2021.10.26. 11:30
Kellemes délutánt töltöttek el, az időskorúakat ünnepelték
Bensőséges hangulatú ünnepségen, terített asztallal fogadták Előszállás időskorú polgárait a helyi művelődési házban. A programot az iskolások műsorával kezdték. Utána a szinte mindegyiküket jól ismerő Farkas Imre polgármester rövid, tisztelettel átszőtt köszöntője után emléklapot adott át a kerek születésnapot ünnepelők számára.
Kun Jánosné Etelka virággal és a kilencvenedik születésnapjára kapott emléklappal Fotók: BAT
A szépszámú társaságból két ünnepeltet szólaltattunk meg.
Minden munkahelyéről jó emlékeket őriz
Kun Jánosné Etelka kifogástalan eleganciával érkezett, derűsen fogadta az őt köszöntő tapsot és a személyes gratulációkat, amivel a kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték. A személye valóságos fogalom a faluban, nagyon sokan személyesen is ismerik, szeretettel fordulnak hozzá. Rövid szemelvényeket osztott meg velünk a tanulságos élettörténetéből.
– Előszállásinak tartom magamat, itt születtem, a középiskolámat Bölcskén, az apácák mellett végeztem el. A nagyszüleim itt éltek, sokat voltam náluk, és ezért megszerettem ezt a települést. Hozzájuk költöztem. Egy lányom van, aki védőnőként szintén a közelben, Dunaföldváron telepedett le.
– Vasutas családból származom, ami azért érdekes, mert az édesapámat folyamatosan más-más helyekre helyezték át, hogy azokon teljesítsen szolgálatot. Én is a MÁV-hoz kerültem. Az első munkahelyem, az akkori nevén Sztálinvárosban a személypénztárban volt. Nekem nagyon tetszett, jó kollégáim voltak, szerettem ott lenni.
Pihenni? Csak módjával.
– A férjem kedvéért ott hagytam a vasutat, és hazaköltöztem. Azt gondoltam, hogy egy kicsit pihenek, de belebetegedtem. Hiányzott az addigi tevékeny élet, a folyamatos jövés-menés. Azóta soha nem álltam meg, talán ez is segít abban, hogy jó egészségben vagyok a mai napig.
– Előszálláson több munkahelyen is dolgoztam. Elsőként a vegyesboltban, amihez a képesítést két hónap alatt, menet közben szereztem meg. Azután az ÁFÉSZ-irodában is. A következő állomás a polgármesteri hivatal lett. Utána az orvosi rendelőben folytattam, asszisztens lettem. A betegek is kedvesek nekem, szívesen gyámolítottam őket. Mindegyik munkahelyet, és az azokat felkereső embereket is megszerettem.
– Ma már „csak” kertészkedek! Ennyi idősen is lehet. A lányom el akart magához vinni Földvárra, de azt mondtam neki, hogy nem szeretem a bezártságot, inkább itt a kertben dolgozok. Minden szükséges dolgot megtermelek ott, amire a családunknak szüksége van. A nehezéről, mint a krumpliszedésről, mert a felénél kiderült, hogy azt is csinálom, le lettem tiltva! – tette hozzá angyali, beismerő cinkos mosollyal.
A kerek születésnaposok emléklapot kaptak az ünnep alkalmából
– Lassan vége a kerti szezonnak, nem tudom, hogy mihez kezdek majd a tavaszig. A járványig rendszeresen jártam a klubunkba, de ez a felfordulás véget vetett neki. Konkrét barátságban, akivel összejárhatnánk beszélgetni, az életkorom miatt már nem vagyok senkivel. Csupa középkorú ember lakik mifelénk, vagy olyanok, akik nemrég költöztek ide. Viszont nagyon kedves a szomszédom, aki mondta, hogy menjek át hozzájuk, hogy ne unatkozzak egyedül.
– Máig is járok bevásárolni, keresztrejtvényt nagyon szeretek fejteni, és a tévét is szoktam nézni. Főzni is szeretek még, de mivel a lányom ellát, kevés alkalmam van rá. Olyankor viszont igyekszem vele az unokáim és a dédunokáim kedvére járni vele. Nagyon nagy öröm a számomra, amikor eljönnek hozzám!
A sok tennivaló tartotta meg jó egészségben
Lelki György az idén töltötte be a nyolcvanadik életévét. Jó egészségben és kellemes, bizakodó hangulatban vett részt az ünnepségen. Az életéről tanulságként ezt is elmesélte nekünk.
– Szerintem azt, hogy ilyen állapotban értem el ezt a szerintem már elég magas életkort, elsősorban a sok munkának köszönhetem. Soha sem tétlenkedtem, és ezért keveset aludtam. Váltó műszakba jártam a vasműbe, harminchárom éven keresztül. A hengereket csiszoltam kézzel, ami pontos és nehéz munkát követelt. A mai modern technológiát már nem szerettem, mert kevés volt a mozgás – tette hozzá nevetve. – Négy ledolgozott műszak után következett a szabadnapunk.
– Itthon is volt dolgom bőven, hiszen nagy kertünk van, és mellette még más munkát is vállaltam. A kerti munkát nem kellett tanulnom, hiszen az bennem volt, és már gyerekkoromban elkezdtem, amit éppen elbírtam közülük. Megy az, csak csinálni kell. Mindenfélét megtermeltünk, de még egy kis szőlőt is ültettem. Az otelló máig is hoz egy kis bort saját fogyasztásra. Mindig is szerettem a bort, de amikor lett egy kis betegségem, az orvos leállított róla. Ma már jól vagyok, ezért azt a napi két decit elfogyasztom, ami nagyon jólesik.
– Állatokat is tartottam, mert azzal is szívesen foglalkoztam. A disznókat nagyon szerettem. Két anyadisznót tartottunk. A szaporulatból a nagyját eladtuk, a kisebbeket, három-négyet pedig magunknak fölhizlaltuk, és abból kettőt biztos hogy levágtunk. A böllérkedést is megtanultam, a család részére csináltam, de ma már nem vágok bele.
– A szomszédos Róbertvölgyből kerültünk ide Előszállásra 1954-ben. Mindig jól éreztem magam itt, mert jók voltak a szomszédok, közel laktak a rokonok és a barátok is. A falu is kellemes, és szépnek találom. 1966-ban megnősültem, aztán elgondolkodtunk, hogy beköltözünk a városba, mert ott huszonötezer forintért kínáltak egy házat, de mégis itt maradtunk.
– Itthon egy hatszáz öles telkünk volt, amin szépen megéltünk, nem panaszkodhatok. Mindenünk megvolt, békességben, barátságban éltük le az életünket.