Dunaújváros

2021.12.27. 19:13

Az étterem előtt jöhet egy érem Párizsból a magyar válogatottal

Karácsony előtt tett állampolgársági esküt a dunaújvárosi női vízilabdázók francia légiósa, immáron magyarosan írva: Mahieu Geraldine. A csupaszív játékos a nehezebb utat választotta, hogy ott lehessen a párizsi olimpián, ami ráadásul lelkileg sem lehet egyszerű számára. Zsuzsi, ahogyan uszodai berkekben csak hívják, remekül érzi magát Dunaújvárosban, nagyon szeret főzni, amit persze a többiek örömmel ki is használnak. Ki tudja, lehet, egyszer nyit egy francia éttermet, ám az még a jövő zenéje, addig még van más feladata bőven. Például szilveszterkor ismét gyakorolni a magyar Himnuszt.

Gallai Péter

Mahieu Geraldine öt éve játszik Dunaújvárosban, ahol minden téren jól érzi magát Fotó: Laczkó Izabella

Kislányos zavar a főszereplő arcán. A kezdés előtt a társak, a csapatvezetők bátorító mosolya, s az ünnepség közben egy-egy könnyes szem. Akár a medencében, és azon kívül is segítik, bátorítják egymást, mint mindig. Így volt ez Mahieu Geraldine nagy napja alkalmából is, amikor december 21-én állampolgársági esküt tett Pintér Tamás polgármester előtt. A már korábban tiszteletbeli magyarrá fogadott Zsuzsi ekkor vált hivatalosan is nemzettársunkká. Ennek alkalmából készítettünk vele interjút, a medencétől a francia konyhán át, a szalámiig és házi pálinkáig, a magyar és gall szokásokig. 

 

 

– Akkor most már hivatalosan is nevezhetem Zsuzsinak? 

– Természetesen, de ez eddig is így volt, Zsuzsi vagyok! Miután a klubhoz kerültem gyorsan „magyarosítottak” ezzel a keresztelővel, évek óta így hív mindenki a csapatban és az uszodában. Tudja mit? Most nagyon furcsa volt, amikor többször is hallottam az eredeti nevemet, Geraldine. 

 

– Egy másik nemzet tagjává válni komoly és felelősségteljes döntés. A pillanat is emelkedett volt. 

– Nagyon izgultam, sokkal jobban, mint bármelyik mérkőzésem miatt. Amikor letettem az esküt, akkor vált igazzá, hogy a döntésem után valóban magyar állampolgár leszek. Az elhatározásban az is közrejátszott, hogy a francia válogatottal rendre kikaptunk az ellenfelektől, nem sok esély volt arra, hogy bármikor egy világversenyen komoly célokért küzdhessek. 

 

– 2017-ben igazolt Dunaújvárosba Lille-ből. Azért nem teljesen ismeretlenül állt az uszoda előtt. 

– Abban az évben végeztem az egyetemen, utána gondoltam, hogy kipróbálnám magamat légiósként is. S amikor a görög Filippos Sakelis lett a lillei edzőm, utána azon dolgoztunk, hogy egy nap külföldi csapatban tudjak játszani. Először Görögországra gondoltam, aztán pedig arra, miért ne Magyarország? Akkor az Euroligában pont egy selejtezőcsoportban voltunk a Dunaújvárossal, 18–6-ra kaptunk ki. Ennek ellenére nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor utána Mihók Attila vezetőedző megkeresett. Mivel játszottam már sokszor a csapat ellen, tudtam, kiváló, nagy szívvel küzdő együtteshez jöhetek, tele jó játékosokkal. S a válogatott sem volt ismeretlen, erős együttes, nem egyszer győztek le minket. Szóval, nem sokat vacilláltam a válasszal, ellentétben a magyar állampolgársággal. 

 

– Netán azért, mert a francia válogatottba is erősen marasztalták? Ahol megkérdőjelezhetetlen helye volt. 

– Nem igazán keresett emiatt senki. Azt tudni kell, nálunk teljesen amatőr szinten van a sportág. Munka, iskola mellett játszanak az emberek, miután ebből nem lehet megélni, nincs ilyen profi szint. Azon viszont elég sokat gondolkodtam, hogy 2024-ben Párizsban lesz az olimpia. Egyrészt a biztos szereplésemet adom fel, másrészt érzelmileg csak nehéz a szülőhazádban játszani más nemzet színeiben, főleg a franciák ellen. Már egy összetartásra meghívott a kapitány, persze, tudom és ő is mondta, ez nem jelent bérelt helyet, meg kell érte küzdenem a többiekkel. S ha eljutunk odáig, az első magyar–francia mérkőzés biztosan nagyon érzelemdús és különleges lesz számomra. 

 

– A franciákkal biztosan ott lehetett volna a párizsi olimpián, most ezért küzdeni kell. Lehet, gonosz a kérdés: szülőhazájával egy biztos részvétel és mondjuk tízedik hely, vagy egy érem a magyarokkal, ám utóbbira semmi garancia nincs, csak az, rengeteg munkát kell belefektetni ezért. 

– Nekem az a fontos, minden nap jobb legyek, mint az előző. S az motivál, hogy a maximumot kiadva kivívhassam a helyem a válogatottban, de benne van a pakliban az is, hogy ennek ellenére sem leszek ott. A kérdésre válaszolva, jobb a magyar aranyérem, mint a fix alsóházi helyezés. 

 

– Ugorjunk kicsit vissza az időben, milyen volt a megérkezés Dunaújvárosba, francia léptékhez mérve egy egészen kicsi városba? 

– (Nevet). Jártam már itt edzőtáborban a csapatommal, tehát nem volt teljesen ismeretlen. S azért nem annyira kicsi, és közel van Budapest, nekem tökéletesen megfelel. Azért bevallom, az első év elég nehéz volt, főleg a nyelv miatt, de egy új kultúrát is meg kellett ismernem. 

 

– Milyen tapasztalatai voltak a beilleszkedés során? Mit tartott furcsának, akár a településen, akár a magyar emberekkel kapcsolatban? 

– A vasmű por (nevet)... Ami meglepett, az az étkezési kultúrában tapasztalt óriási különbség. Franciaországban nagyon fontosak az étkezések, és megadjuk a módját. Itt felejtsük el, mondjuk az egyórás reggeliket, ebédeket, mindenki rohan, siet, ebből veszi el az időt, minél gyorsabban legyünk túl az evésen. Persze, amikor leülünk bográcsozni, sütögetni, az más, de a hétköznapokban erre nem nagyon van lehetőség. Ami pedig a magyarok mentalitását illeti, kicsit idegesek, de általában nagyon segítőkészek. Ami esetleg rossz tapasztalat: ha megpróbáltam magyarul kommunikálni, és nem értettek meg igazán, vagy nem helyesen beszéltem, akkor távolságtartóak voltak. Amikor angolul próbálkoztam, azt pedig nem beszélték. Azért most már elég jól megértem, amit mondanak, és nagyjából meg is tudom értetni magam. Egyébként a DFVE klubja egy külön szintet képvisel, olyan, mint egy nagy család, hiszen minden nap sokat együtt vagyunk, ami a nyelvtanulásomban is segítség. 

 

– Már beszéltünk a gasztronómia fontosságáról, akkor nyilván egy remek francia séffel állok szemben. 

– Hamar megismerték tudományomat, nagyon szeretek és állítólag tudok is főzni, remek kikapcsolódás. Készítettem például raclettet, tartiflettet, macaront, ami nem könnyű és még sok mást a lányoknak, például békát, vagy csigát is. Amikor Mihók Attilával a feltételekről beszéltünk, mondtam neki, nem számít a pénz, meg más egyéb, csak olyan lakást kapjak, ahol jól felszerelt konyha van. Garda Krisztinával, a csapatkapitánnyal lakunk együtt, neki ebből a szempontból külön jó dolga van. Egyébként szeretek programokat is szervezni a többieknek. 

 

– Miután ennyire otthon van a konyhában, akkor a messzi jövőben egy francia étterem tulajdonosaként képzeljük el, mondjuk Dunaújvárosban? 

– Igen, ez egy jó ötlet, persze csak akkor, ha egyszer abbahagyom a vízilabdát. Azért az étterem mellett egy jó francia pékség is milyen remekül mutatna, ahonnan a friss bagettet és más egyéb finomságokat vihetnénk át. 

 

– Miként áll a magyar ételekkel, gondolom, vannak már kedvencei, gulyás, pörkölt...? 

– Igen, a tradicionális finomságokat kedvelem. Ezeket egyedül még nem tudom elkészíteni, de ha segít valaki, akkor próbálom megfigyelni a titkokat. Viszont vannak furcsaságok, például számos ételen ott a mák, nálunk maximum a kenyérre szórva látni. Franciaországban nincs igazi túró, tejföl, utóbbit pedig, hogy imádom! Viszont el nem tudom képzelni az édes túrós palacsintát. 

Bejglivel, szalámival és pálinkával indult haza az ünnepre családjához

 

– Az eskün kapott egy igazán különleges csomagot is, annak mi lett a sorsa? 

– Arra gondol, amiben a házi szalámi és pálinka volt? A Gurisatti család lepett meg ezzel, amiben ezen különlegességek lapultak. Természetesen jöttek velem Franciaországba, mert ilyen finom portékák arrafelé nincsenek. 

 

 

– Szilveszterre már visszatér Magyarországra. Tudja, éjfélkor Himnusz-éneklés... 

– Persze, igen, ebben jó vagyok, a Szózat azért nehezebb még. Tehát, a reménybeli első válogatott meccsem előtt akkor megint átismételhetem ebből az alkalomból, mert mint mondtam, ez a cél. Aztán a párizsi olimpiáig még sokszor szeretném elénekelni, mert miként is szokták mondani? A gyakorlásból sosem elég. 

 

A karácsonyi menü más, a szokás nem 

Mahieu nem egy karácsonyt töltött Magyarországon, most haza tudott menni. Arról is mesélt lapunknak, az ünnepi asztalnál mennyivel másabb fogások vannak. – Vittem magammal az itt kapott bejglimet, persze a mákos kivételével, a diós kiflit, ami egyébként francia eredetű. A menü? Nos, Magyarországon szinte mindenki eszik halászlét ilyenkor, nálunk nincs leves. Helyette több és sok pici előétel, majd a főfogás, aztán sajt, a végén pedig a sütemény következik. Persze közben a jófajta borok is előkerülnek, a konyak pedig a sajtot követően. Ami a karácsony többi részét illeti, abban nincs különbség. Fenyőfát állítunk, a családok összejönnek, megajándékozzák egymást, örülünk az együtt töltött időnek. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában