Az orvos válaszolt

2022.03.24. 15:00

Hogyan védekezzünk a kullancsok ellen?

Itt a tavasz, hamarosan zöldbe borulnak a bokrok-fák és ezzel együtt sajnos ismét egyre több kullancs is megjelenik. Hogyan védekezhetünk ellenük és milyen betegséget terjesztenek, erről kérdeztük dr. Schranz Róbert háziorvost.

GAZSÓ RITA

Fotó: Shutterstock

– Az igazi kullancs-szezon tulajdonképpen nyáron kezdődik, a tavasz annyiban fontos időpont, hogy ha időben el szeretnénk kezdeni védekezni ellenük, akkor ilyenkor érdemes hozzáfogni a kullancsok által terjesztett vírusos agyhártyagyulladás elleni védettség biztosításához szükséges oltássorozat felvételéhez – mondta lapunknak a szekszárdi háziorvos.

Az oltássorozat három részből áll. Az elsőt ilyenkor, tavasszal érdemes beadatni, a következőt három hónap múlva, így éppen nyár elejére kialakul a megfelelő védettség. A harmadik, emlékeztető oltást a következő évben szokták beadatni. Ezt követően 3-5 évente tanácsos újra oltatni magunkat.

A másik, szélesebb körben elterjedtebb megelőzési mód a személyes védekezés, vagyis mielőtt a természetben, erdőben tennénk egy sétát, előtte vegyünk fel hosszú nadrágot, zárt cipőt, zoknit, hogy a kullancs ne jusson be egyből a ruházat alá! Az orvos szerint érdemes emellett kullancs-riasztó szereket, sprayt, krémeket is használni. Ha hazatértünk, mindenképpen vizsgáljuk át alaposan magunkat és egymás ruházatát, haját!

Amennyiben kullancsot találunk, igyekezzünk mielőbb kiszedni magunkból. A kullancsok eltávolítása a bőrből nem bonyolult, a gyógyszertárban kapható csipesszel óvatosan, az óramutató járásával ellentétes irányban, csavaró mozdulattal húzzuk ki a vérszívót. Amennyiben nem sikerülne teljesen eltávolítani és az állat fejrésze bent maradna, az sem probléma, hiszen csak akkor fertőzésveszélyes, amikor még egészben van – hangsúlyozta a háziorvos.

A kullancs kétféle fertőzést terjeszthet: a fertőző agyhártyagyulladást és a lyme-kórt. Ha felmerül a fertőzöttség gyanúja, vérvizsgálattal bizonyosodhatunk meg róla. Az agyhártyagyulladás főként ideggyógyászati tüneteket okoz, míg a lyme-kór elsősorban jellegzetes a bőrfelületen terjedő foltokkal, ízületi problémákkal jelentkezik. A tünetek egyébként nem azonnal, a csípés után, hanem akár csak hetek múlva és nem feltétlenül a csípés helyén mutatkozhatnak. Ha ilyet tapasztalunk, mindenképpen mielőbb keressünk fel egy szakembert – ajánlja dr. Schranz Róbert.

Ha bebizonyosodik, hogy lyme-kóros a beteg, antibiotikumot kell szednie. Az agyhártyagyulladás kezelése már nehezebb: magára a fertőzésre nincs speciális gyógyszer, a szövődményeit kórházban szokták kezelni. Érdemes idejében, már a frissen jelentkező problémákkal orvoshoz fordulnunk, ugyanis akár bénulást és súlyos esetben halált is okozhat a fel nem ismert probléma.

Az elmúlt napokban sokat hallhattunk a Krím-kongói vérzéses lázról, amelyet a kullancsok speciális, itthon kevésbé előforduló fajtája okoz. A hírek szerint ijesztően magas, 30 százalékos a halálozási arány a fertőzöttek körében. Dr. Schranz Róberttől úgy tudjuk, bár néhány helyen már Magyarországon is kimutatták a jelenlétét, körzetéből egyelőre nem jelentkeztek hasonló esettel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában