Egy négytagú magyar család a helyszínen élte át a Cumbre Vieja vulkán kitörését

Nem véletlenül esett a választásuk a mesés szigetre, amit La Isla Bonitaként emlegetnek a helyiek és az ideérkezők, de nincs köze a Madonna által spanyol gitár kíséretében, 35 éve előadott dalhoz, amely 1986-ban vezette a listákat. 
La Palma a sokáig hét, immár nyolc egységből – nyugatról kelet felé haladva El Hierro, La Palma, La Gomera, Tenerife, Gran Canaria, Fuerteventura, Lanzarote, illetve a 700 lelket számláló La Gracio­sa – álló Kanári-szigetcsoport ötödik legnagyobbja, ugyanakkor sokak szerint legszebbje. Illetve volt, szeptember közepéig. A világsajtót heteken át járták be a felvételek a pusztulásról, amikor kitört a Cumbre Vieja vulkán, amely másfél hónapon át tombolt. Az elmúlt ötszáz év legpusztítóbb kitöréseinek egyike volt ez, ezer hektárt borít láva és hamu. Előbb látványos robbanások kíséretében összeomlott a kráter északi oldala, a lávafolyam mindent elöntött, ami az útjába került. A vulkán nagyságrendekkel több lávát, egyéb anyagot, füstöt, gázokat bocsátott ki, mint legutóbbi, 1971-es nagy kitörése után, ráadásul ezúttal negyedannyi idő alatt. A kitörés szeptember 19-i kezdete óta becslések szerint több ezer épület semmisült meg, sok embert evakuáltak, főként El Paso és Los Llanos de Aridane városból, a 87 ezer lakosú sziget két legnagyobb településéről. Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök meglátogatta a szigetet, 206 millió eurós segélyt ígért az újjáépítéshez, továbbá hangsúlyozta, hogy La Palma biztonságos a turizmus számára. 

A legnagyobb, egyben legnépszerűbb szigetre, Tenerifére érkezők körében népszerűek az egynapos, szervezett hajó­utak La Gomerára és La Palmára. El Hierróra is indultak gyorshajók Los Cristianosból, de oda momentán a pandémia miatt nem szerveznek utakat. A turisták most döntően Gomerát választják, ugyanis a Palmára utazás jelenleg inkább katasztrófa­turizmus jelleget öltött: a történelmi főváros helyett a vulkán közelébe visznek, a kilátónál nézelődhetnek az érdeklődők, nem messze a lávafolyamtól. A parányi, de ódon épületekkel tűzdelt fővárosban pedig – az érkező hajók itt kötnek ki –, Santa Cruz de la Palmán jelenleg nem időznek. Elvileg rövidesen már ez is a program része lesz, de még nem az. 
A 42 éves Fülöp Károly a nejével és két gyermekével tavaly nyáron gondolta úgy, szerencsét próbálnak a szigeten. A nagyobbik gyermek, Sebestyén 10, a kisebbik, Marcell négy­esztendős, a legfőbb céljuk az volt, hogy a gyerekek nyelvet tanuljanak, természetesen spanyolt, valamint angolt. Vonzotta őket a remek időjárás, a napsütés, a kék óceán. 

– Online kereskedelemmel és marketinggel foglalkozom, jól éreztük magunkat itthon, nem volt okunk panaszra, de úgy döntöttünk, belevágunk. Ezt a munkát a szigetről is végezhetem. Egy régi barátom öt éve költözött ki, őt kérdeztem, milyenek ott a körülmények, ugyanis jó lenne, ha a gyerekek nyelvet tanulnának és megismerkednének egy másfajta élettel, a világ másik oldalán. Ez volt a döntő érv, a gyerekek oktatása, ugyanis idegen nyelvet a helyszínen lehet a legkönnyebben elsajátítani. A nejemmel mindig gondolkodtunk azon, milyen lehet tengerparton élni. A Balatont szeretjük, korábban hajózgattunk, most Fehérváron élünk, illetve a télie­sített nyaralóban a Velencei-tónál. Mindig az volt a vágyam: ha megteheted, hogy bárhonnan dolgozhatsz, ott élj, ahol a legjobb. Voltak információim, angolul megértetem magam, de csak kocsmaszinten beszélek, ha valami nem megy, fordítóprogrammal megoldom. Kiutaztam tavaly nyáron, tíz nap alatt a szükséges papírokat beszereztem. A rendőrségen elintéztem a tartózkodási engedélyeket, a gyerekeket beírattam az iskolába. Angolul nagyon kevesen beszélnek, de rendkívül segítőkészek, gyakorlatilag mindenütt mutogattunk, báboztunk. Az iskola és az óvoda igazgatója roppant kedves volt, befogadták a gyerekeket, bár nem beszéltek spanyolul, most már haladnak. A kicsi kimondottan jól kommunikál, a nagyobbik is halad. A helyiek közül kevesen beszélnek idegen nyelven, de nem nevetik ki az érkezőt, hanem igyekeznek megérteni, mit szeretne, és próbálnak megoldást találni. Az indulás előtt sokkal nagyobb volt a félelmünk, mint ami várt bennünket, rendben ment minden. Persze voltak félreértések, de minden könnyedén megoldódott, 2020 nyár végén, kora ősszel. Megindultunk a családdal, nyolc bőrönddel, a barátom intézte a házat, amit kibéreltünk, mire megérkeztünk, ő elment két hétre nyaralni, kezdődött a letelepedés. Egy kocsmában egy venezuelaitól vettem autót, a neten hirdette, a közeli vendéglátóipari egységben ta­lálkoztunk, egymás tenyerébe csaptunk, a kocsit azóta is használjuk. Az eladó németül gügyögött, arrafelé döntően onnan érkeznek turisták, zöld ágra vergődtünk. A pandémia nehezítette a haladást minden hivatalban, például a közlekedési felügyeletnél is csak előre foglalt időpontokban lehetett ügyet intézni, de jóindulattal viseltettek irántunk. Sok a bevándorló, a saját tulajdonnal rendelkező külföldi. 

A nagyobbik gyerek az itthoni iskolarendszer szerint a harmadikat kezdte volna, de ott negyedik osztályba sorolták, ami okozott problémát, lévén, hogy nem beszélt spanyolul. 
– Félévkor kaptunk egy levelet az oktatási hivataltól, hogy a fiam nem üti meg a szintet, nem mehet feljebb, évismétlésre fogják kötelezni. Ezt nem is bántam, legalább utolérte volna a magyarországi rendszert, de év végén újabb levél jött, amelyben jelezték, annyit fejlődött, mehet tovább ötödikbe. El is kezdte ezt az évfolyamot, azonban a vulkán közbeszólt, mindössze egy hetet járt La Palmán iskolába. Most itthon, Fehérváron jár magántanárhoz, valamint online tanul két tannyelven, a hazai iskolát is folytatta a szigeten. A kicsi óvodás. Remélem, rövidesen normalizálódik a helyzet a szigeten, visszamehetünk. A gyerekek iskoláztatása kapcsán nagyon fontos, hogy az iskolabusz hozza és viszi őket, ez komoly terhet vesz le a család válláról.

Amikor ősszel hazajöttünk, nagyon reméltük, mindössze három hetet töltünk itthon, azonban másként alakult. Most azt tervezzük, hogy hamarosan visszatérünk. Autóval vágunk neki, háromezer kilométer megtétele után Cadizban szeretnénk behajózni. Az út oda kocsival három nap, plusz négy a hajóút La Palmára. Láttam a híradásokat, és kapcsolatban vagyok a helyi önkormányzattal, megerősítették, a vulkáni működés megszűnt. 
A feleség kézműves, dekoratőr, ő is feltalálja magát az online térben. Egy hegyoldalon, 800 méteres magasságban bérelnek házat, a településen mindössze tíz épület található. A kilátás pazar az óceánra, viszont télen fűteni kell, igaz, mínuszok nincsenek, de néha érdemes begyújtani. Kandallóval és elektromos fűtéssel ez egyaránt megoldható. 

– Mindig van egy felhő felettünk, nyirkos a levegő, a barátomék lejjebb laknak, náluk ilyen gond már nincs. Különleges a helyzet, nem messze, a hegyen, kicsit feljebb havas a csúcs, ahol snowboardozni, szánkózni lehet. Beülsz a kocsiba, húsz perc múlva lenn, a tengerparton januárban is 27 fok van, a víz mindig 21 fokos, a hegyen viszont az esték néha meglehetősen hűvösek. 

A tűzhányó, a Cumbre Vieja működése karácsonykor befejeződött

Nyáron hazajöttek családlátogatásra, a terveknek megfelelően visszautaztak, majd következett a dráma. 
– A helyiek tudták, előbb-utóbb eljön ez a pillanat, ötven-hatvanévente ez bekövetkezik. Minket is figyelmeztettek két héttel korábban, hogy a földmozgások komoly vulkáni tevékenységre utalnak. Azt mindenki tudta, kitörés következik, hiszen az utolsó fél évszázada volt, de ilyen mértékű rombolásra senki nem számított. Összepakoltunk, a rendőrség és polgárőrség rendszeresen jött, helyi lakosként kezelnek bennünket, kikérdeztek, felírták mennyi gyerekünk, mennyi autónk van, ha menekülni kell, mire érdemes felkészülni. Eljött a pillanat, amikor azt mondták, most kell elhagyni a házat, erre tíz percünk van. Közben a kavicsok zúdultak ránk, kopogtak a kocsi tetején. Néztem a csóvát, a kilövellést, a robajt, a hangokat, minden remegett, az ember elképesztően kicsinek érezte magát a természet erejével szemben. A szél fújta a hamut, a barátomék tengerparti nyaralójába költöztünk, levonultunk négy táskával. Mi egy sziklán vagyunk, a láva hozzánk nem ért el, a kürtő a sziget túloldalán van, tőlünk kilenc kilométerre viszont a rengések miatt egy tömb érkezhet fentről, illetve legrosszabb esetben a ház is összedőlhet. A település mind a tíz házát kiürítették, nálunk hamu, gáz és földrengés okozhat problémát. Amikor a kitörés bekövetkezett, a tengerpartról néztük a fénycsóvát. Úgy gondoltuk, ezzel a nehezén túl is vagyunk, másnap a gyerekek mentek iskolába, mi pedig visszaköltöztünk a házba, közel három hétre. Közben újra szóltak, hogy a helyzet nem javul, el kell hagynunk a házat. A magyar konzulátus felajánlotta a segítségét, a helyi önkormányzat is jelezte, szállást biztosítanak, amire nem került sor, a helyi barátok is segítettek volna. A mi problémánk elenyésző volt, nagyon sokan elvesztették az otthonukat, ipari létesítmények, banánföldek, veteményesek mentek tönkre, utak, vízvezetékek, elképesztő volt a pusztítás. Volt, ahol negyven méter magasan feltorlódott a láva. A veszteség hatalmas, a földek egy része tönkrement, sok helyen nincs víz, villany, új falvakat kell építeni. A városok épek maradtak, viszont az összeköttetés megszűnt közöttük. Azonnal jöttünk haza, előbb hajóval Tenerifére, onnan repülővel. Úgy gondoltuk, addig maradunk itthon, amíg a helyzet nem rendeződik. A szigeten öt magyar család él, de ezek vegyes famíliák, magyar–francia, német, spanyol, venezuelai, döntően nyaraláson kialakult románcokból születtek tartós kapcsolatok. A barátom neje is magyar, ők Barcelonába kerültek dolgozni, majd onnan a szigetre, jobb munkalehetőséget találtak. Mi azért jöttünk hirtelen haza, mert folyamatosan mérték a vulkánból kijövő gázokat, ezek a mi konyhánkon keresztülmennek, a két gyerekkel nem akartam kockáztatni, hogy akár egy héten át olyan levegőt szívjanak, ami nem egészséges. Kérdeztem a szomszédos városban lakókat, mit javasolnak, azt mondták, ha az albérletet meg tudom tartani, érdemes távozni. A holland tulajjal megállapodtunk, a vulkáni működés karácsonykor megszűnt, már tervezzük az utazást. A gyerekeknek most tetszik, hogy magyarul beszélhetnek a társaikkal, én is elvagyok a nejemmel, de nekünk hiányzik az a nyugalom, ami ott megvan, itthon viszont nincs. Itthon bármit tervezünk, a végén mindig rohanás következik. Vannak terveim, vállalkozni szeretnék La Palmán. Ez nem a diszkók, hanem a nyugalom, a nyugdíjasok szigete, ahol örök tavasz van. 
A tavalyi karácsonyt a távolban töltötték, ezúttal itthon köszöntötték egymást a fa alatt. – Más ott az ünnep, természetesen meghitt, ugyanúgy, mint itthon. A fenyő nem olyan, mint nálunk, nem is viszik be a lakásba. Nem a Jézuskát várják, hanem a háromkirályokat, továbbá nem a fát díszítik fel, hanem ágakat. A települések tele vannak díszekkel, füzérekkel, karácsonyi dalok szólnak.