Advent

2021.12.21. 15:00

A kőkeresztet és környékét szépen feldíszítették

Az előszállási közösség is hónapokkal ezelőtt megtervezte már az év végi programjait, amit aztán az aktuális vírushelyzet könyörtelenül átírt. Advent negyedik vasárnapján azonban mégis sikerült összejönniük egy kis ünneplésre.

Balogh Tamás

Farkas Imre, Előszállás polgármestere gyújtotta meg a negyedik gyertyát Fotó: Balogh Tamás

A dolgokat a helyi Ifjúsági Klub aktivistái és a segítőik vették a kezükbe. A helyszínt a település híres, köztéri kőkeresztjének erre az alkalomra földíszített környéke adta. A derűs, de csípős időben a találkozás és a közös ünneplés lehetősége a nagymamáktól a kis unokákig, minden korosztályt vonzott. Őket a hagyományos forró italokkal és igazi karácsonyi kóstolókkal, kalácsokkal és finom süteményekkel is várták. Az arcukról „sütött”, hogy mennyire örültek ennek a programnak. 

Az eseményt a főrendező, Kanik Péter, a klub elnöke nyitotta meg. Az ünnepi hangulatot nagy tapsot aratva, Németh Dorina karácsonyi dalokkal, Nyúl Mihály pedig erre az alkalomra írt versének előadásával erősítette. 

A délután csúcspontja a negyedik gyertya meggyújtása volt. A szertartásra Farkas Imre polgármestert kérték föl, akinek ebben a tisztségben ez volt az első ilyen feladata. 

Rövid köszöntőjében elmondta, hogy a kőkereszt környékének első gondozója, a közéletből is jól ismert „Epres” Bor Juci néni, valószínűleg elismerően és hálásan gondol a mennyországból azokra, akik átvéve tőle a stafétát, ilyen szép ünnepség helyszínének tették meg azt. Farkas Imre szerint fontosak a közösségi beruházások, de igazi értékük akkor lesz, ha a polgárok ilyen barátságban és szeretetben tudnak egymással találkozni, mint ezen a napon az előszállásiak tették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában