Édesapa és a fia

2021.10.10. 20:00

Mindent megszerelnek, ami gurul, még a babakocsit is

Édesapa és a fia – a fiú és az édesapa. Egy soktörténetes családi vállalkozásról szól az írásunk. Ez nem más, mint a Weisz Gumidoktor, amelynek a két „beltagja” Weisz György, az édesapa és fia, Gábor. Azonban nem mindig „doktorkodtak”, hanem előtte a vendéglátásban próbáltak szerencsét, sőt, Gábor Kanadában is élt egy ideig.

Agárdy Csaba

Fotó: LI

A Papírgyári úti gumiszerelő műhelyben találkoztunk. A két Weisz munkájukat megszakítva fogadott minket. Gábor, aki papíron a vállalkozás vezetője, mondta is: „Nálunk nincs főnök, mindenki teszi a dolgát, mi is az édesapámmal, és az alkalmazottak is. Annyi a különbség köztünk, hogy én végzem el a papírmunkát.”

Weisz Györgyöt és Gábort régóta ismerem, korábban a vendéglátásban tevékenykedtek.

– Csináltuk a Mozi büfét, a Mozi galériát, Baracson diszkót, majd Zamárdiban borozót. 1988 és 1998 között Ausztriában dolgoztam lakatosként. Amikor hazajöttem, egy gumiszerelő cég felkért arra, hogy legyek az ügyvezetője. Elvállaltam, miközben végig hangoztattam, ehhez nem értek. Három hét után ott is akartam hagyni az egészet, mondván, ezt sohasem tudom megtanulni. Gábor 2003-ban hazajött Kanadából, itthon nem talált munkát, és nálam kezdett el dolgozni gumisként – tudtuk meg Györgytől, hogyan is kezdődött a kettőjük gumis együttműködése.

– Apukám volt a főnököm, nála tanultam ki a szakmát. Ezt a műhelyt 2014. március elsején nyitottam meg, itt folytattuk a közös munkát – emlékezett vissza Gábor a kezdetekre.

Vagyis fordult a kocka, most a fiú lett a főnök, az apa a beosztott. Persze, ahogy azt az írásunk elején már említettük, náluk nincs főnöki, beosztotti viszony, Gábor szerint a vállalkozásukban jól működik a liberalizmus.

Arra a kérdésünkre, hogyan alakultak a kezdeti lépések, az édesapa válaszolt.

– A régi helyünkről többen is úgymond követtek minket, vagyis rögtön kialakult egy állandó kuncsaftkörünk. Persze sokat hirdettünk. Akkor még nagyon jó volt a sport­élet a városban, a pályákon helyeztük el a reklámjainkat. Készítettünk szórólapokat, amelyekkel este, miután a műhelyben végeztünk, végigjártuk a várost, dobáltuk be a postaládákba.

Gábor még hozzátette: – Valószínű, jól végeztük a munkánkat, mert egyre több lett az ügyfelünk. Ők jó reklámhordozók voltak, mert tudjuk, a legjobb hirdetés az, ami száj­ról szájra jár.

Beszélgetésünk során megtudtuk, talán attól is nőtt a népszerűségük, hogy mindent szereltek, szerelnek, javítottak, javítanak, ami gurul. Munkagépeket, targoncákat, teherautókat, sőt, babakocsit is.

– Mára már teljesítőképességünk határához érkeztünk, annyian keresnek meg minket a problémájukkal. Nagyon sok cég a partnerünk, van olyan vállalat, amelynek több mint ötven kocsijának a gumis gondjait rendszeresen mi oldjuk meg. Sőt, elmondhatom, a munkáink nagy részét már a céges autók adják, de persze mindenkit szívesen látunk, és mindenkinek segítünk.

Beszélgetés közben felmerült, hogy gumis szerviz már lassan több van a városban, mint pékség, pedig azon a téren sem állunk rosszul. Vagyis ennyi szervizt elbír Dunaújváros?

El! Kaptuk meg a választ.

– Rengeteg az autó, és egyre csak növekszik a számuk, sok családban nem is egy, hanem két autót is használnak.

Kikerülhetetlen a téma: az ősz közepén járunk, hamarosan itt a tél, de a téli gumikat már ebben az időszakban elkezdik feltenni az autósok a gépkocsikra, a nyári pedig megkezdi a téli álmát. Sokan átverésnek tartják az egészet, azzal bizonyítva igazukat, hogy nem is olyan nagyon régen nem lehetett hallani arról, hogy létezik téli gumi, mindenki addig használta a nyárit, amíg nem ért meg a cserére.

Weiszék azonban azt mondják, ez egy buta álláspont, mert az évtizedek alatt – mint annyi minden – a gumigyártás is fejlődött.

Gábortól megtudtuk, hogy a téli abban különbözik a nyáritól, hogy szilikátot tartalmaz, és ez puhán tartja a gumit, vagyis érdemes a nyárit télire cserélni.

(1992-ben a Michelin gyártott legelőször szilikatartalmú téli gumit, és a téli gumik fejlődése ettől a ponttól hatalmasat változott. A téligumi-abroncsok körülbelüli hét Celsius-fok alatti hőmérsékletnél mutatnak jobb tapadást, akár száraz, akár nedves az időjárás – szerk.)

Gábortól még egy nagyon fontos dolgot megtudtunk azzal kapcsolatban, ami a téli gumi mellett szól.

– Magyarországon nem kötelező, csak ajánlott a téli gumi használata. Viszont van egy lényeges dolog, amiről kevesen tudnak. Baleset esetén a biztosító elutasíthatja a kár kifizetését, arra hivatkozva, hogy nem az évszaknak megfelelő gumi volt az autón.

Ami biztos, sokan gondolják úgy, hogy nem árt a téli gumi, mivel már megindult a Weisz Gumidoktornál a nagy roham, ami általában januárig is eltart.

– Ilyenkor hosszú sorok állnak a műhely előtt, előre kell időpontot egyeztetni amiatt, hogy mikor tudjuk a gumicserét elvállalni – figyelmeztetett Gábor.

Beszélgetésünk végén könnyedebb témára váltottunk. Történetesen arra, ha van szabadidejük, akkor mivel foglalkoznak, mi az, ami kikapcsolja őket.

Hobbi a kertészkedés, a pecázás, a hajókázás és a kisállatok szeretete

Az édesapa kertészkedik.

– Hetvennégy éves vagyok, mihez kezdjek már. A kertészkedés jó kikapcsolódás, időnként kemény munka, például amikor felásom a terciát, de azért élvezem, különben nem csinálnám.

– Én szeretek hajókázni, pecázgatni, Rácalmáson van egy elég nagy telkünk, ott is teszek-veszek. Arról nem is beszélve, négy kutyát és négy macskát „nevelünk”. Velük foglalkozni nagy öröm, szeretem őket, a legkisebb kutyusunk, Jolika épp most négy hónapos – fejezte be beszélgetésünket Gábor, és a kutyust az irodában hagyva, máris ment vissza az autók és a gumik közé, ugyanis mint tudjuk, most nagy a hajtás, minden dolgos kézre szükség van a szervizben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában