1956 októberének helyi eseményeire emlékezünk

Dunaújváros

Arra nem vállalkozunk, hogy e helyütt fel­elevenítsük a sztálinvárosi, azaz dunapentelei eseményeket kronológiai sorrendben teljes részletességgel, hiszen az kitenne egy könyvet is, nem pár hasábot itt az újságban. De igyekszünk rávilágítani az akkori, október végi kiemelkedő eseményekre, s megemlíteni egy-két olyan tettet is, amelyről korábban talán kevesebb szó esett.

Sztálin nevét is elvitte a forradalmi hév

Mi, városlakók mind hallottunk már, sokan az Intercisa Múzeumban látták is azt a bizonyos Vörös Könyvet. „Más országokban a veszélyeztetett állat- és növényfajokat sorolják fel a vörös könyvekben, a mi speciális albumunkban emberek nevei szerepelnek: azoknak a városépítőknek a nevei, akik Rákosi Mátyást kérték, hogy Dunapentele felvehesse a nagy Sztálin nevét” – áll az Intercisa Múzeum 2016-os évkönyvében. A forradalom helyi hevületében ezzel mit sem törődve, már 1956. október 24-én a városlakók verbuválta népgyűlésen a nagy generalisszimusz nevét a sutba vágják, és Sztálinváros nevét Dunapentelére változtatják, sőt a Sztálin Vasmű is Dunai Vasmű nevet kapott a forradalmi keresztségben.

Dunapentelén is dőlt „szobor”

Az ´56-os fővárosi események közül mindenki számára ismert, hogy a tömeg ledöntötte Sztálin hatalmas szobrát, amely az akkori Felvonulási téren állt. Emberi erővel próbálták ledönteni a nyolc méter magas monstrumot, majd teherautókkal drótkötélen rángatták, de lángvágó kellett ahhoz, hogy végleg megadja magát. A jóval kisebb léptékű helyi eseményre id. Kocsa László, a városi pártbizottság akkori első titkára, párttitkár így emlékezett vissza a Hírlap már idézett cikksorozatának második részében: „Tóth Bélának tudomására jutott, hogy reggel öt kiskatonát, akik kenyérért jöttek Budapestről, letartóztattak, s kezdeményezte, hogy szabadítsák ki őket. Mi kitelefonáltunk N. K.-nak, hogy engedjék el a katonákat, de addigra a laktanya előtt már legalább kétszázötven ember volt. […] Amikor megkapták a katonákat, visszajöttek. Útközben ledöntötték a szovjet hősi emlékművet.”

Lövések a laktanyánál

1989-ben a Dunaújvárosi Hírlap többrészes összeállítást közölt a forradalom helyi eseményeiről, megszólaltatva az akkori résztvevőket. Sándor András, a „sztálinvárosi ’56-os októberi események szellemi vezére” a következőket mondta a Hírlapnak az 1956. október 25-én történtekről: „a nagygyűlésen összeállítottuk a követeléseket, s én a küldöttséggel elindultam Budapestre. Arról, hogy mi történt még a kultúrház előtt, túl sokat nem tudok, mert mi úton voltunk. Később értesültem arról is, hogy N. K. százados a laktanyánál belelövetett a tömegbe.”

Több halottja és sebesültje is volt az október végi eseményeknek

A cikksorozatban később ez a bizonyos N. K százados is megszólalt. Nagyéri Károly így emlékezett: „Négy óra körül, már szürkület volt, megjelent a laktanyánál egy néhány száz fős tömeg, akik képviselőket küldtek hozzám. Az volt a céljuk, hogy fegyvert szerezzenek, Budapestre akartak menni, hogy harcoljanak az oroszok ellen. Legalábbis ezt hangoztatta a három civil ruhás küldött. Kérték a fegyvereket, mire én közöltem, hogy nem adhatok […] Kint nagy hangoskodás kezdődött, benyomták a kétszárnyú kaput. Jöttek volna be. Akkor figyelmeztető lövéseket adtunk le a levegőbe. Ők csak jöttek beljebb, és… Én ott álltam a kapunál, hallottam, amikor mondták: ne féljetek, ezek csak a levegőbe lőnek… Jöttek tovább, mire kiadtam a tűzparancsot. Igen. Én adtam ki… Maradtak egy páran sebesültek, akkor kiabáltak, hogy ne lőjetek, és nem jöttek tovább.” Ehhez képest a források 2 halottról és 16 sebesültről adnak hírt.

Halottak, sebesültek és egy felajánlás

Október 27-én délután a katonák ismét csak fegyverrel tudták megakadályozni, hogy a tömeg behatoljon a laktanyába. Este a hadkiegészítő parancsnokság elé vonultak a tüntetők. A tisztek tüzet nyitottak, és kézigránátokat dobtak a tömegbe, hárman meghaltak és kilencen megsebesültek. Más csoportok a légvédelmi tüzérezred laktanyájából próbáltak fegyverhez jutni, a katonaság ott is fegyvert használt: hárman meghaltak, hatan megsebesültek – olvasható a Vidék forradalma 1956 című könyvben.

„Mezőfalva dolgozó parasztjai egy vagon élelmiszert gyűjtöttek össze az elmúlt napok alatt és azt felajánlották a dunapentelei kórház részére. A kórház igazgatósága az együttérző nemes ajándékot köszönettel vette, de mivel a dunapentelei kórház ellátása biztosított, az ajándékot továbbjuttatta a budapesti János kórház részére” – írta meg rövid hírben a Dunapentelei Igazság című helyi, forradalom idején kiadott lap.

(Folytatjuk.)