Ezektől a pillanatoktól válik igazán értékessé a bronzérem

A hétfő esti hazaérkezést követően a Magyar Olimpiai Bizottság a budapesti BOK Csarnokban köszöntötte a tokiói olimpián szerepelt magyar sportolókat, érmeseket és helyezetteket, köztük a női vízilabda-válogatott harmadik helyen végzett csapatát is, benne a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics négy játékosával.

A történelmi sikert – a sportág első ötkarikás érmét – elérő lányok közül Garda Krisztina és Gurisatti Gréta kedden délelőtt már az uszodába érkezett (Magyari Alda és Szilágyi Dorottya családi elfoglaltság miatt nem tudott eljönni), akiket a medencetérbe belépve hatalmas taps és ujjongás fogadott. A megindító pillanatok sora ezzel még nem ért véget, hiszen a gyerekek megrohamozták a csillogó szemű példaképeket, az ölelések és a gratulációk után sorra adták át az előző nap kézzel készített ajándékokat – rajzok, festmények, kézműves munkák, montázsok mellett édesség is jutott nekik. S persze közös fotókat, dedikálásokat is kértek, papírlapra, pólóra, vagy a kezükre. Aztán, amire nem is számítottak, kézbe vehették, megsimíthatták az érmeket, amik mögött annyi munka és lemondás van.

Ezt követően az edzők, a klub vezetői következtek, a gyerekek közül kicsit kiszabadulva egy rövid köszöntő következett, először Primász Ágnes szakosztályvezető mondta el, hogy mindnyájuknak nagy büszkeséget jelentenek ezzel a sikerrel. Koszi Ferenc elnök meghatottan nyújtotta át a lányoknak a virágokat, majd az önkormányzat nevében gratulált Barta Endre alpolgármester és Motyovszki Mátyás sportbizottsági elnök. Előbbi kiemelte, nemcsak Dunaújváros, hanem az ország sporttörténelmébe is beírták magukat ezzel az eredménnyel a játékosok. (A város az olimpiai delegációt az augusztus 26-i közgyűlés előtt köszönti majd ünnepélyesen).

Az olimpia alatt volt pár megható pillanat a játékosok életében, de ez a mostani is az volt Garda Krisztina számára. – Valóban, nagyon érzelmes perceket éltünk át, tényleg egy család vagyunk, de ez a szeretet, ami fogadott minket, hihetetlen.

Azt kívánom a gyerekeknek, egyszer őket is várják így, mint most minket

Azt kívánom a gyerekeknek, egyszer őket is várják így az uszodában, mint most minket. Emlékszem, amikor a Honvédban még én mentem oda félve a válogatott játékosokhoz csak egy aláírásért, egy fotóért. Éppen ezért tudom, mit jelent ez a jövő nemzedéknek, és ezt az érzést, boldogságot meg is kell nekik adni, mert olyan lökést adhat, ami a későbbiekben sokat számíthat. Arról nem is beszélve, hogy ez nekünk is felemelő, a lelkünknek. Azt kint is tapasztaltuk, mennyien szurkoltak nekünk, de látva ezt az örömöt a legkisebbtől a legnagyobbakig, az edzőkig, ezt még hatványozottabban éreztem.

A felvetésre, hogy a bronzmeccs volt-e keményebb, vagy állni ezt a rohamot, nevetve mondta, előbbi nehéz, utóbbi meg örömteli kihívás.

Garda Krisztina hangsúlyozta, ez az érem nem csak az övé, nagyon sokan szerepet játszottak abban a klubban, a válogatottnál, hogy ezt elérték, de az elmúlt generációké is, akik zsinórban negyedik helyeket szereztek az olimpiákon.

– Kellemes és édes teher lesz, hogy a következő időszakban nagyon sok helyre kell mennem, rokonokkal, barátokkal találkozni. Középiskolás osztálytársak, tanárok is gratuláltak, írtak, ez is mind-mind jó érzés – tette hozzá.

Gurissati Gréta azzal kezdte, nagyon boldog, hogy ezt az öt évet így sikerült lezárni. Megjegyezte, lehetne bánkódni, hogy „csak” harmadikok lettek, de ezt bizony néha nehezebb megszerezni, mint az aranyat. Azonban a következő olimpiáig már csak három évet kell várni, amikor megmutathatják, hogy sokra hivatott ez a válogatott. Az az erejük, hogy a fiataloktól az idősekig – tizenkét év van a legfiatalabb és legidősebb között –, mindenki be tudott állni a sorba akár a medencében akár a parton, sokrétű ez a társaság.

– Persze, nehéz volt elfogadni a spanyolok elleni vereséget, mert azt éreztük, hogy ez elsősorban rajtunk múlt. A csapat tartását mutatta azonban, hogy felálltunk ebből a nagy csalódottságból és lelki mélypontról, s újra fel tudtunk pörögni az oroszok elleni meccsre. Bár ott is volt egy holtpont, amikor átvették a vezetést, de észnél voltunk, és nagy szívvel behúztuk a győzelmet. Az olimpia elején nagyon fel voltam spannolva, aztán nyugodtabb időszak következett, olyan lett, mint bármelyik más világverseny, amiben közrejátszhatott az is, hogy nem voltak nézők. Azonban nem bántuk ezt sem, mert jobban tudtunk a saját dolgainkra figyelni. Mindenki az érem átadása óta érzi igazából, micsoda súlya – nem csak szó szerint értve – van ennek a medálnak. Ám még fel sem fogjuk igazán: a világon a harmadik legjobbnak lenni valamiben fantasztikus érzés. Nagyon örülök neki, hogy a hétfői budapesti köszöntés és a keddi dunaújvárosi alapján ez az eredmény nem csak nekünk jelent sokat. Itthon is ennyi kisgyermek várt minket, rengeteg rajzot kaptunk, óriási szeretet fogadott minket, ezek azok a valóban értékes pillanatok, amitől igazán a bronzérem is az lesz – mondta.

Meglepve látta, hogy az egyik ajándékon az az üzenet szerepelt kivágva, amely az egyik jelképe lett a csapatnak. Az általa készített magyar zászlón szereplő „Ha nem mi, akkor kik? Ha nem most, akkor mikor?” mondatok.

A többször idézett aláírása: Gurisatti Gréta leendő olimpiai bajnok a továbbiakban is megmarad, közölte, sosem fogja alább adni, azonban kiegészíti azzal, hogy olimpiai bronz­érmes. – Hatalmas dolog ez az eredmény, főleg, hogy a sportágunk első medálja. Ezzel elég hitet adtunk akár a kis vízilabdázóknak, vagy magunknak is.

Miután véget ért az ünnepség, és a lányok az ajándékok sokaságával hazaindultak, az edzők újra munkát vezényeltek a gyerekeknek. Akik most talán ezt zokszó nélkül megtették, ugyanis nem sokkal korábban kézzelfogható mivoltában látták, hogy a kitartás, az alázat, a szorgalom milyen eredményre vezethet. Mert aligha volt egyetlen fiatal is, aki ne gondolta volna magában: ő is akar egy olimpiai érmet. A példa adott.