András Büfé

2021.05.08. 11:30

A kiszolgálás ma is a negyven évvel ezelőtti hangulatot idézi

Balatonszemes Egy évtizedeken át sikeresen működő, és a legjobbak közé emelkedő vendéglátóegység látványának megváltoztatásához elég nagy bátorságra van szükség. E döntést vállalták be a mára már ikonikussá vált, dunaújvárosi gyökerű András Büfé tulajdonosai Balatonszemesen.

Balogh Tamás

Gyülekeznek a vendégek a balatonszemesi büfénél

Fotó: Balogh Tamás / Dunaújvárosi Hírlap

Vincze András, az alapító ezúttal is tömören fogalmazott:

– Soha senki sem panaszkodott a külsejére. A kiszolgálás külsőségei a régi, a negyven évvel ezelőtti hangulatot idézik. Sokan szándékosan az út menti „könyöklős” pultoknál, állva fogyasztanak, mert szeretik a nálunk folyamatos nyüzsgést, a baráti szóváltásokat a frissen érkezőkkel. Mások persze a teraszunkon foglalnak helyet, amit nagyon is megértek, hiszen a Balaton közelsége (kis túlzással a parton vagyunk) és a nem hétköznapi panoráma nagyon meggyőző mindenki számára. Attival, a fiammal sokat beszélgettünk a jövőről. Ma már ő viszi az üzletet, de nyilván mindent megbeszélünk. Arra jutottunk, hogy a klasszikus kínálatunkat megőrizzük, a külsőségekben pedig döntsön a belátása szerint. Tábori Csaba nagyon jól mutatkozott be nálunk a korábbi munkáival, így aztán nem volt kérdés, hogy az újabb feladatokkal is őt bízzuk meg. Én csak kívülről követtem a fejleményeket, és az eredmény ezúttal is kiválóra sikerült.

Nem is tudom, hogy kinek lesz inkább a büszkesége, ha külsőségeiben imponáló módon megújul helyszín? A tulajdonosoknak: a cégalapító és a fantasztikus ízesítés kialakítójának, Vincze Andrásnak, vagy a hagyományokat kiválóan tovább éltető Vincze Attilának?

Tábori Csaba „projektmenedzserként” dolgozott az András Büfé felújításán

Talán az egyébként galériákat is megtöltő, Dunaújvárosból indult művészeknek: Tábori Csabának, az ezúttal mint a megállíthatatlanul száguldó fantáziájú, műfaji határokon átsuhanó projektmenedzsernek, és segítőinek: Bokor Györgynek, valamint az őket minden fázisban szoros pórázon tartó, és a helyszíni installációt levezénylő Tábori Margitnak? A hivatalos, rém elegáns, tűzoltó-zenekaros ceremónia, az ismert okok miatt még várat magára. A fotók az újjáöltöztetés legizgalmasabb napján készültek.

Tábori Csabát a legtöbben extravagáns festőművészként ismerik. Ezért talán meglepetés, hogy a dekorációs felkéréssel a megbízói a személyével szinte „ágyúval mentek a verébre”?!

– Erre azok gondolhatnak, akik nem tudják, hogy eredetileg alkalmazott grafikusként végeztem az Iparművészeti Főiskolán. A könyvgrafikák, plakátok és az egyéb alkalmazások, de az arculat- és emblématervezés is az alap szakterületemhez tartozik – mondta el Tábori Csaba. – Utána fejlesztettem ki a jóval nagyobb elismertségemet adó művészeti tevékenységemet. A sokoldalúságom közismert, ezért most már mint szobrászművész is be fogok mutatkozni.

Tábori Csaba és Bokor György egyezteti az elképzeléseket a helyszínen Fotók: a szerző

– Aggódva kérdeztem a tulajdonost: hogy bírt el veled? Hiszen kimondhatjuk, hogy egy eléggé karizmatikus művész­ember vagy.

– Semmi problémánk sem volt egymással. Természetesen a megbízásom előtt is hallottam már erről a büféről (hiszen ki ne ismerné, aki magát dunaújvárosinak és az igazi gasztronómiát kedvelőnek vallja!) A megrendelővel, Vincze Andrással való megismerkedésünk is rendhagyó módon zajlott. Egy közös ismerősünknél, a kisapostagi Bárka étterem és jacht­kikötő tulajdonosánál találkoztunk. Mint kiderült, ő többször járt már azon a helyszínen, ahol a nagyérdemű közönség (a vendégsereg) az asztalra helyezett különleges, dunai hajós papírabroszokról mint a „kortárs művészet csúcsáról” étkezhet, illetve eheti le azokat. Bandinak ez nagyon megtetszett, és körülbelül a második pohár bor után közölte velem, hogy vegyem úgy: most már konkrét megrendelésem van a nála használandó tálcatakaró papírokra (előbb két-, de később hatféle lett belőle) és a Ház Borának címkéjére. Természetesen mindegyikük hasonló szín- és formavilágban, ha úgy tetszik, modorban készült el. Az idei évben már három vagy négy, nekik készült borcímkével kínálják a palackokban lévő remek italokat.

– Gondolom, borcímkét gyártani neked egy szívhez szóló megbízatás!

– Természetesen, nem idegen tőlem… Amikor szóba került, nem akartam a korábbi megszokott stílusúra hajazót készíteni. Korábban azt mondták, hogy bár a magyar borok a világ legjobbjai, de olyan ocsmány módon voltak csomagolva, hogy eladhatatlanná váltak miatta. Ma már gyönyörű borcímkék vannak Magyarországon. Ezért úgy döntöttem, hogy az enyém legyen egy kicsit „más”, mint a többi! (Tehát, mint egy eltévedt levél, a tulajról készült bélyegekkel és a helyszínről készült víziókkal lett megalkotva…) Nézz, csak utána!

– Hogy bírod a határidők tartását?

– A külső munkákkal ma estére megleszünk. A további, remélem mindenkinek kellemes színfoltokkal, a szezon kezdetére simán elkészülünk. Ez művészemberként sem idegen tőlem. Amikor nekiállok valaminek, azt időre befejezem.

– Nagyon büszkén nyilatkoztál a segítőidről.

– Igen, mert ügyesek. Az egyik Bokor György, aki a Képzőművészeti Egyetemen végzett, és az unokaöcsém, a másik pedig a párom, Tábori Margit.

– Tudtál a főnök maradni az állandó társaddal, Margittal egy csapatban?

– Mondjuk szelíden: ő egy „határozott” nőszemély, ezért ilyenkor jobban teszem, ha szinte terrorista módon lépek föl vele szemben! Már csak ezért, hogy érezze az erőt, legalább addig, amíg itt, mások előtt dolgozunk, mert őszintén szólva, otthon azért ez nem egészen így működik! Mivel többet lapítok… (mondta beismerő huncut hunyorítással).

– Az igazi művész mindig kortalan. A megrendelő ezzel az arculattal a fiatalabbak felé akart fordulni. Könnyen ment a rájuk találásod?

– Ezt nem mondanám egy nagy kihívásnak. Ez a kis műintézet az idén lesz negyvenéves. A nyolcvanas évek az én korosztályomnak a fénykorát jelentette. Az akkori plakátművészet, a Balaton környékéről szólók is, híven bemutatják azt a világot.

Egy kis balatoni retró, csak az íze kedvéért. A SZOT és egyéb vállalati üdülők, a fémpolcokon tálcán húzott egyenkaják. Napközben egy kis lángos, kettes fagyi, a Bambi, a jaffa és a kőbányai. Stoppolás az M7-esen. A trabantos, wartburgos, skodás, zsigulis repesztések. Mindegy, hogy kivel típusú, béketáboros ismerkedési és búcsúestek. Fecskegatya és cigi, feszítés a gumimatracon vagy a kiégett fűben, a menők (ha volt olyan) a vízparti betoncsíkon. A lejmolóknak egy bélás. Ha volt miből.

Ez a mostani megoldás arra a korszakra hajaz úgy, hogy a mostani fiataloknak is könnyen emészthető legyen. Az érdeklődőkön és a nézelődőkön azt látom, hogy vevők rá!

Vincze Attila – a jövő záloga

Vincze Attila már a szezon előtt is sok időt töltött a helyszínen, figyelt a munkálatokra, és ma már elégedetten mesél a változásról.

– Nagyon sokat beszéltünk apával arról, hogy egy minimális arculatváltást kéne csináltatnunk az üzleten, ami így elkészülve egy kicsit nagyobb lett, mint amire mi gondoltunk. A tervező és a kivitelező Tábori Csabi, egy ismerősünk ajánlására érkezett, de nem bántuk meg, hogy őt bíztuk meg. A bemutatkozása az elmúlt évben két termékkel, a garantáltan egyedi grafikáival teljes sikert aratott. ­Nyárig megszületnek az idei újdonságok is. A kínálatunk és a színvonalunk természetesen marad a régi. Bízunk benne, hogy a vendégeink is úgy találják!

Gyülekeznek a vendégek a balatonszemesi büfénél

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában