Adony

2022.01.18. 09:30

Azért szolgálnak, hogy rend és biztonság legyen a településen

A közelmúltban tisztújító közgyűlést tartott az Adonyi Polgárőrség. Az immáron húsz esztendeje megalakult egyesület fiatalos lendülettel folytatja a bűnmegelőzési feladatokat.

Molnár Emese

Németh László, Tóth János és Paizs Zoltán már régóta tesz szolgálatot az Adonyi Polgárőrségnél Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Fotó: Zsedrovits Eniko

Tóth János, az egyesület elnöke, valamint Paizs Zoltán és Németh László elnökségi tagok fogadtak bennünket a polgárőrség irodájában. 

 

Korábban a művelődési házban volt a székhelyük, itt osztozni kellett más szervezetekkel, ami abból a szempontból nem volt túl szerencsés, hogy az egyesület működési dokumentumait, tárgyi eszközeit, a gondosan vezetett szolgálati naplókat tárolniuk kell. 

 

– Hosszú évek után végre kaptunk egy helyiséget a megújult orvosi ügyelet épületében. A saját költségvetésünkből és a felajánlott adó 1 százalékból vásároltunk bútorokat, irodai felszereléseket – mondta Tóth János. Látogatásunk estéjén közös szolgálatra készültek, ám előtte szívesen meséltek lapunknak a polgárőrség megalakulásról. 

1998-ra datálódik a szervezet megformálásának kezdete. Akkortájt igencsak sok biciklilopás, besurranás szaporodott el a településen. Smohai Mihály egy baráti társaság tagjaival életre hívta a csapatot. 

Mihály nagy oda­adással és rengeteg erőfeszítés árán alakította ki az egységet. Civilként járőröztek, a saját autójukkal, a saját költségükön, hogy minden olyan ügyben felléphessenek adott keretek között, amely megkárosítja, illetve bosszúságot okoz a lakóknak. Szorgalmasan ügyeltek a rendre, volt, hogy egy nap 14 órás szolgálatot láttak el. Az is előfordult, hogy éjszakánként sötét, bokros helyeken elbújva lesben álltak annak érdekében, hogy az esetleges bűnelkövetőket tetten érjék és elfogják. Egy nagyon lelkes és erőteljes csapat alakult ki, érdemes volt hát belevágniuk az egyesület létrehozásába, így 2001-ben hivatalosan is bejegyzett szervezet lettek. 

 

Belevágtak 

 

Építették a kapcsolatrendszerüket, szoros együttműködést alakítottak ki a rendőrséggel, részt vesznek bűnmegelőzési eljárásokban és közös szolgálatot is ellátnak. A lakosság is partner, így ha gyanús autó vagy például engedély nélküli árus érkezett a településre, rövid időn belül megállították a polgárőrök. Ez a mai napig így van, működik a jelzőrendszer. 

 

Önként vállalt feladatról van szó, amelyért fizetség nem jár, így a szervezet működésének kulcskérdése a támogatás, amivel fenn tudja tartani magát, amivel biztosíthatja a járőrözéshez szükséges feltételeket. Mint azt a polgárőrök felidézték, az első években a pénzügyi lehetőségeik szűkösek voltak. Vállalkozók támogatásával sikerült annak idején megvásárolniuk egy kiszuperált rendőrségi Zsigulit. Aztán az ORFK-tól kapták azt a Lada Nivát, amelyet jelenleg is használnak. Nagy szolgálatot tett eddig is ez a jármű, a többi közt 2013 tavaszán is bizonyított. Ekkor volt az a rendkívüli, hatalmas havazás az országban, amely több helyen megbénította a közlekedést. Viszont az adonyi polgárőröknek köszönhetően ételt tudtak szállítani a Szőlőhegyre, és számtalan elakadt járművet mentettek. 

 

Ötévente van a tisztségválasztás, a megalakulást követően, 2006-ban a tagság Láng Lászlót választotta meg az egyesület új elnöknek. Akkoriban mintegy ötvenfős volt már a létszám. 

Idővel az önkormányzat is látta, hogy szükség van a munkájukra, a lakosságtól is kaptak támogatást, így egyre könnyebb volt a működési költségeikre fedezetet biztosítani. Az első egyenruháikat az önkormányzat, vállalkozók, és saját költségvetésből együttesen sikerült megvásárolniuk, a térségben az elsők közt alakítottak ki egységes és teljes szolgálati egyenruhát. 

2011-ben újabb tisztújító következett, ekkor Tóth Jánosnak szavaztak bizalmat. 

 

– Az a célom a mai napig, hogy minden évben végrehajtsunk valami fejlesztést – mondta az elnök, majd vázolta, hogy sikeresen pályáztak egy állami kiírásra, így egy új autóval is bővült a gépállományuk. Mivel a pályázat előfinanszírozott volt, öt vállalkozó segített nekik a kocsi beszerzésében. 

 

Az elmúlt években kis mértékben csökkent tagjaik száma. Ennek egyik fő oka a pandémia, ami napi szinten sok bizonytalanságot szült, de nyilván az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a polgárőrök a saját szabadidejüket, energiájukat fordítják a szolgálatra, és változhatnak az élethelyzetek. No és persze annak is ­betudható, hogy ma már szerencsére kevesebb az intézkedés, a bűneset. Ettől függetlenül szinte minden nap kint vannak az utcákon, havonta 300 órát töltenek szolgálatban. 

 

Feladat mindig van 

 

Amikor az érdekes, emlékezetes esetekhez ért a beszélgetés, mindhárman mosolyogtak, mert akad bőven történet, amikből nem lehet a leget kiválasztani. Számtalan feladatban vannak a lakosság segítségére, az elszabadult lovak befogásától kezdve a menekülő illegális migránsokig. 

 

A rendőrség mellett jelen vannak az útlezárásoknál, forgalomtereléseknél is, nyomozás során házkutatásban, eltűnt személy keresésében, de biztosítják a rendezvényeket is. Amikor kellett, őrizték a 6-os számú főút gátját az árvízvédekezésnél, egy héten keresztül éjjel-nappal kint voltak egymást váltva. Ha égett egy ház, odasiettek, és segítettek a tűzoltóknak, a tulajdonosnak menteni a még menthetőt, vagy épp a helyszínt biztosították. 

 

Abban mindhárman egy véleményen vannak, hogy elhivatottság kell ahhoz, hogy valaki polgárőrnek álljon. A lakókörnyezetért való tenni akarás hajtja őket, hogy rend legyen a településen. Vigyáznak és számíthatnak is egymásra. A közbiztonság megóvását tekintik az első és egyben legfontosabb feladatuknak. 

 

Húsz év hosszú idő, és mint más egyesületek, elérkeztek ahhoz a ponthoz, hogy szükség van a megújulásra, az új lendületre. 

 

Az októberi közgyűlés után immáron Németh László, Paizs Zoltán, Ritterodesz Ádám és Barabás Péter elnökségi tagok valósítják meg az elképzeléseket Tóth János elnökkel. 

Tervek mindig vannak, a technikai és kommunikációs eszközök fejlesztésétől, a jogi ismeretek bővítésén át a csapatépítő rendezvényekig, és a közösségért tenni akaró új tagok beszervezéséig. 

Címkék#Adony

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában