Dunaúváros

2021.10.28. 07:00

Informatikai versenyt hirdet a Rudas

A Rudas Közgazdasági Technikum, idén is meghirdeti a „gpsz” Informatikai Csapatversenyt az általános iskolák hetedik és nyolcadik osztályos diákjai számára.

duol.hu

Ennek a hagyományos versenynek az a célja, hogy az informatika iránt érdeklődő, kreatív gyerekeknek játékos formájú csapatverseny keretében lehetőséget adjanak az ismereteik alkalmazására. A háromfős csapatok november 10-ig adhatják be jelentkezéseiket a szükséges formanyomtatvány kitöltésével, amely a Rudas honlapjáról is elérhető. A versenyen több témakörben bizonyíthatnak a fiataloknak, így például elméleti informatikai ismeretekről, a számítógépek részeiről, felépítéséről, és lesz szövegszerkesztés, táblázatkezelés, valamint Scratch programozáshoz kapcsolódó feladat is. A sikeres versenyzéshez csapatonként egy-egy okostelefonra is szükség lesz. Az iskola informatikai munkaközösségének pedagógusai bíznak abban, hogy a találékonyságot, algoritmizáló készséget és játékosságot igénylő feladatok elnyerik a diákok tetszését. A megmérettetés november 16-án 14:30-kor lesz a középiskolában.

Forrás: dunaonline

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában