természet és a sport

2021.06.27. 18:00

Nyári tábort szervez a sárkányhajó-egyesület

A Dragon Steel Sportegyesület nyári tábort szervez augusztus 9–13. között Kisapostagon a jachtkikötőben olyan fiatalok számára, akik szeretnének megismerkedni a sárkányhajózással. Az egyesület elnökét, Tóth Editet kérdeztük a tábor céljáról.

Gróf András

Tóth Edit, a Dragon Steel SE elnöke Fotó: Dragon Steel

– A fiatalok a szabad levegőn, gyönyörű természeti környezetben, a Dunán és a Duna mellett tölthetik el aktívan a szabadidejüket. Szeretnénk kizökkenteni őket az eddigi bezártságból, felnyitni a szemüket a természet szépségeire, a sport jótékony hatásaira. Kellemesen elfáradva, mégis felfrissülve térnek majd haza a táborozók. Sportos, vízi élethez szoktató tábort tervezünk, némi játékosságot bevetve. A jelentkezők megtanulhatják a sárkányhajósport alapjait, és amennyiben tetszik nekik, akár tovább folytathatják az evezést az egyesület keretein belül. Elnökként büszkén mondhatom, az elmúlt években az U18-as csapatunk kiemelkedő vb-sikereket ért el, amit a számos érem is igazol. Kiemelten fontosnak tartjuk az utánpótlás-nevelést. Szeretnénk minél több fiatallal és természetesen felnőttel is az élményeinket és eredményeinket megosztani – mondta.

– Milyen korosztályt várnak?

– Tíz év felettieket, hogy a biztonságos vízi közlekedést tudjuk biztosítani a jelentkezőink részére.

Tóth Edit, a Dragon Steel SE elnöke
Fotó: Dragon Steel

– Szükséges valamilyen vízi jártasság a résztvevők részéről?

– Elég, ha nekünk, szervezőknek van kellő vízi jártasságunk, amiről a szükséges tudnivalókat át tudjuk adni a jelentkezőknek. Jómagam negyvenéves dunai tapasztalattal rendelkezem. A szabályokat betartva nem lehet gond! Mentőmellényeket biztosítunk a jelentkezők részére, de az úszni tudás elvárt mindenkitől. Erről az igazolást jelen helyzetben nem kérjük, de a szülő nyilatkozik arról, hogy a gyermeke jó erőnléti és egészségi állapotban van, legalább 50 métert tud úszni könnyű sportfelszerelésben.

– Volt már ilyen jellegű rendezvény?

– Igen, tavaly nagyszerűen sikerült, a résztvevők fantasztikusan érezték magukat. A fiatalok nagyon sokat fejlődtek az evezéstechnika elsajátítása és a csapatban végzett munka megbecsülése terén. Már több éve eveztetünk iskolásokat, munkahelyi kollektívákat. A táborra jelentkezni a [email protected] e-mail-­címen lehet.

– Milyen tapasztalatokkal zárult a múlt évi tábor?

– A gyermekekre a sárkányhajózás rendkívül nagy hatással volt. Elsajátíthatták az evezés technikai és a vízi élet alapszabályait. Jó levegőn voltak, közben sokat játszottak, élményekkel gazdagodtak. A végén boldogok és büszkék voltak, oklevelet és pólót kaptak emlékül. Közülük négyen be is tagozódtak hozzánk, ketten a 2021-es magyar válogatott bő keretének tagjai U18 kategóriában. GA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában