Klasszis

2022.04.05. 18:00

Borral adóznak Csollány Szilveszter emléke előtt

Igazi borkülönlegességgel adóznak a tragikusan fiatalon elhunyt olimpiai bajnok tornász, Csollány Szilveszter emléke előtt, és a bevétellel gyermekeit támogatják.

MATSZ

Budapest 20201218 Torna 2020 Fotó Árvai Károly Nemzeti Sport Csollány Szilveszter

Fotó: Árvai Károly

A dunaújvárosi klasszis, Csollány Szilveszter április 13-án lenne 52 éves. A január 24-én elhunyt olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornásznak most egészen különleges módon állítanak emléket: a Szilas névre keresztelt borkülönlegességgel. Ráadásul az ebből származó bevételt az olimpiai bajnok gyermekei kapják meg. Erről Sike Tamás, borász mesélt:
“Talán kevesen tudják, de több évtizedes barátság volt köztem és Csollány Szilveszter - becenevén Szilas - között, ráadásul a keresztfiam volt. Sok időt töltöttünk együtt, és rendre felmerült benne, hogy szeretne egy saját bort, azonban ezt valahogy sosem tudtuk meglépni.”
Éppen emiatt az  egykori kiválóságra emlékeznek azzal, hogy most megvalósítják régi vágyát, azaz saját bort alkottak meg, azokból a fajtákból, amelyeket legjobban szeretett.
“Ezt a mulasztásomat szeretném most születésnapja alkalmával pótolni. Azokat a fajtákat házasítottuk össze, amelyeket a legjobban szeretett fogyasztani: ez az olaszrizling, a hárslevelű és a sauvignon blanc. Ezekből a fajtákból alkottunk meg egy nagyon kellemes, száraz fehérbort” - fogalmazott a szakember. 
Amellett, hogy a borral -  amelyen az olimpiai bajnok egyik kedvenc idézete is szerepel: "Semmi baj! Megyünk tovább"- adóznak az egykori kiválóság emléke előtt, egy másik célja is van Sike Tamásnak: az értékesített bor bevételét ugyanis felajánlják Csollány Szilveszter két kiskorú gyermeke részére, ezzel segítve a családot. 
“Fontos, hogy ez a bor limitált mennyiségű, pont emiatt nagykereskedelmi forgalomban itthon nem lesz kapható (Szlovákiában és Székelyudvarhelyen igen). Emellett több országból érkeztek megkeresések.Elképesztő egyébként, hogy mennyi e-mailt és pozitív visszajelzést kapunk ezzel az akcióval kapcsolatban.”
A Szilas hamarosan elérhető, viszont korlátozott számban készül, így lehetőséget biztosítanak előjegyzésre, hogy minél többen emlékezzenek egy pohár borral a bajnokra - ahogy ez a címkéjén is olvasható -, és ezzel is támogassák családját. A kezdeményezéshez természetesen a Magyar Torna Szövetség is csatlakozott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában