emlékek sokasága

2021.10.09. 11:00

Volt egyszer egy városi tévé, volt egyszer egy Dunaújváros

Az országban is egyedülálló volt a kábeltévé, amelyet volt, hogy húszezer háztartásban néztek

Szabó Szabolcs

Az újvárosi tévézés hőskoráról meséltek szerkesztők, újságírók

Fotó: LI

„Mai ésszel visszagondolva hihetetlen, de tényleg így volt: zabáltak minket az emberek” – foglalta össze tömören és őszintén a helyi televíziózás első, kezdeti éveit a csatorna akkori főszerkesztője, Eördögh Bertalan, aki mellett Bíró Béla, Jakab Klára, Kertész Viktória, Szirmai György, Szűts Ildikó, Vukovics Árpád emlékezett a hőskorra.

A városi könyvtár igazgatója, Tóth Éva felvezetőjében bemutatta, hol is tart most – az egykori városi televízió archívumának feldolgozása.

Szólt arról is, hogy a valóban várostörténeti lelettár hosszas útja során miként is került a dunaújvárosi könyvtár birtokába.

Számos emlékezetes sztorit hallhatott a közönség

– A teljes archívumot sikerül feldolgoznunk, e tartalom már megtalálható a jakd.hu-n. Ezen állomány mintegy húsz százaléka már kereshető és böngészhető is.

A dunaújvárosi televíziózás kezdete egyben egy kis hazai médiatörténet is, hiszen ez volt az első városi tévé, amely rendszeresen, azaz hetente, kéthetente élő műsorral is jelentkezett.

A dunaújvárosiak pedig magukénak érezték ezt a televíziót, amelyet volt, hogy közel húszezer háztartásban követtek.

 

– Gyakorlatilag mindenki megállt nekünk, azaz szívesen nyilatkoztak a tévének a kor regnáló politikusai, cégvezetői és egyszerű munkavállalói is. Az 1980-as évek végén még nem volt hétfői adás a „királyi televízióban”, ám nálunk igen. Néztük a háztömbök ablakait, és örültünk, hogy láttuk a készülékek kékes fényeit, a városiak a helyi tévét nézték – fogalmazott Jakab Klára, lapunk munkatársa, aki hosszú éveken át volt a helyi tévé egyik arca. A múltidézés során számos médiatörténeti sztorit is felidéztek a beszélgetők. Szirmai György részletesen bemutatta, az egyik első vidéki élő sportközvetítést. – Sajnos, a Kohász labdarúgócsapatának egyik meccsén a szurkolók murvával megdobálták a sporit. A csapat egy zárt kapus büntetést kapott. Kitaláltuk, hogy közvetítünk, három kamerával, ilyet vidéki televízió még nem csinált. Minden klappolt, csak a novemberi dunaújvárosi délutánon leszállt a köd. Mi is kerestük a játékosokat, meg a labdát, hát még a nézők...

A dunaújvárosi televízió hőskora máig meghatározó jelentőséggel bír a város nyilvánosságát tekintve, hiszen Dunaújváros történetének számos fontos pillanatát örökítették meg.

Az újvárosi tévézés hőskoráról meséltek szerkesztők, újságírók

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában