A mindvégig hű kuruc tábornok száműzetésben fejezte be életét

Történelem - A törökországi Rodostóban 1725. november 6-án száműzetésben fejezte be életét gróf Bercsényi Miklós, II. Rákóczi Ferenc fejedelem hűséges barátja és bizalmasa, az 1703-tól 1711-ig tartó kuruc szabadságharc második számú vezetője. 

Bercsényi Miklóst a bujdosók Rodostóban helyezték végső nyugalomra, 1906-ban pedig hamvait a fejedelemével együtt hazaszállították Magyarországra, majd a kassai dómban temették újra. A nyolc évig tartó kuruc szabadságharc alatt Bercsényi Miklós mindvégig Rákóczi hűséges segítője, egyik legjelentősebb hadvezére és politikusa maradt. Nevéhez fűződött például az 1703. évi sikeres felvidéki hadjárat vezetése, az 1705-ös szécsényi ország­gyűlésen oroszlánrészt vállalt a kuruc állam megszervezésében, első szenátorként pedig az 1707-es ónodi országgyűlés trónfosztási határozatában is fontos szerepet játszott. Gróf Bercsényi, miközben a kuruc erők főparancsnokaként szinte állandóan katonai táborban volt, a fejedelem legfőbb bizalmasaként kézben tartotta a Habsburgokkal folytatott alkudozásokat is. Ő vezette például az 1706. évi nagyszombati tárgyalásokat is, emellett pedig a svéd, francia, illetve orosz orientációjú kuruc diplomácia szálai is nála futottak össze. Ugyancsak Bercsényi próbálta meg létrehozni Rákóczi lengyel királyságát is, de erőfeszítései nem jártak sikerrel. Bercsényi pedig eleinte a Habsburgok oldalán szerzett magának hírnevet a török elleni harcban, de kiábrándult I. Lipót császár magyarellenes politikájából, így a kuruc felkelés egyik fő értelmi szerzője lett, a szabadságharc bukása után pedig követte barátját, II. Rákóczi Ferencet az emigrációba is. 

Felvidéki nagybirtokos családba született 

Bercsényi Miklós 1665-ben, egy földbirtokos család gyermekeként látta meg a napvilágot, édesapja báró Bercsényi Miklós Dunán inneni helyettes főkapitány, majd tábornok, édesanyja pedig báró Maria Elisabeth von Rechberg volt. Gyermekévei eltelte után a fiatal Bercsényi egy rövid ideig a nagyszombati egyetemen tanult, de a török elleni felszabadító háború kezdetén otthagyta az iskolát, és csatlakozott Esterházy Pál nádorhoz. A Szent Liga harcai során számos alkalommal kitüntette magát, nem véletlen, hogy hamarosan kapitányi, majd Buda visszafoglalása után pedig már ezredesi rangba emelkedhetett. A Szent Liga egy török elleni szövetség volt, amely 1684. március 5-én jött létre XI. Ince pápa kezdeményezésére. Ez egy katonai szövetség, amelybe a Habsburg Birodalom, a Lengyel–Litván Unió, a Velencei Köztársaság és a pápai állam tartozott. Két év múlva csatlakozott Oroszország, Bajorország, Svédország valamint a szász és a brandenburgi választófejedelemség is. A Szent Liga harcához közel 15 ezer magyar katona is hozzájárult, de ennek ellenére, amikor az egyesített európai keresztény erők kiszorították a törököket Magyarország területéről, a felszabadított országot a Habsburg-ház meghódított területként kezelte, ezt nehezményezte később Bercsényi is. 

Eleinte szépen haladt a ranglétrán 

A fiatal Bercsényi bátorságát 1686 során a visszafoglalt Szeged városának kapitányi tisztségével honorálták, a következő évben pedig Bercsényit a császár, I. Lipót grófi és aranysarkantyús vitézi címmel jutalmazta. Az azt követő években pedig szépen emelkedett a ranglétrán, először Ung vármegye főispánja lett, majd később vicegenerálisnak, illetve felső-magyarországi hadbiztosnak nevezték ki. 

Annak ellenére, hogy a bécsi udvar egyik kedvencének számított, fokozatosan megérett benne az a szándék, hogy szembeszegüljön a Habsburgok önkényével, és felszabadítsa országát a császári uralom alól. Életének meghatározó szakasza az volt, amikor 1697-ben először találkozott az új sárosi főkapitánnyal, II. Rákóczi Ferenccel. A fiatal gróf már akkor felvázolta Habsburg ellenes terveit a későbbi fejedelemnek, ­barátságuk ettől fogva töretlenné vált. Bercsényi és Rákóczi látták, hogy a Habsburgok magyarországi berendezkedése milyen széles körű ellenállást vált ki az ország lakosságából. Ugyanakkor az is látszott, hogy a császári hadsereg rövid idő alatt nagy erők bevetésére is képes, az elszánt, de tapasztalatlan és rosszul felszerelt kurucok pedig nem képesek ezekkel az egységekkel eredményesen harcolni. Rájöttek, hogy komolyabb ellenállást csak akkor tudnak kifejteni, ha a nemességet, a városi polgárságot és néhány nagy tekintélyű főurat is sikerül ügyük számára megnyerniük. Kidolgozták a felkelés pontos forgatókönyvét, számukra kedvező körülménynek látszott az akkor kirobbanni készülő spanyol örökösödési háború is, így XVI. Lajos francia királyhoz fordultak segítségért, akivel Rákóczi felesége révén rokonságba került. 

Amnesztia helyett a gróf török felkérésre a szultán szolgálatába szegődött

A Párizsba küldött levelek beépített bécsi titkos ügynökök jóvoltából I. Lipót császár kezébe kerültek, ezért Rákóczit letartóztatták, Bercsényi pedig Lengyelországba menekült. Rákóczinak szerencsés körülmények közepette mégis sikerült megszöknie bécsújhelyi börtönéből (nemrég egyik írásunk foglalkozott vele), majd Lengyelországban ismét találkozott barátjával, Bercsényi Miklóssal, aki addigra már komoly eredményeket ért el a franciákkal és a svédekkel folytatott diplomácia terén. Magyarországon az elégedetlenség folyamatosan nőtt, a spanyol örökösödési háború miatt elvezényelték az országból a császári csapatok nagy részét, így elérkezettnek látszott az idő a kuruc felkelés elindításához. 

A Rákóczi- szabadságharc 

Munkácson kurucok vezette felkelés kezdődött, és Rákóczit kérték fel vezetőjüknek, aki eleget is tett kívánságuknak. 1703. június 15-én Esze Tamás csapatai csatlakoztak hozzá, 200 rossz parasztpuskával felfegyverzett gyalogos és 50 lovas, ezzel 3000 főre emelve serege létszámát. Bercsényi Miklós némi francia pénzzel és 600 főnyi lengyel zsoldos csapattal érkezett meg a fejedelemhez. 

A nyolc évig tartó küzdelem során Bercsényi Miklós mindvégig Rákóczi hűséges segítője, a szabadságharc egyik legjelentősebb hadvezére és politikusa maradt. Mivel az osztrákoknak több fronton kellett harcolniuk, kénytelenek voltak tárgyalásokba bocsátkozni Rákóczival. 1704. augusztus 13-án lezajlott höchstädti csatában az osztrák–angol seregek legyőzték a francia–bajor hadat, és ezzel a győzelemmel Bécs fölénybe került a spanyol örökösödési háborúban, Magyarországon pedig nehéz helyzetbe hozták a Rákóczi vezette kurucokat. A francia segélyek csökkenni kezdtek, a hadsereget pedig növelni kellett volna, miközben az akkori létszám fegyverrel és élelemmel való ellátása így is meghaladta a fejedelem erejét. 1705-ben és 1706-ban érte el Rákóczi serege a legnagyobb létszámát. 52 lovas, 31 gyalog ezrede volt, amelynek létszáma meghaladta a 100 ezer főt. 

Bercsényi politikai nézetei sokban különböztek Rákócziétól, a főgenerális ugyanis szűkebb térre igyekezett szorítani a protestáns köznemesség befolyását az államigazgatásban, de katonapolitikai, diplomáciai vitákba is keveredett a vezérlő fejedelemmel, ugyanakkor az ellenvélemények ellenére mindvégig hű maradt a magyar szabadságharc eszméihez. 

Bukás, majd emigráció 

Bercsényi Miklós 1710-ben Oroszországba utazott, hogy a magyar szabadságharc ügyének megnyerje Nagy Péter cár támogatását, de amíg ő külföldön tartózkodott, a Rákóczi-szabadságharc elbukott. 1711. április 30-án a Szatmár melletti, nagymajtényi mezőn, a 12 ezer kuruc felkelő letette a fegyvert. A kuruc felkelés leverése után Bercsé­nyinek sem volt már alkalma a hazatérésre, Rákóczihoz hasonlóan ő is elutasította a szatmári békében felkínált amnesztiát, inkább a lengyel emigrációt választotta, később török felkérésre a szultán szolgálatába szegődött. Miután a Porta hadat üzent a Habsburgoknak, Bercsényi egy 20 ezer fős katonai csapattal egy ízben Orsovánál (ma város Romániában) betört az akkori Magyarország területére, de kénytelen volt visszavonulni, és újabb felkelést már nem tudott indítani Bécs ellen. 

A pozseraváci béke aláírásának következtében a történelmi Magyar Királyság területén megszűnt a török uralom, de a Törökországban lévő magyar bujdosók mozgástere, így Rákóczi fejedelemé és Bercsényi Miklósé is leszűkült. A bécsi császári udvar követelte a Portától, hogy adja ki Rákóczit és Bercsényit, de III. Ahmed török szultán a kérést rendre visszautasította, viszont a törökök Bercsényit és a fejedelem népes kíséretét a Márvány-tenger partján fekvő Rodostóba internálták. 

A kuruc generális háromszor nősült, de gyermekei csak az első feleségétől születtek. Első és második feleségének halála után az idősödő gróf később harmadszor is megházasodott, 1723-ban Mikes Kelemen szerelmét, Kőszeghy Zsuzsannát vette feleségül. A fiatalasszony aztán hamar megözvegyült, ugyanis férjét, Rákóczi segítőtársát és hű barátját 1725. november 6-án utolérte a halál. Majdnem kétszáz év múlva hozták haza hamvait, és a kassai Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték végső nyugalomra. 

Felhasznált irodalom:

– https://rubicon.hu/kalendarium/1725-november-6-bercsenyi-miklos-halala. 

– Heckenast Gusztáv: A Rákóczi szabadságharc; Magyar Történelmi Társulat–Művelt Nép, Bp., 1953. 

– https://www.szekhelyek.szek-helyek.ro/index.php/kultura/toertenelem/12549-1725-november-6-bercsenyi-miklos-halala. 

– Csatáry György: Gróf Bercsényi Miklós levelei és emléke Ung vármegyében; Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2004. 

– Bercsényi Miklós válogatott levelei; szerk. Köpeczi Béla; Balassi, Bp., 2004. 

– https://joreggelt.blogstar.hu/2018/11/06/egy-nagy-magyar-harcos-bercsenyi-miklos/63047/. 

– Varga J. János: A fogyó félhold árnyékában – A török kiűzése Magyarországról (1986) Gondolat kiadó, Bp.