Dunaújváros

2021.05.30. 14:00

Nyelvtanulás és sikerek a Pannonban

Kiemelt gondot fordít az idegen nyelvek oktatására a Pannon Oktatási Központ Magángimnáziuma – a felkészült tanárok, a korszerű módszerek és az emelt óraszámok nyomán természetesen nem maradnak el a szép sikerek sem!

Duol.hu

Az aulába lépve az az érzése az embernek, mintha egy európai campusban járna

Főnyelvként angolt vagy németet választhatnak a tanulók emelt szinten, második nyelvként pedig a német és angol mellett a spanyol és a francia mellett is dönthetnek a diákok. A jelenlegi végzős nyelvi tagozatos osztályokban a tanulók 72 százaléka rendelkezik már most középfokú nyelvvizsgával. Ebből, tanulók majdnem felének felsőfokú komplex nyelvvizsga van a kezében legalább egy nyelvből. Ugyanebből az osztályból a tanulók közül hatan előrehozott emelt szintű vizsgát tettek a 2020/21-es tanév őszi vizsgaidőszakában, és büszkén mondhatják, hogy kivételes teljesítményt értek el, ugyanis mindannyian 5-ös érdemjegyet tudhatnak magukénak. Mindemellett 3 diák dicséretet is kapott a jeles eredménye mellé a szóbelin nyújtott kitűnő teljesítményéért. Hárman előrehozott közép szintű érettségit tettek, szintén kiváló (5 egészes átlag) eredménnyel.

Az emelt óraszámú, nyelvi tagozatos osztályaikban már az elmúlt tanévben is hatalmas sikereket értek el az iskolában tanuló diákok.

A 2019/20-as év végi idegen nyelvi érettségi eredmények a nyelvi tagozaton középszinten 4,5, emelt szinten pedig 4,73- as átlagot hoztak.

Az intézményből elballagó diákok 40 százalékának középfokú, 20 százaléknak pedig felsőfokú nyelvvizsga volt a kezében. Otthont adnak a Debreceni Egyetem DExam, a Pécsi Tudományegyetem ECL, a Goethe Intézet Goethe, az ELTE Origo, illetve a Budapesti Gazdasági Egyetem BGE szaknyelvi nyelvvizsga-helyeinek, ezzel biztosítva a stresszmentes környezetet a tanulók számára.

Az aulába lépve az az érzése az embernek, mintha egy európai campusban járna

Felnőttoktatás, felnőttképzés

Esti felnőtt gimnáziumi képzés keretében a cél olyan ismeretek és képességek átadása, amelyek átfogják az általános műveltség körét. A megszerzett tudás lehetőséget nyújt az érettségi megszerzésére, a középfokra alapozott szakképzés elsajátítására, a felsőfokú továbbtanulás sikerességére. Felkészült pedagógusok segítik a felnőtteket is a szükséges tananyag elsajátításában! Családias környezetben, jó hangulatú tanórákon felnőttként is közösségben érezheti magát aki a POK-ban tanul! OKJ-s képzéseik a 2021. január 1-től érvényes változtatások miatt kialakítás alatt vannak. Őkis alkalmazkodtak a már több mint egy éve tartó járványügyi helyzethez, ezért új képzési palettán „Covidálló” szakmákat sorakoztattak fel. A részletekről hamarosan bővebb tájékoztatást tesznek közzé honlapunkon: www.pok.suli.hu-n.

https://www.duol.hu/kozelet/helyi-kozelet/itt-van-ven-diak-a-ballagok-melleklete-2-4377223/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában