A balassagyarmati csehkiverés polgárok, katonák lázadása volt

Az első világháború után látható, hogy az újonnan megalakult államok, mint a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság (később Jugoszlávia), Csehszlovákia és Románia területszerzési ambícióit Magyarország kárára igyekeztek megvalósítani. Valóságos rablóhadjáratot folytattak a magyar városok ellen, a védtelen magyar lakosság pedig ki volt nekik szolgáltatva, hiszen a honvédek nagy része még hazafelé tartott a különböző hadszínterekről. A balassagyarmati esemény azért is fontos hazánk történelmében, mert a fegyvert fogó magyar polgárok, vasutasok és katonák önszántukból, dacolva az akkori hatalom akaratával felszabadítottak egy várost az idegen elnyomás alól. 

A hazaszeretet jelképe lett a balassagyarmati fegyveres felkelés és győzelem, az utókor joggal nevezte el Balassagyarmat városát a „Legbátrabb Városnak”. A legújabb kori magyar történelembe csak csehkiverés néven bevonult fegyveres felkelés során a balassagyarmatiak a közelben állomásozó és hazájukhoz hű honvédalakulatok segítségével kiverték a megszálló cseh legionáriusokat a városból, és az Ipolyon túlra kergették őket. Az Országgyűlés Balassagyarmat egykori hőstettéért 2005-ben a Civitas Fortissima, a Legbátrabb Város kitüntető címet adományozta az észak-magyarországi településnek. Az akkori hazafiak nevét ma is a legnagyobb tisztelettel kell, hogy kiejtsük! 

Magyarország helyzete az első világháború után 

1918 októbere és 1919 vége között három radikális rendszerváltás történt hazánkban. Mint vesztes fél, elveszítette területének közel kétharmadát, megszűnt az ezeréves Magyar Királyság, majd gróf Károlyi Mihály vezetésével létrejött egy új, de romokban heverő ország. Károlyi, a „vörös gróf” bízott a francia, illetve az antanttal fennálló állítólagos jó kapcsolataiban, ezért egy pacifista politikába kezdett akkor, amikor a szomszédos, újonnan megalakuló országok minél nagyobb szeletet szerettek volna kihasítani Magyarországból. Ez egy végzetes hibának számított, amit még csak tetézett Linder Béla hadügyminiszter kijelentése, hogy soha többé nem akar katonát látni. Talán nem véletlen, hogy Linder Bélát a királyi, de később a titói Jugoszlávia is megbecsülte annyira, hogy 1962-es halálakor a hatóságoktól díszsírhelyet kapott Belgrádban. Az 1918. november eleji padovai fegyverszüneti megállapodás aláírását követően az olasz frontról többnyire zárt rendben hazaérkezett magyar egységek nagy részét leszerelték, a katonákat pedig szép beszédek kíséretében egyszerűen szélnek eresztették, ezzel az ország teljesen kiszolgáltatottá vált. Károlyi naivan azt remélte ettől a gesztustól, hogy ezzel majd kivívja az antant jóindulatát, ezzel szemben miután tudatosan leszerelte az ország haderejét, csak felerősítette a szerbek, románok és csehszlovákok mohó területi igényeit. A fenyegető veszély ellenére a Károlyi-kormány mindent megtett az ellen, hogy Balassagyarmaton létrehozzanak egy fegyveres alakulatot, ezzel is demonstrálni szerették volna békepártúságukat. 

Edvard Beneš: én egyáltalán nem igazságokra törekszem, én politikát csinálok 

Az első világháború végén, a Monarchia összeomlásának utolsó hónapjaiban, Edvard Beneš vezetésével, valamint az antant hathatós támogatásával megalakult Csehszlovák Nemzeti Tanács 1918. október 28-án kihirdette, hogy megszűntnek nyilvánítja az Osztrák–Magyar Monarchia fennhatóságát Cseh és Morvaország, valamint Szilézia egy része felett. Három hét múlva Prágában összeült nemzetgyűlés kikiáltotta a Csehszlovák Köztársaságot, valamint deklarálta az új állam teljes függetlenségét, amelynek első elnökévé Tomáš Garrigue Masarykot választotta meg. Érdekes, hogy az új államot az antanthatalmak a győztesek közzé sorolta, annak ellenére, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia többi nemzetéhez hasonlóan a csehek is az antant­erők ellen harcoltak. Ezt kihasználva Edvard Beneš, az új csehszlovák kormány külügyminisztere azt tervezte, hogy az 1919 januárjában összehívott párizsi békekonferencián Magyarország rovására, minél délebbre húzzák meg az új szláv állam végleges határait. A magyarellenes politikus elképzelése szerint a többi között Miskolc, Salgótarján és Vác is az új államalakulathoz került volna. Annak ellenére, hogy ezt az elképzelését az antant sem támogatta, Beneš azt szorgalmazta, hogy a csehszlovák haderő egyszerűen szállja meg a számára kiszemelt magyar területeket, főleg a mindkét ország számára stratégiai fontosságúnak számító salgótarjáni szénmedencét. Beneš a párizsi békekonferencián ezzel kapcsolatban kijelentette: „Én egyáltalán nem igazságokra törekszem, én politikát csinálok. S ezért olykor tudatosan követek el jogtalanságokat az állam érdekében és személyes érdekemben”. 

A cseh veszély valóra vált 

1918 novemberében már elkezdtek arról szállingózni a hírek, hogy a Cseh Légió, egy militáns katonai szervezet sorra megszállja a Felvidék magyarlakta településeit, meg sem várva a kilátásba helyezett béketárgyalások eredményét. A fontos észak-magyarországi vasúti csomópontnak számító Balassagyarmatra folyamatosan érkeztek a cseh megszállás elől menekülő magyarok. A település vezetői a Balassagyarmatra menekült vasutasoktól tudták meg elsőként, hogy a csehek a prágai kormány támogatásával Balassagyarmat elfoglalására készülnek. A város vezetői erről tájékoztatták a megyei vezetőket, sőt a kormányt is, de azok nem vették komolyan a fenyegetést. Ettől függetlenül Vizy Zsigmond százados, a II/16. balassagyarmati zászlóalj tisztje, az első világháború több frontját is végigharcoló háborús veterán azt javasolta, állítsanak fel egy fegyveres területvédelmi egységet. Az antant az Ipoly folyó mentén jelölte ki a demarkációs vonalat (egy ideiglenes határvonal, általában egymással hadban álló felek között, amelyet legtöbbször fegyverszüneti egyezményben jelölnek ki, a határvonalat egyik fél sem lépheti át). Csehszlovákia és Magyarország között. Állítólag előzőleg Balassagyarmat csak azért nem került a demarkációs vonal csehszlovák oldalára, mivel Beneš túl kicsi térképen jelölte be a területi igényeket, így elkerülte a figyelmét, hogy a vasút ezen a szakaszon áttér az Ipoly bal partjára. Látva a magyar kormány tehetetlenségét, a csehszlovák egységek 1919. január 15-én több ponton is átlépték a demarkációs vonalat, majd elfoglalták Ipolyságot, Drégelypalánkot és az Ipoly menti vasútvonalat. Ezt követően egy cseh különítmény bevonult Balassagyarmatra, és elfoglalták a vasútállomást, a postát és a laktanyát. Azonnal lecserélték a magyar nyelvű feliratokat cseh nyelvűre, a megszállást követően a nemzetőröket lefegyverezték, majd az ott állomásozó magyar csapatokat pedig távozásra kényszerítették, nem engedték be a városba a Budapestről érkező újságokat és vonatokat. A várost Csehszlovákia részévé nyilvánították, és igyekeztek a cseh közigazgatást bevezetni, ami kiváltotta a helyi magyar lakosság felháborodását, majd annak ellenére, hogy az új hatalom felszólította őket, szolgáltassák be fegyvereiket, megkezdték az ellenállás megszervezését. 

A felkelés, majd győzelem 

A cseh erőkkel szembeni felkelés először a vasutasok körében fogant meg, ami nem volt véletlen, mert a Monarchia vasutasainak jelentős része cseh nemzetiségű volt, így annak felbomlása után több tízezer vasutas megélhetése került veszélybe, ezért a prágai kormány ezt úgy oldotta meg, hogy a megszállt felvidéki magyarnak valló vasutasokat elbocsátotta, helyükbe pedig cseheket tettek, így a balassagyarmati vasutasok léte forgott kockán. Vizy Zsigmond százados vezetésével megkezdődtek az előkészületek, majd a Károlyi-kormány tiltását figyelmen kívül hagyva, a katonasággal kiegészült balassagyarmati polgárok január 29-én hajnalban indítottak támadást a csehek által birtokolt épületek ellen. 

A harc az Ipoly kis hídjának és a vasútállomás elfoglalásával kezdődött, majd a csapatok a laktanyát kezdték ostromolni. A felkelés legnagyobb küzdelmei ekkor zajlottak, amelyek alatt több ember, köztük a cseh parancsnok is életét vesztette. A délutáni órákra az egész város felszabadult, majd a hírre Nógrád megye több településén is támadást indítottak a cseh egységek ellen. Mire az est leszállt, Balassagyarmat középületein ismét magyar lobogó lengett, a következő napon pedig felszabadult az Ipoly teljes bal partja. Január 31-re a Károlyi-kormány akarata ellenére, a folyamatosan érkező katonaságnak köszönhetően Balassagyarmat megtelt honvéd alakulatokkal, így a Nógrád megyei város kivívta azt, ami a legdrágább, a szabadságot. Károlyi és kormánya szándéka ellenére így szabadult fel Balassagyarmat, a hős város, és talán ezért is vált a magyar nemzeti ellenállás örök szimbólumává. Legjobban talán a harcokban súlyosan megsebesült Czakó Balázs halálos ágyán mondott utolsó szavai jelképezik az akkori eseményeket: „Tessék tudatni szüleimmel, hogy őket nagyon szerettem, de az édes magyar hazámat még jobban szerettem”. 

Felhasznált irodalom 

– Tyekvicska Árpád: „Civitas Fortissima. A legbátrabb város. A csehek kiverése Balassagyarmatról”. Rubicon, Budapest 2008. 

– Zonda Tamás. Balassagyarmat jeles polgárai, II. javított kiadás, Balassagyarmat: Runner Média (2011). 

– Pataki Tamás: Magyar hősiesség: száz éve már, hogy kiverték a cseheket Balassagyarmatról. nool.hu, 2019. ja­nuár 29. 

– Hausel Sándor – Tóth Tamás – Harth Tamás: Civitas Fortissima: Balassagyarmat története írásban és képekben. Szerkesztő Tyekvicska Árpád. Második, bővített kiadás. Balassagyarmat: Pauker Holding. 2014. – Nagy Iván Könyve. 

– https://balassagyarmat.hu/civitas-fortissima/. 

– Dobrocsi Lénárd: Civitas ­Fortissima – A Legbátrabb Város. 

– https://www.origo.hu/tudomany/20190129-a-varos-polgarai-a-veruk-hullatasaval-vivtak-ki-azt-ami-a-legdragabb-a-szabadsagot.html 

– Gere József: A balassagyarmati „csehkiverés” története. In: Múlt-kor , 2013.