A nemzettudat kialakulása

2022.01.22. 15:30

Szükségszerűség-e az egységes világ?

Közép-Európában a nemzettudat kialakulásáról a XIX. század végétől beszélhetünk. A liberálisok ezt egy köztes állomásnak tekintik a globális világ felé. Ám ne feledjük: „először az angol fedezte fel (később pedig a spanyol és a francia), hogy nemcsak angolként, franciaként és spanyolként létezik (…), hanem hogy ez a legjobb, amivé egyáltalán válhat.” Nincs ez másképp velünk, magyarokkal sem!

Menyhárt Ferenc, Zsiros Mária

Volt, és ma is van európaiságtudatuk, amit éppen a közösen megélt küzdelmek gyúrtak egybe Fotó: mandiner.hu

A nacionalizmus kétszáz éve című könyvében Hobsbawn, ismert baloldali történész így fogalmaz: „a liberálisok és a marxisták szerint a nemzetek kialakulása és fejlődése az emberi fejlődésnek pusztán egyik állomása, amely folyamat a családok létrejöttétől egészen a jövő egységes világáig tart”. A liberálisok szerint a végcél egyértelműen a globális világ. Nem véletlen, hogy napjaink nagy kérdése: valóban szükségszerűség az egységes világ létrejötte? Tényleg efelé kell-e haladunk? 

 

Nézzük végig a történelmi fejlődés nagyobb állomásait! Az ókori görögök város­államokban éltek. Az Athénban élők athéninak, a Spártában lakók spártainak stb. tekintették magukat. Sűrűn és keményen csatáztak egymással, függetlenül attól, hogy a lelkükben, szellemiségükben mind hellének voltak. A városállam fölött egy tágabb közösség tagjainak is tekinteték magukat. 

Hasonlóképp a Római Birodalom bármelyik részében élő embernek is fontos volt római polgári státusza. Nekik római tudatuk volt. Ekkor még szó sincs nemzetállamokról! Az első nemzetállamok a középkor végén, Nyugat-Európában jöttek létre: először a spanyol, majd a francia és az angol. A németalföldi tizenhét tartomány fölött a XVI. század közepéig a spanyolok uralkodtak, majd kivált Hollandia, illetve bő két évszázaddal később Belgium és Luxemburg is önálló állam lett. 

A nemzettudat kialakulásáról a XIX. század végétől beszélhetünk

 

Görögországra – az ókori hellén tudat ellenére is – csupán kétezer évvel később, az 1800-as évek első harmadától tekinthetünk úgy, mint nemzet­államra. Ekkor a római tudatú Itália még mindig több kicsi, független városállamból állt. 

 

Hasonlóképpen a német fejedelemségek is csak az 1800-as évek második felében egyesültek. 

 

Másképp alakult Közép-Európa sorsa, itt ugyanis csupán az első világháborút követően jöttek létre önálló államok. A nemzettudat kialakulásáról tehát a XIX. század végétől beszélhetünk, egy meglehetősen lassú folyamat eredményeként. Már a második világháború éveiben felvetődött az a gondolat, hogy Európában valamiféle közösséget kellene létrehozni, ami megszüntetné az ellenségeskedést a népek között. 

 

Márai Sándor is ebbe a gondolatba kapaszkodva vetette papírra a Röpirat a nemzetnevelés ügyében című tanulmányát. Európa történelme ugyanis tele van háborúkkal, hol a területért, hol a hatalomért, hol az eszmékért. A különböző népeknek nagyon is megvolt a véleményük egymásról! És ennek ellenére a hellénektől kezdve a nemzet­államok kialakulásáig jelen volt, és ma is van egy tágabb értelmű identitást kifejező összetartozás közöttük. Volt, és ma is van európaiságtudatuk, amit éppen a közösen megélt küzdelmek, csatározások, háborúskodások gyúrtak egybe. Ennek közepette és ennek köszönhetően formálódott az a közös sors, amit európai civilizációnak nevezünk, és ami éppen ezért eltér minden más földrész kultúrájától. 

 

Az is nyilvánvaló tény, hogy mindennek az alapját a kereszténység képezte. Az európaiság, a közösségtudat a zsidó-keresztény kulturális hagyományokból, a zsidó-keresztény alapokra épült szellemiségből táplálkozik, amit Európa más világrészekre is sikeresen „exportált”. Erről a kultúráról tanúskodik az építészet, a képzőművészet, a zene, az irodalom, a tudomány sok száz éves hagyatéka a kontinensen. Márai egyenesen azt állítja, „mindazt, ami a világot egyszerűbbé, gazdagabbá, csodálatosabbá varázsolta, (…) azt európai szellem alkotta meg”. 

 

Napjainkban sokféle arra irányuló törekvést lehet érzékelni, hogy a nemzetállamok után a következő állomás a globális világ legyen. Az európaiságot, az európai hagyományokat átalakítani szándékozó módszerek tucatjaival találkozunk a mindennapi életben is. Egyik-másik gyorsan beilleszkedik, lásd az építészetet vagy a táplálkozási szokásokat, mások évekig tartó küzdelmet folytatnak meghonosodásukért a keresztény kultúra összetartó erejével szemben, mint a bevándorlás vagy az LMBTQ-nak nevezett jelenség. 

 

A fentebb említett röpiratában Márai azt írja: „a keresztény kultúra egyértelmű az európai műveltséggel és hivatásérzettel. A keresztény műveltség eszméinek és törvényeinek pusztulása egyértelmű lenne az ismert európai világkép pusztulásával.” 

Mi lesz ezer év múlva, nehéz megjósolni. Ám egy kicsit mindannyian tehetünk érte

Egyelőre nem dőlt el semmi, Európa most is az évszázadok szokásos harcait vívja. Hogy mi lesz ezer év múlva, azt nehéz megjósolni. Talán Ortega y Gasset Elmélkedések Európáról (1949) című tanulmányában leírt megfigyelése szerint: „először az angol fedezte fel (később pedig a spanyol és a francia), hogy nemcsak angolként, franciaként és spanyolként létezik (…), hanem hogy ez a legjobb, amivé egyáltalán válhat”. 

 

És nincs ez bizony másképp velünk, magyarokkal sem! 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában