Fókuszban a minőség

2021.05.27. 09:00

A diákok a legmodernebb környezetben tanulhatnak

A Pannon Oktatási Központ alapítóinak, vezetőinek mindig is az a cél lebegett a szemük előtt, hogy minőségi oktatást hozzanak létre.

duol.hu

A minőségi oktatás biztosítása érdekében a többi között egy impozáns, különböző rendezvényeknek, versenyeknek, kiállításoknak otthont adó aulával, illetve egy, szaktantermeket is magában foglaló – földrajz, matematika, nyelvi szaktantermekkel, drámateremmel és zeneteremmel – épületrésszel várja diákjait.

A POK-os diákok modern technikával felszerelt, légkondicionált tantermekben tanulhatnak, bel- és külföldi tanulmányi kirándulásokon, illetve számos, tanórán kívüli tevékenységen, szakkörön vesznek részt.

Iskolánk több területen úttörő szerepet vállal az oktatásban – mondta Borgulya Zoltán igazgató, majd így folytatta:

Borgulya Zoltán igazgató

Városunkban egyedinek számít például a hatosztályos gimnáziumi képzésünk, ugyanakkor médiaszakkör is látogatható a Pannonban.

Utóbbit pedig nem más tartja, mint az ismert és elismert tévés szakember, Pachmann Péter, a TV2 Mokka című műsorának vezetője.

Oktatási intézményünk működését négy fő alappillére helyezzük:

– POK Dunaújvárosi Magángimnázium

– a felnőttoktatás;

– a felnőttképzés;

– továbbá a nyelvi képzések, a nyelvoktatás, és nyelvvizsgáztatás.

Bár mind a négy terület egyformán „édes gyermeke” az intézménynek, vagyis az egyes részterületek szervesen beépültek az Oktatási Központ életébe, valahol ki is egészítik egymást. Azonban az intézmény fenntartója és vezetője egyáltalán nem titkolja: a legkedvesebb és szívünkhöz a legközelebb álló szervezeti egység a magángimnázium, amely a központ zászlóshajója kíván lenni, vagyis szakmai tevékenységével, működési színvonalával példát kíván mutatni, egyfajta utat kitaposni a többi terület számára.

A magángimnázium életre hívásának időszakában a „Tudás, tapasztalat, jövő” szlogennel kívántuk röviden megfogalmazni a hitvallásunkat, avagy inkább összefoglalni a legfontosabb célokat.

Hiszen mára már közhely: aki iskolát működtet, a jövőt építi, a jövőnek dolgozik. Ez az állítás amellett, hogy kissé talán elcsépelt, azonban mégis helytálló, hiszen az eredményesség mutatói csak jóval később igazolják vissza a bejárt út, az elvégzett munka helyességét, helytállóságát!

Ezért a gimnáziumi oktatást azon családok gyermekeinek ajánljuk, akik mindenképpen a felsőoktatást, a továbbtanulást célozzák meg, tehát a jövő értelmiségének! Hisszük, hogy a színvonalas oktatási, nevelési folyamatban elhivatott pedagógusaink felismerik és megfelelően bontakoztatják ki az iskolai tehetségfejlesztő programokon keresztül a mindenkiben benne szunnyadó tehetséget, a tanulói képességek javát!

Akikre büszkék vagyunk

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen elért eredmények:

Öt kiváló diákunk jutott tovább a verseny II. fordulójába: Radics Nóra – biológia, matematika Szerencse Arnold – kémia Ruff István Zalán – matematika Délczeg Norbert – spanyol nyelv Vincze-Hajnal Blanka – vizuális kultúra.

Ocztos Dominik, iskolánk 9.B osztályos tanulója az országos döntőn csodálatosan szép 2. helyezést ért el, egy maratoni, több mint ötórás szóbeli megmérettetésen s budapesti Ady Endre Gimnázium által szervezett országos történelemversenyen! A verseny témája a „Forradalom és szabadságharc 1848–49-ben”, a zsűri elnöke dr. Hermann Róbert történész volt.

Idén is a kémia OKTV döntősei közül választják ki a nemzetközi kémiai diákolimpián és a Mengyelejev diákolimpián induló magyar csapatok tagjait. Diákunk, Szerencse Arnold is meghívást kapott, ezzel esélyt is bekerülni az olimpia csapattagjai közé.

Varga Anna Eszter 9.A osztályos tanuló egészen a dobogó legtetejéig küzdötte magát a 2021-es korosztályos magyar bajnokságon Budapesten a Szent Imre Sportcentrumban. A földharc – más néven grappling – egyfajta hibrid küzdősport, amely nem alkalmaz ütéseket. A stílust a hagyományos birkózás, a dzsúdzsucu, a szambó és más, alávetéses fogásokat alkalmazó küzdősportokból alakították ki.

Az elért helyezések a következők: 1. helyezés – Gi Grappling Kadet Kezdő Leány 46 kg kategóriában 2. helyezés – NoGi Grappling Kadet Kezdő Leány 49 kg kategóriában.

https://www.duol.hu/kozelet/helyi-kozelet/itt-van-ven-diak-a-ballagok-melleklete-2-4377223/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában