Kacziba Andi

2022.01.16. 11:30

A szépség ma is kortalan

A Mediaworks idén is megrendezi a Tündérszépek elnevezésű szépségversenyét. Több olvasónkkal beszélgetve derült ki, hogy ők is szívesen indultak volna ezen a versenyen, de mégsem mertek belevágni. Kacziba Andit kérdeztük az előnyökről, amit egy színvonalas produktum adhat, hiszen az ő karrierje is egy országos versennyel indult.

Kállai Félix

Kacziba Andi 1992-ben bejutott az Év Arca verseny döntőjébe Fotók: archív

– 1992-ben, éppen érettségi után Budapestre utazott, hogy részt vegyen az Év Arca verseny döntőjében. Milyen verseny volt ez? 

– Egy átlagos vidéki lány voltam, akinek fogalma sem volt a divatról, de talán még a szülővároson kívüli életről sem. Ami a divatot vagy a szépség­ipar termékeit illeti, harminc évvel ezelőtt csak a tévéből ismerhettem vagy a fodrásznál felhalmozódott Nők Lapjából, bár bevallom, nem is nagyon foglalkoztatott. Gyerekként elvarázsolt a műkorcsolyázás, hiszen állandóan azt láttam a tévében, és arról álmodtam, egy szép napon a világbajnok Regőczi Krisztina helyén állok a jégen, valami színes, csillogó-villogó „pajettes” ruhában. A sors fintora, hogy bár egy tó mellett laktunk, sohasem kaptam korcsolyát. A nyolcvanas években az egész ország a tévé előtt ült, és követte a Miss Hungary döntőjét, hiszen a szépség- és szórakoztatóipar legnagyobb eseményének számított. A versenyben részt vevő lányokat annyira szépnek, ügyesnek láttam, hogy hozzájuk képest éretlennek, sutának éreztem magam. A mai fiatalok számára nehéz elképzelni a nyolcvanas éveket: nem volt mobilunk, és az iskolában nem hordhattunk farmert a kötelező iskolaköpeny alatt, hogy a hátrányos családok gyerekei, akiknek nem telt farmerre, ne érezzék magukat kirekesztve. A sminket sem tolerálták az iskolában, és a dauerhullám pedig már lázadásnak számított. Csak a kilencvenes évek elején, a gimnázium utolsó éveiben próbáltam változtatni a kinézetemen, és főként a hajam sínylette meg a próbálkozásaimat, hol vörös voltam, hol platinaszőke. Így utólag visszanézve elég rémesen volt megcsinálva, és rosszul is állt, de attól magabiztos, felnőtt nőnek éreztem magam. 

 

 – A ´92-es Év Arca modellverseny hirdetését egy barátnőm olvasta valamelyik napilapban, és rábeszélt, hogy jelentkezzünk. Egy egész alakos, valamint egy portréfotót kellett postázni, az alapvető adatokkal: név, lakcím, kor, magasság és a főbb méretek. Pár héttel később már a budapesti buszon ültem (akkor még ez nagy kaland volt számomra), ugyanis a beküldött fotók alapján behívtak a verseny fürdőruhás előválogatására. Az előválogatáson egy hosszában csíkos fürdőruhát viseltem, amit egy kisebb vagyonért vettem a hónapok alatt összespórolt menzapénzemből. 

Saját bevallása szerint ő is egy átlagos vidéki lány volt

 

 

– A zsűri azzal kezdte, hogy a hosszában csíkos fürdő­ruhánál számomra előny­telenebbet nehezen találtam volna, de mindenesetre beválasztottak a következő, délutáni fordulóba. Délután bátrabb voltam, mert nem kellett fürdőruhára vetkőzni, és a zsűri tagjai leginkább a hajammal voltak elfoglalva, miközben feltettek néhány kérdést. A sztárfodrász, Hajas László, azzal indított, hogy a hajamból ki kellene vágni a festéstől tönkrement részeket, és a „hirtelenszőke” hajszín sem előnyös számomra, ezért át kellene festeni. Ez volt az első alkalom, hogy valaki tényleg jó tanácsot adott a kinézetemmel kapcsolatban, úgyhogy örömmel beleegyeztem, és bekerültem a döntőbe. A ­döntőt több hét felkészülés előzte meg, ami nem volt könnyű számomra, hiszen megközelítőleg száz kilométerről buszoztam fel a próbákra. Egy új világ nyílt meg előttem, amit nagyon élveztem: smink, fodrászat, színpadi mozgás, fotózás és hosszú táncórák a Rapülők együttessel való fellépéshez. Végül huszonketten kerültünk be a döntőbe, ahol nagyon jó volt a társaság, volt, akivel máig tartó barátságot kötöttem, megtanultam a ­legjobbat kihozni magamból, rájöttem, hogy a többi lány sem magabiztosabb nálam, és pár nap után már a budapesti tömegközlekedésről sem rettegtem. 

 

 

– A verseny hatására döntöttem úgy, hogy az érettségi után Budapesten folytatom a tanulmányaimat, és szabad­időmben válogatásokra fogok járni, hogy a szüleim segítsége nélkül, a modellkedésből fedezzem budapesti életem költségeit. Pár évvel később Milánóba hívott egy modellügynökség, és végül Milánóban ragadtam. 

Figyelme a divatra és a művészetekre irányult, és elkezdett utazgatni

 

– Milyen előnyöket adott az ön számára ez a verseny? 

– Ha nem jelentkeztem volna a versenyre, valószínűleg Magyarországon élnék, és az sem biztos, hogy Budapestet választottam volna a továbbtanuláshoz. A főváros nagy változásokat hozott az életemben. Figyelmem a divatra, művészetekre irányult, és megnyílt előttem az utazás lehetősége. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy a kilencvenes években bejárták Kínát, vagy hogy 14-szer jártak a Maldív-szigeteken. A modellkedést 30 évesen befejeztem, de az időközben kiépülő kapcsolataim és a luxusvilágában szerzett tapasztalatok által könnyen megtaláltam a helyem a reklám, valamint a művészetek területén. 

A modellkedés által Milánóban folytattam a tanulmányaimat, de volt, aki Franciaországot vagy éppen az USA-t célozta meg, és ott a leghíresebb iskolában, egyetemen tanult, mert a keresetéből könnyen kifizette a tandíjat. A modellkedés nem végcél, hanem eszköz volt az életemben ahhoz, hogy azt az életet élhessem, amire mindig vágytam. 

 

 

– A szépségversenyen profi fotós készít fényképeket a versenyzőkről és videó is készül. Miért fontosak ezek? Előszobája lehet egy szépségverseny esetleg egy modellkarriernek? 

– A kilencvenes évek elején nehéz fotóalbummal (book) jártam a castingokat (válogatás), mert még nem volt internet, és a fotók is filmre készültek. Problémát jelentett egy nagyobb anyajegy vagy egy tetoválás, hiszen még a Photoshop sem létezett. Naprakészen a legjobbnak kellett mutatnom magam, mert csak a legjobbak kapták meg a munkát, a többiek mehettek haza. 

 

 

– A mai modellek már IPad-en mutatják a fotóikat a válogatásokon, az ügynökség e-mailben is elküldheti a klienseknek, és a lányok képei fent vannak az ügynökség weboldalán. A mai modelleknek van Instagram-profiljuk, és meghatározó, hogy mennyien követik őket. Előfordul, hogy egy reklámfilm előválogatására el sem kell már menni, a rendező egy telefonnal készült videó-bemutatkozást kér, és az alapján dönti el, kivel szeretne találkozni élőben. 

 

– A szépségverseny a modellkarrier ugródeszkája lehet, hiszen a tapasztalatlan vagy kevés tapasztalattal rendelkező versenyzők általában először dolgoznak profi fotóssal, és valljuk be, ahhoz, hogy valaki mindig jól nézzen ki a fotókon, gyakorolni kell. A modellkedéshez szükséges fotók elkészítése elég költséges, és általában több fotózás anyagából épül fel egy kezdéshez alkalmas „book”. Gyakori, hogy a modellkarrierről álmodó lányok nagyobb összegeket költenek fotózásra, és később kiderül, hogy a fotók mégsem felelnek meg egy modellügynökség vagy menedzser elvárásának. A verseny tökéletes lehetőséget nyújt arra, hogy valaki kipróbálja önmagát, tapasztalatot szerezzen szakemberek által, videót, fotókat készítsenek róla anyagi befektetés nélkül, megismerjék országszerte a média által, és akár felfigyeljen rá egy reklám- vagy modellügynökség. 

 

 

– A szégyenlősebb olvasóinknak mit tudna tanácsolni, miért jelentkezzenek erre a szépségversenyre? 

– Véleményem szerint a kihívások által lehet a legjobban fejlődni. Lesz, akinek a szépségverseny megváltoztatja az életét, új utakat, lehetőségeket nyit, vagy csak gazdagítja valamivel, függetlenül attól, hogy megnyeri a versenyt vagy csak elindult rajta. 

A szégyenlősebbeknek ajánlom, hogy induljanak a barátnőikkel, erősítsék egymást, legyen számukra játék, egy tapasztalat, amit közösen élnek meg, és mindegyikük számára egy szép emlék, ami örökre megmarad. Nem beszélve a közös fotókról, videóról, amit tíz, húsz, harminc év múlva örömmel fognak visszanézni barátaikkal, és akár gyerekeikkel. A járvány miatt ingerszegény időszakot élünk, és a verseny energiája bárkit kiránthat a szürke hétköznapokból, legyen akár versenyző, családtag, vagy akár egy szurkoló szomszéd. 

 

Kipróbálnád magad, benne lennél ebben a jó buliban? Jelentkezz a Tündérszépek versenyre a https://tunderszepek.hu/ weboldalon

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában