Magyar Máltai Szeretetszolgálat

2022.01.13. 14:00

Hitet adnak a folytatáshoz a kis lépésekkel elért eredmények

Dunaföldvár - A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület munkacsoportja fölmérte a dunaföldvári önkéntes csoportjának az eddigi munkáját, a közösségük összetartozását, és a városban betöltött szerepét. E tárgykörben tanácskoztak a város és a média képviselőivel is. Örömmel nyugtázták a tapasztalataikat. Az eseményt követően, az évzáró akciójukkal egy időben beszélgettünk Jákli Viktorral, az önkéntesek vezetőjével.

Balogh Tamás

Vidács Zoltán (b), Vidács Zoltán Árpád (j) örömmel és jó érzéssel vették át a csomagjukat Fotók: Balogh Tamás

– Volt mivel büszkélkedniük, ha jól tudom. Nagyon elégedettek a dunaföldváriak munkájával. Nem? 

– Nekem is elmondták a tapasztalataikat, és azt is, hogy tetszik nekik a munkánk. Nagyon örülök a megállapításaiknak. Ez a már lassan harminc éve tevékenykedő csoportunk érdeme. Sokat köszönhetünk a pécsi régiónak és az országos vezetőknek is. Egyik példa rá a Dunaföldvár önkormányzatától kapott épületünk, ami egykor iskolaként szolgált. Ez lett a tevékenységünk központja, benne a Tanodával. Jelentős költségvetésből, a felettes szerveink és más segítőink támogatásával, valamint pályázati forrásokból újítottuk föl. Kívül-belül gyönyörű lett. Az elején egy dohos központi, és a magánházakban lévő raktárakkal kezdtük el a munkánkat. A megvalósítás nyolc-tíz év alatt zajlott le. A másik szárn­nyal is szeretnénk valamit kezdeni. Azt tervezzük, hogy a felújítotthoz hasonló színvonalúra emeljük, és benne egy zarándokszállást működtetünk. 

Jákli Viktor, a dunaföldvári önkéntes csoport vezetője

– Tervezésben lehetséges most előrelátni tíz-húsz évet? 

– Bár szeretném előre látni a jövőt, de nem tudom. A jövő egy nagy kérdés, hiszen az önkénteseink átlagéletkora eléri a hetven évet. Nagyon bízok a fiatalabb generációkban, és remélem, hogy mellénk tudjuk őket állítani, mert nagy szükség van a munkájukra. Remélem, hogy a sok kis lépésből elért eredményeink hitet adnak nekik a folytatáshoz. Kozma Imre atya az egyik itteni látogatásakor elmondta, hogy a Máltai Szeretetszolgálat az önkéntesek munkája által minden neki adományozott forintot megtízszerez. Ezt mi a valóságban a saját életünkben is láthatjuk. 

Gazdag volt a Jézuska: adományok tucatja várt az átadásra

– Lehet, hogy a társadalom változott meg, és azért öregedett el a tagság? 

– Az is lehetséges. Elismerem, hogy a fiataloknak, bármihez is kezdenek, nagyon nagy szükségük van a pénzre, aminek az előteremtése elviszi a szabadidejük jelentős részét is. Borzasztóan nehéz becsalogatni őket. Az utóbbi időben például sajnos már nem kapunk bébiételeket, amiért a fiatal anyukák fölkereshetnének bennünket, ezért a saját tapasztalatuk nyomán már meg sem ismerhetik a Málta szellemiségét. 

Az önkéntesek átlagéletkora eléri a hetven évet

– Az év végi ünnep, a karácsony kinyitotta az emberek szívét. 

– A karácsony valóban még adakozóbbá tette az embereket Dunaföldváron is. Legutóbb az „Adni öröm” akció keretén belül, a helyi Sparban nagyon sok élelmiszert gyűjtöttünk. Úgy éreztük, hogy a dunaföldváriak szívesen adományoztak az itt élő rászorulók számára, és nem is kis mennyiséget. Volt olyan ember is, aki egy kiló lisztet tett a kocsinkba, de őt is tiszteljük érte, hiszen valószínűleg arra volt lehetősége. Ezt a készletet egészítette ki a GOF Kft., az itteni malom, egy raklapnyi liszttel. Nagyon gazdag lett a mi „Jézuskánk”! 

– Az adományozottak körét hogyan, miképpen tudják összeállítani? 

– Fogas kérdés dönteni a rászorulók köréről. A rászorultság tényét senki sem kérdőjelezheti meg, hiszen mindegyikük annak mondható. Lehet, hogy anyagilag talán nem is, de érzelmileg fontos volt ahhoz, hogy a gondoskodást megérezve, át tudjon lendülni az életének egy nehéz szakaszán. Erre az alkalomra az önkormányzattól kaptunk egy listát a rászorulók köréről, akiket értesítettünk, és behívtuk a csomagjuk átvételére. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában