busz

2021.10.09. 15:00

Ikarusok Ferihegyen

Kisgyerekkorom szép emlékei közé tartoznak azok a vasárnapok, amelyeken – anyukámat kicsit tehermentesítve – apukámmal lebuszoztunk a Szalki-szigetre. Az iskolás évektől és a számok világától is messze voltam még, de a huszonnégyes számot már ismertem, mert azzal a számú helyi járatos farossal mentünk le megnézni a hajókat, a kompot és a kikötői darukat.

Antal Lajos

A rajongók a buszokat és repülőgépeket egy helyen láthatták kiállítva, és gyönyörködhettek bennük Fotók: a szerző felvételei

Nagyon szerettem buszozni, és sok fiúgyerekkel együtt én is buszvezető szerettem volna lenni. (A buszvezetést követte az „úthengeres bácsi”, a kompvezető és a pilóta, a Mi leszek, ha nagy leszek? című kívánságlistán.) Az öreg farosoknak különleges hangulatuk volt, és a semmihez sem hasonlítható hangjuk alapján már nagyon messziről meg lehetett azokat ismerni. Később, amikor már egy kicsit nagyobb lettem, sokszor utaztam néhány megállót a 2-es és a hármas vonalon csak azért, hogy csuklós buszokkal mehessek. Dunaújvárosban Ikarus 620-as, majd később 180-asok járták a város útjait. Utóbbiak érdekessége, hogy eredetileg Peruba kerültek volna exportra, de az ottani politikai változások miatt nem vette át azokat a dél-amerikai ország, ezért főleg a vidéki Volán-vállalatokhoz kerültek. Városunkban öt darab fehér színű, oldalán piros csíkos 180-as üzemelt néhány évig. Aztán jöttek a 280-asok, amelyeket szinte mindenki csak panorámás buszoknak hívott. Alsóörsi vakációm során – hála az akkori rossz élelmiszer-ellátásnak –, a nagyszüleim gyakran küldtek be Veszprémbe ­kenyérért, amit nagyon szerettem, mert ilyenkor kedvemre buszozhattam egy kicsit a sárga 266-osokkal és a csehszlovák gyártású Karosa ŠL-11-esekkel. Meg nem tudom mondani, hogy miért, de ha csak tehettem, az első ajtó mögé ültem. Nagyon irigyeltem a sofőröket, mert egy gombnyomással ki tudták nyitni a buszok összes ajtaját. Később, már fiatal felnőttként, 1993-ban egészen Londonig mentem el egy piros Ikarus 255-össel, amit mai fejjel már egészen biztosan nem tennék meg.

Ikarus IK55

Fiatal éveim emlékei elevenedtek meg a 2021. október 2-án és 3-án az Aeroparkban rendezett III. Ferihegyi Ikarus-találkozón, amelyen hetven (!) idős, magyar busz adott egymásnak randevút. Nagy örömömre szolgált, hogy a fiaimmal együtt utasként is kipróbálhattam a Közlekedési Múzeum által frissen felújított Ikarus 66-ost. Ez a gyönyörűen restaurált darab az utolsó tíz faros egyikeként 1973-ban Székesfehérváron kezdte meg szolgálatát, majd egy nevelőotthon szolgálatában állt a kiselejtezéséig, 1983-ig, utána pedig egy méhészetet szolgált. A méhészetben találtak rá lelkes szakemberek, és onnan került a Közlekedési Múzeumba.

Egészen különleges érzés volt több mint negyven év után egy farossal utazni

Egészen különleges érzés volt több mint negyven év után egy farossal utazni. A „szag” és a hangok a hetvenes éveket idézték. Az ajtók becsukódásakor és kinyílásakor hallható jellegzetes szuszogó hang is évtizedeket repített vissza. Nagyobbik fiam meg is jegyezte, hogy ha csukott szemmel ült volna fel e buszra, a menetzajok alapján egy mai, korszerű autóbusz hangjaira gondolt volna.

Ikarus 250 5L az egykori NDK-ból. Tökéletes belső

Számomra üde színfoltja volt a busztalálkozónak két, az egykori NDK-ból érkezett IK280.720 tárgyalóbusz, amelyek közül az egyikben mindössze ötvenezer kilométert mutat a megtett utat számláló műszer. A német sofőr-tulajdonosok lelkesen mutatták meg járműveiket, amelyekre méltán lehetnek büszkék. Kívül-belül egykori német precizitással végzett gondos restaurálás eredménye látszik buszaikon.

A gyönyörű, napsütéses időben rendezett találkozó sok ezer látogatót vonzott október első hétvégéjén.

A rajongók a buszokat és repülőgépeket egy helyen láthatták kiállítva, és gyönyörködhettek bennük
Fotók: a szerző felvételei

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában