dunaújváros

2021.12.01. 11:30

Mától lehet korcsolyázni is a feldíszített főtéren

A Városháza téren a város adventi koszorúján vasárnap este Kovács István görögkatolikus parókus meggyújtotta az első gyertyát, a hit gyertyáját. Ezzel az idei adventi vásár is elkezdődött, de a beígért nagy attrakcióra, az épített, műanyag borítású korcsolyapályára máig még várni kellett.

Brousil Csaba

A Városháza téren idén is helyet kapott az elmaradhatatlan betlehem

Fotó: LI

Azt is megírtuk, hogy körülbelül 50-60 ember tud majd egyszerre korizni a pályán. Hétköznap dél­előttönként ingyenesen használhatják az iskolások, 15 és 18 óra között pedig mindenki igénybe veheti 300 forintos belépőjeggyel (ha korcsolyát is bérelnének, akkor 500 forint). Ha nagy lesz az érdeklődés, akkor óránként válthatják egymást a korcsolyázók.

A műanyag borítású korcsolyapálya

Idén az adventi vásárban nem lesznek fellépők és koncertek, ezért elsősorban a fényekkel igyekeznek majd ünnepi hangulatot teremteni a szervezők. Három fenyőfát díszítettek fel idén a téren. Ma délután öt órakor Pintér Tamás polgármester megnyitja az adventi vásárt, és a fényjátékot is felkapcsolják a téren és a városháza épületén egyaránt.

Fényfüzérek a kis faházak előtti „sétányon”

A kicsiket december 5-én és 6-án várja majd a Mikulás, és egy kis kézműveskedésre is lesz lehetőségük, hiszen külön kézműves sátor várja az érdeklődőket az adventi időszakban a Városháza téren.

A szökőkútnál lévő nagy fenyőt is feldíszítették

Advent többi vasárnapján szintén gyertyagyújtásra várják majd a városlakókat a térre, ahol hétköznapokon az ünnepi fények alatt el lehet fogyasztani egy pohár forralt bort vagy teát, lehet kürtőskalácsot majszolni. Persze leginkább akkor, ha az időjárás mondjuk kiadós esők formájában nem rontja el az ünnepre hangolódást.

A Városháza téren idén is helyet kapott az elmaradhatatlan betlehem

 

Ma délután hivatalosan is megnyit az adventi vásár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában