Piac

2022.04.30. 10:00

Egekbe szöktek a palántaárak

Dunaújváros - Több hét végi esemény is kedvez a virág­árusoknak: egyrészt a középiskolai ballagások idejét éljük, másrészt az anyák napja is erre a vasárnapra esik. Ezért aztán a dunaújvárosi zöldség- és gyümölcspiacon elsősorban a virágárusokat vettük górcső alá.

Agárdy Csaba

Igazi tavaszi csemege a zöldhagyma és a piros retek

Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Az árakat tekintve egy furcsaság szúrt első körben szemet, ugyanis a szegfű ára, amely jócskán el szokott maradni a gerberáétól, most azonos, azaz 400 forintos áron vásárolható meg szálanként. A rózsa mindig is jó pár forinttal többe szokott kerülni a fent említett növényeknél, de az is említésre méltó, hogy a sok esetben temetőbe szánt törökszegfű csokorja 1200 forintot kóstál. 
Az egyik árustól kimondottan a ballagási virágcsokrok után érdeklődtünk, aki elmondta, hogy idén egyértelműen a vegyes csokrok népszerűek a vásárlók körében. Arra a kérdésünkre, hogy milyen árfekvésben tud egy középkategóriás bokrétát összeállítani, azt mondta, úgy 3000 forintért már egész szépet lehet kötni, de általánosságban a legtöbben 5000-6000 forint körüli összeget szánnak egy ballagási csokorra, de sokan 10 000 forintot sem sajnálnak költeni egy csokorra. Azt is elmondta, hogy a virágok magas áráért nem az ő árrésük a felelős, hanem a nagykereskedők árai. Nekik is jobb lenne, ha alacsonyabb árakat függeszthetnének ki, mert akkor sokkal nagyobb lenne a forgalmuk. A nagyobb roham – tekintve a nagyszámú pénteki ballagást – tegnap lement, de azért szombaton és nyilván a vasárnapi anyák napja is kimagasló forgalmat ígér. 
A virágok mellett ejtsünk szót a piacon található palántákról is, hiszen ha az időjárás engedi, a kiskertesek hétvégén megkezdhetik az ültetést. Hát, finoman szólva sincs jó hírünk a kertészkedni vágyóknak, ugyanis a paprika- és paradicsompalánták ára legtöbb esetben 450 forinttól indul, de találkoztunk olyannal is a patisszon, cukkini és kígyóuborka esetében, amelyért 550 forintot kell leszurkolni. 
De nézzünk körül tavasz csemegéinél is körül. Az időszak egyik legkedveltebb gyümölcse az eper már nagyon sok standon megvásárolható: nem tartozik az olcsó portékák közé, kilónkénti ára 1600 forint az ára, és esetünkben csak importtermékről beszélhetünk. 
Rengeteg a zöldhagyma, a retek, mindkettőnek 150 és 250 forint között van az ára csomónként. Nem mondhatjuk durvának, viszont az bizonyos, hogy jófajta reggeli, így tavasz közepén elképzelhetetlen zöldhagyma, vagy piros retek nélkül. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában