erdélyből származó Ábel nevű, 1955-ben gyártott gőzmozdony is munkába áll. 
A menetrend szerinti járatok Lenti és Kistolmács között erdei környezetben közlekednek, ezáltal az utasoknak gyakran arra is lehetőségük van, hogy a fantasztikus zalai nagyvadállomány egyes példányait is szemügyre vegyék. A kisvasutas utazást összeköthetjük egyéb aktív turisztikai attrakciókkal, hiszen a járatokon kirándulóidőben kerékpárok is szállíthatók, és a járatokról bárhol leszállva remek bakancsostúra-lehetőségeket is kínálnak a fantasztikus zalai erdők. A vasútvonal melletti településeken ugyancsak bőven találunk akár látnivalót, akár pihenésre, kirándulásra invitáló helyszíneket. A már említett Kistolmácsi-tó mellett ilyen a budafai arborétum, a Bázakerettyén található, s várhatóan ez évben még újabb attrakciókkal bővülő olajos emlékhelyek sokasága, a pákai Öveges-emlékház, de a Csömödér és Páka közelében kialakított bunkerrendszer maradványait mint a XX. századi hidegháborús időszak mementóit is érdemes megtekinteni. 

A csömödéri erdei kisvasút hangulatos kirándulásra viszi utasait

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában