Jegyzet

2021.12.11. 11:00

Vigyázzunk!

A KRESZ ismerete nemcsak az autóvezetőknek, de a gyalogosoknak is fontos, hiszen nap mint nap szereplőivé válnak különféle közlekedési helyzeteknek, ahol segítséget és biztonságot jelent a szabályok ismerete.

Mohay Réka

Fotó: Shutterstock

Az általános és középiskolások közlekedést illető tudásának bővítése a későbbi jogosítvány megszerzésekor is óriási előnyt jelenthet. 

A rendőrség által indított Közlekedjünk együtt, vigyázzunk egymásra! program fontos, korábban kisebb figyelemben részesített területet karol fel. Azt is szem előtt kell tartani, hogy a közlekedési szabályok időről időre változásokon mennek keresztül, így folyamatos szinten tartás és frissítés szükséges. 

 

Nem lenne alaptalan ötlet a felnőttek tudását is folyamatosan felfrissíteni, akár számon is kérni valamilyen formában. Ezzel talán, részben legalábbis, elkerülhetők lennének az olyan balesetek, amelyek a KRESZ alapvető ismeretének hiányosságaiból fakadnak. 

A szabályok rögzítése mellett azonban fontos az alapvető pszichológiai és szociális készségek fejlesztése is. A kiegyensúlyozott közlekedési kultúrához elengedhetetlen az egymásra való odafigyelés, a türelem és határozottság, s az empatikus hozzáállás sem hanyagolható el. Ezek fejlesztése elsősorban nemcsak az oktatási intézmények, programok felelőssége, hanem elsősorban a családoké, s a feladat bár nem egyszerű, az erőfeszítések az élet számos egyéb területén megtérülnek. 

Vezető képünk illusztráció. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában