Adony

2021.09.10. 11:30

Szakmai kirándulás után, kápolnafejlesztés közben, s itt a szüreti készülődés

A koronavírus-járvány miatt az elmúlt hónapok elég szürkén teltek az adonyi Duna menti Szent Orbán Borrend életében. Az utóbbi időszakban azonban egy kicsit felgyorsult körülöttük az élet.

Agárdy Csaba

Balatonbogláron jártak a közelmúltban, és hasznos tapasztalatokat szereztek az ottani pincészetekben Fotók: adonyi borrend

Schmidt Attila, az adonyi borrend nagymestere örömmel újságolta azt, hogy hosszú idő után ismét tudtak szakmai kirándulást szervezni, mert ezt az utóbbi időben a Covid szigorításai miatt nem tehették meg.

– Ötvenketten utaztunk el a közelmúltban Balatonboglárra, ahol nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk, és ami nem mellékes, remekül éreztük magunkat. Azért is mehettünk ilyen nagy létszámmal, mert az általunk meglátogatott pincészetek vendéglátóhelynek is számítanak, ezért nem volt szükség védettségi igazolványra. A Garamvári szőlőbirtokon, a Pócz pincében és az Ikon borászatban vettünk részt borkóstolón és szakmai pincelátogatáson – kezdte beszámolóját a nagymester.

A kápolna új védőrácsa is a borászhagyományokra utal

Schmidt Attila beszélgetésünk során fontosnak tartotta megjegyezni, hogy névadójuk kápolnáját, vagyis a Szent Orbán szőlőhegyi kápolnát tovább javítják, újítják, csinosítják. Ezúttal Fülöp Ferenc borrendi tag javaslatára egy díszrácsot helyeztek el a kápolna bejáratánál. Ennek lényege, hogy így állandóan nyitva tudják tartani a kápolnát, és bármikor betekinthetnek az érdeklődők az épületbe. A „beruházást” nem véletlenül csinálták meg, mert azt tapasztalták, hogy erre igény van, sok turistabusz áll meg a kápolnánál, érdekli az embereket az épület.

Hosszú idő után ismét tudtak szakmai kirándulást szervezni az adonyi borrend tagjai

– A következő lépés az épület külső megvilágítása lesz. Már majdnem kész vagyunk ezzel a beruházással is. Ronyecz Pétertől, Adony polgármesterétől engedélyt kaptunk arra, hogy rákapcsolódjunk a közvilágításra, ez nagy segítség számunkra.

Mivel már szeptemberben, a szüreti időszak kezdetén járunk, elkerülhetetlen volt a kérdés, milyen termésre számíthatnak az Adony-szőlőhegyi gazdák.

– Egy kicsit csúszunk a szürettel a szokásoshoz képest, de a szőlő szép, a mennyiség átlagos. Megúsztuk a jeget, a különböző betegségeket, bizakodva várjuk a szüretet. Az elmúlt hetek a készülődés jegyében zajlottak, mindenki tisztította a pincéjét, mosta a hordóit. A hét végén már több helyen elkezdik szedni a szőlőt. Összességében azt tudom mondani, biztató a helyzet.

Balatonbogláron jártak a közelmúltban, és hasznos tapasztalatokat szereztek az ottani pincészetekben
Fotók: adonyi borrend

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában