Természet

2022.02.27. 15:00

Németország erdőségeinek öt százaléka eltűnt

MW

Essen - Németország erdőségeinek majdnem öt százaléka tűnt el 2018 januárja és 2021 áprilisa között műholdfelvételek tanúsága szerint – jelentette a Német Űrkutatási Központ (DLR) hétfőn. 

A mintegy 51 ezer hektárnyi erdő eltűnését elsősorban a vizsgált években tapasztalt rendkívüli hőséggel és szárazsággal járó időszakoknak tulajdonította, amely kedvezett a kárt okozó rovaroknak. 

Az erdőket érintő veszteség felmérésére a DLR Oberpfaffenhofenben dolgozó kutatócsoportja az Európai Földmegfigyelési Kopernikusz-program Sentinel-2 műholdjának felvételeit és az amerikai Landsat 8 műholdfelvételeit használta. 

Németország legnépesebb tartománya, Észak-Rajna-Veszt­­fália az ország nyugati részén elvesztette lucfenyőerdeinek több mint negyedét, de ezen a tartományon belül egyes régiókban a veszteség elérte a kétharmadot is. A fák vagy elpusztultak, vagy ki kellett vágni azokat a vészhelyzeti intézkedések keretében. A kártevők tömeges támadása esetén meg lehet akadályozni azok további terjedését a fák kivágásával. 

A jelentés arra is kitért, hogy a lombos fák könnyebben élik túl a rovarfertőzést, mint a tűlevelű fák.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában