Dunaújváros

2022.03.02. 07:00

Ünnepélyes gálaműsort rendeztek az ország legjobbjainak

A Sportiskolák Országos Szövetsége idén is megrendezte a köznevelési típusú sportiskolák versenyét. „Magyarország legjobb sportiskolája és legeredményesebb sportiskolai sportolója – 2021” címek elnyerésére írták ki pályázatukat, amelyen a dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola és egyik tanulója is előkelő helyezést ért el.

Czifra Bettina Lili, Lőrincz Tamás és Kaszás-Tóth Eszter

A SIOSZ feladatául tűzte ki a fiatalok egészséges életmódra nevelését és tehetséggondozását. Alapító okiratában kiemelt feladatként határozta meg az utánpótlás-neveléssel szervezett formában foglalkozó, a sportnevelést, sportoktatást és sportági képzést korcsoportos formában megvalósító szervezetek, sportiskolák összefogását, szakmai érdekérvényesítését. 2018-ban stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárságával – írja a szövetség a honlapján. Ö éve vette át a MOB-tól a programot a SIOSZ, azóta pályázhatnak a díjra az iskolák. Hétfőn ünnepélyes gálaműsort rendeztek a legjobbaknak a budapesti Testnevelési Egyetemen. 

 

A pandémia miatt most két év eredményeit vették figyelembe a díjazások során. Meghívást kapott a rendezvényre a Vasvári iskola képviselője is és egyik tanulójuk Czifra Bettina Lili is. Ekkor már sejteni lehetett, hogy nem térnek haza üres kézzel. A Vasvári iskola harmadik helyezést ért el a „Magyarország legjobb sportiskolája, köznevelési típusú általános iskolák” kategóriában. A díjat Kaszás-Tóth Eszter igazgatóhelyettes vehette át Lőrincz Tamástól, a tokiói olimpia aranyérmes birkózójától. A köznevelési típusú sportiskola 5−8. évfolyamos tanulói között az iskola nyolcadikos diákja, Czifra Bettina Lili a lányok versenyében az első helyezést érdemelte ki.

 

Kaszás-Tóth Eszterrel beszélgettünk a gálán elért eredmények kapcsán, aki elmondta:

– Nagyon örülünk, hogy kilencven sportiskola közül sporteredményei alapján a Vasvári nyerte el a harmadik helyezést. Lili nagyszerű eredményét pedig jól mutatja, hogy az iskolákban hatvanezer tanuló versenyez egyéni sportágakban. Iskolánkban az első évfolyamtól A osztályban tanulnak azok a sportolók, akik egyéni sportágakban versenyeznek, ők köznevelési típusú tanrendben tanulnak, ami azt jelenti, hogy a normál tantárgyak mellett még extra sporttantárgyaik is vannak.

A fő profilunk természetesen a torna és az úszás, de emellett jelen van például a kajak-kenu, a jiu-jitsu és a súlyemelés is. A Vasvári iskola harmadik helyezését a tanulóink egyéni eredményei alapozták meg. Reméljük, ez a lendület a későbbiekben is megmarad, és mindenkinek jó példát ad a felkészülésük és a versenyeik során. 

 

Lilivel hamarosan egy hosszabb interjút készítünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában