levéltetvek

2021.06.19. 19:00

Rózsafa ága, barackfa virága

A korai érésű cseresznyét tulajdonló gazdák, kertészek is azok között vannak, akik megtapasztalhatták: a levéltetvek invázióba kezdtek országszerte.

Szanyi-Nagy Judit

Fotó: Szanyi-Nagy Judit

Vagyis a probléma nemcsak Fejér megyében áll fenn, több szakportál, fórumlátogató is arról számol be: a teljes virágba öltözött bodzán túl még a dísznövényeken is megfigyelhetők a kártevő rovarok. Miért? A válasz az évszakokban keresendő, abban, hogy az enyhe telet egy hirtelen tavaszból berobbant nyár követte, azaz az időjárás egyértelműen a levéltetvek életben maradásának kedvezett.

A levéltetvek a már említett növényeken kívül a rózsákat, a mályvát, de akár a többi gyümölcsfát vagy bokrot is károsíthatják, amely nagyobb gondokat okozhat. Ezt segíti az is, hogy évente számos nemzedékük fejlődik, amelynek köszönhetően gyorsan elszaporodhatnak. Csak hazánkban több mint hetven fajtát különböztethetünk meg belőlük, közülük a leggyakoribb a közönséges rózsa levéltetű, az almafa-pirosító levéltetű és a fekete cseresznye levéltetű. Egyedeik tömegesen lepik el a növény egyes részeit, akár a hajtást, a bimbót, a kocsányt, esetleg magát a gyümölcsöt – és persze a levelet.

Ezek a tetvek a növények nedveivel táplálkoznak; szívogatásuk miatt látható problémák keletkeznek a növényen. Például: a levelek legörbülnek, sodródnak, eldeformálódnak, de egyes fajok esetében az elszíneződés (sárga, piros) sem kizárt. A levélpirosítók táplálkozásának következtében a levél felületén hólyagosodást is tapasztalhatunk. De akkor is gyanakodjunk, ha a palántát vagy rózsát hirtelen nagy mennyiségű hangya lepi el, hiszen a hangyák szimbiózisban élnek a levéltetvekkel. Ennek oka, hogy előbbiek kedvelik a levéltetű által kiválasztott cukros váladékot, a mézharmatot.

A fertőzött növénynek azonban nemcsak a leszívással kell megküzdenie, de az esetek többségében azokkal a betegségekkel (vírusokkal, bakteriális fertőzésekkel) is, amelyeket egyik növényről a másikra visznek át a levéltetvek. Arról nem is beszélve, hogy a keletkezett mézharmatban akár még penészgombák is megtelepedhetnek.

Nos, ezen okok miatt azonnali közbelépés: védekezés vagy tűzoltás szükséges. A kisebb bokrokon, palántán vagy virágon megjelent levéltetű ellen használhat az egyszerű fürdetés: ha lágy vízsugárral lemossuk a rovarokat. Amennyiben a fertőzés mértéke nagyobb, házi „permetszert” is készíthetünk ellenük. Ehhez egy fej fokhagymára, egy csokor mentára, valamint körömvirágra vagy levendulára van szükségünk (ezeket a növényeket nem kedvelik a levéltetvek). Turmixoljuk le a hozzávalókat egy-egy liter vízzel, a keveréket egy éjszakán át hagyjuk állni, másnap forralva fertőtlenítsük, szűrjük le, majd miután kihűlt, alkalmazzuk! Ezt hosszabb távon, minden egyes nap használni érdemes – az eredmény szemmel látható lesz! Ha még egy fokkal erősebb szert vetnénk be, keverjünk el fél liter vízben 2 evőkanál ecetet, 2 evőkanál cukrot, 2 evőkanál szódabikarbónát és 2 evőkanál szappant vagy mosogatószert – ez a kémiai elegy teljesen megöli a növényeinket megtámadó levéltetveket.

Ezek mind kisebb, házi praktikák voltak. Amennyiben valaki több virágot, gyümölcsfát gondoz, esetében feltétlenül szükséges a vegyszeres fellépés! Arra azonban ügyeljünk, hogy csak azokat a növényeket kezeljük, amelyeket valóban kedvelik a kártevők – s az időtényezőt se feledjük: ha észleltük a tetvek jelenlétét, mielőbb lépjünk fel ellenük!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában