agyal, jótékonykodik, szerelget

2022.01.06. 20:00

Kétszázhúsz felett – Orosz Tamás és példás bringaüzeme

Orosz Tamás már bőven túl van a 220-on. Főhősünk agyal, jótékonykodik, szerelget. Amint lapunknak adott interjújában fogalmazott: „csak kikapcsolódok”.

Szabó Szabolcs

Fotó: LI

Dunaújváros - „Az élet hosszú, csak nem elég széles” – olvasható Orosz Tamás Facebook-oldalán. Tamás az utóbbi években egy bringásmozgalmat gördített útjára Dunaújvárosban. 

Mindezt a Dunaújvárosi Hírlap hasábjain is dokumentáltuk. A kezdetekről így írt lapunk: „Mivel sok szabad kapacitása volt, és szereti csinálni, kialakított otthon a mosókonyhában egy kis műhelyt. A tűzoltómunkájában 24 órás szolgálat után 48 óra szabad, ezért úgy gondolta, valami olyannal kellene töltenie, amit szívesen művel. A hivatása során mindig a bajjal, a katasztrófával találkozik, keresett valamit, amivel jót tehet. Ez vele sincs másként. Meghirdette, hogy hozhatnak hozzá javításra váró kerékpárokat. A hozzáadott érték az ő munkája. A használt alkatrészből nagyon sok mindent meg tudott oldani. Az újraszabott, megjavított kerékpárok pedig új gazdára találtak. Ahhoz hasonlítja, mint amikor fotózáskor – merthogy Tamás remek fotográfus is – valamilyen alkotás létrejön, és ő rácsodálkozik az eredményre, mintha nem is ő hozta volna létre. 

Egyszóval, egyszer csak elkezdtek hozzá olyan kerékpárokat is vinni, amikre már nincs szükség, de kidobni nem akarják. Ha meg tudja javítani, akkor adja oda olyannak, akinek szüksége van rá. Aztán ez szinte mozgalommá nőtte ki magát, hetente van, hogy négy kétkerekűt is felajánlanak neki. Eleinte persze volt, hogy öt órán keresztül kellett flexelni, hegeszteni, hogy használható darab legyen belőle, ilyen nagy átalakítás ma már nem fér bele az időbe, de heti 15-20 órát így is egészen biztosan erre fordít.” 

Kikapcsolódás és jótékonyság egyben

Visszatérve a jelenre: 

– Mindez megmaradt, sőt inkább fejlődött. A mai napig örömmel, szeretettel járok le a műhelybe. Számomra feltöltődést jelent. Sokan segítenek ebben, számos támogatást kapok. Amikor elkezdtem, sokan megmosolyogtak. Én sem hittem volna el korábban, hogy idáig jutunk. Ma is lent vagyok a műhelyben. Igyekszem! Nincs kitűzött célszám, ám örömmel látom, hogy ez működik. Testvérem, Orosz Csaba és barátaim, Makai Gábor és Kovács Flórián is sokat segítenek – szállításban, szervezésben. Az remek érzés, hogy látom, használják azon bringákat, amelyeket itt újítottam fel (Orosz Tamással szerdán beszélgettünk – a szerk.). Kovács Flórián, a helyi triatlonos klub, a DTSE vezetője évek óta támogatja Oroszt Tamás kezdeményezését: 

– Tamás önkéntes munkálkodása példaértékű. Logisztikában, szállításban igyekeztünk segíteni. Örömteli, hogy Tamás már túl van a kétszázon. A jövőben is számíthat a segítségünkre. 

Makai Gábor vállalkozó a DH-nak így nyilatkozott: 

– Orosz Tamás akciója igazi lokálpatrióta cselekedet. Egyszer bejött hozzánk, elmondta, pontosan mit is szeretne. Az első szóra támogattuk a kezdeményezését, amely valóban egy közösségépítő akció. Ha alkatrész kell, szerszám vagy kenőanyag, Tamás ránk számíthat – fogalmazott Makai Gábor. 

Orosz Tamást a közeljövő terveiről is kérdeztük: 

– Az év elején érzékelhetően csökken a felajánlások száma. Nem baj ez, majd tavasszal, amikor beindult a bringás szezon, akkor újra lesz számos kerékpár, amely felújítva új tulajra vár majd. Várom a további felajánlásokat, és igyekszem jól összerakni a régi-új bringákat. Továbbra sem gondolkodom konkrét számokban, ám annak örülök, ha szembe jön egy általam szerelt kerékpár.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában