Mészáros Adrienn

2021.07.11. 17:00

Egyre több megbecsülést kapunk a szurkolóktól is

Háromrészes sorozatunkban három dunaújvárosi játékvezető hölgyet mutatunk be, akik a megyei III., illetve a megyei II. osztály mérkőzéseit dirigálják, vagy éppen asszisztálják a partvonalnál. Ezúttal a főszerepben Mészáros Adrienn.

Horváth László

Mészáros Adrienn bármikor fordulhat a rutinosabb kollégákhoz szakmai segítségért

Fotó: Horváth László / Dunaújvárosi Hírlap

– 2017 áprilisában tettem le a vizsgát. A motiváció leginkább abból adódott, hogy 2016 decemberében volt egy térdműtétem, sportsérülés miatt. Megijedtem, esetleg azt mondják az orvosok, hogy a focit pihentetnem kéne, ezért kellett valami B terv, hogy a sportág közelében tudjak maradni. Mivel a családban nem volt követhető példa, ezért a legjobb barátnőm játékvezető apukájától kaptam biztatást, próbáljam ki magam, nem veszíthetek semmit. Most utólag örülök, hogy akkor hallgattam rá – mondta el lapunak Mészáros Adrienn. Arra is kíváncsiak voltunk, érez-e izgalmat a meccsek elején?

– A lámpaláz természetes. Vannak, akik már rutinosabbak, és vannak, akik nem vallják be. Leginkább magamnak és a játékvezető kollégáknak szeretnék megfelelni. A nézők, játékosok ilyen szempontból nem annyira hangsúlyosak. Már én is rendelkezem valamennyi rutinnal, ezért amint rálépek a pályára, legtöbbször kívül tudom hagyni az izgulást. Természetesen vannak nagyobb derbik, amikor akár 1-2 perc is szükséges az akklimatizálódásra. Rájöttem, hogy ha nagyon izgulok, az nem sugároz magabiztosságot, és a pályán akárki is észreveszi, onnantól el vagy veszve, csinálhatsz bármit, senki sem fog már komolyan venni. Szerencsére a játékvezető társak teljes mértékben elfogadóak és segítőek. Bátran ki merem jelenteni, hogy teljesen családias a hangulat, a légkör. Meccsek után többször jövünk össze, bevárjuk egymást és beülünk valahova vacsorázni, vagy csak meginni egy üdítőt. Segítségben az idősebb, rutinosabb kollégák mindig rendelkezésre állnak, bármikor fordulhattam hozzájuk szakmai segítségért.

– A szurkolók tisztelik, vagy nem különösebben foglalkoznak azzal, hogy a gyengébbik nem vezeti a találkozót, illetve lenget?

– Erre nem tudok konkrét választ adni, mindenhol más a helyzet. Sok helyen örülnek nekem, hátha én ügyesebb leszek a férfiaknál. Más esetekben a meccs kezdete előtt el­ítélnek, vajon miért nem a vasárnapi ebédet főzöm? Ha a csapatuk ellen hozok egy ítéletet, ami nekik nem kedvező, ott akkor viszont véleményem szerint sokkal több szidást kapok a férfiakhoz képest. Jóval nehezebben fogadják el az ítéleteimet, mondván, én nő vagyok, semmi közöm nincs a focihoz, otthon lenne a helyem. A Covid-járvány óta azonban ez pozitívan változott, mert érzésem szerint több megbecsülést kapunk a szurkolóktól.

Kapott már számos bántó megjegyzést is

– Kellemes, illetve kevésbé szép emlék az eddigi futballhoz kapcsolódóan?

– Nehéz egyet kiemelni. A legkevésbé széphez konkrét példát nem tudok mondani. Persze mondhatnám azt, hogy amikor 90 percet végig szid mögöttem egy idős, részeg bácsi, de igazából én ezzel együtt szeretem az egészet. Szerencsére, nincsen annyira ­rossz emlékem, amit most felidézhetnék, vagy ami annyira durván megmaradt volna bennem. Kellemes emlék rengeteg van! Közülük is talán az, amikor a vesztes csapat játékosai és edzője jön oda gratulálni, dicsérni, hogy férfiakat lepipálva nyomtam végig az egész meccset. Ennél nagyobb elismerést én nem tudok elképzelni, amit kaphatnék.

– Célok, tervek a közeljövőt tekintve?

– Ha lehetek teljesen őszinte, akár a legmagasabb lépcsőfok is szóba jöhet. Fiatal vagyok, bármi megtörténhet még, persze, ha elegendő kitartásom lesz. Szeptemberben egyetem miatt felköltözöm Budapestre, ezért nem tudom, melyik megyében fogom folytatni, de az biztos, hogy nem gondoltam abbahagyni az egyetem miatt sem. Szeretnék a megyében maradni, a megszokott, megkedvelt kollégákkal, de ha váltani kell, az sem fog problémát jelenteni. Igénylem a kihívásokat, könnyen tudok alkalmazkodni, bármiről is legyen szó – hallhattuk Mészáros Adrienn játékvezetői asszisztenst, akinek már komoly teljesítmény írható a neve mellé.

Mészáros Adrienn bármikor fordulhat a rutinosabb kollégákhoz szakmai segítségért
Fotó: Horváth László / Dunaújvárosi Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában