Mészáros Réka: Csak bátorítani tudok mindenkit a versenyre

2021.01.03. 10:00

Tündérszépek, jelentkezzetek!

A Mediaworks Hungary Zrt. ismét meghirdette a Tündérszépek szépségversenyt. Mészáros Réka, aki az előző szériában Fejér megye szépe lett, és ezzel részt vett az országos döntőben, csak bátorítani tudja azokat, akik most a jelentkezésen gondolkoznak.

Molnár Emese

Fotó: Vaskó Tamás / Bors

A szépségversenyre 16 és 30 év közötti lányok jelentkezését várják. Akár saját fényképeket is lehet küldeni, de kérhető fotózás is. A jelentkezőket izgalmas fordulók, értékes nyeremények és felkészítő táborok várják, ahol hírességekkel is találkozhatnak.

Mészáros Réka szívesen beszélt arról, hogy ő miért is jelentkezett.

– Korábban részt vettem már kisebb szépségversenyeken. A Tündérszépek megmérettetésre azért jelentkeztem, mert nagyon nívósnak találtam, motivált az is, hogy találkozhatunk például Kocsis Korinnával, aki sokak számára példakép. Érdekelt a tévés szereplés is – idézte fel Mészáros Réka. Mint azt már lapunknak elmondta, váratlanul érte, hogy a szakmai zsűri értékelése alapján ő lett Fejér megye szépe, ezzel pedig egyenes út vezetett az országos döntőbe. Elmesélte, hogy felkészítő táborokban vettek részt, amelyek során Kocsis Korinna is (egyik mentorként) végig segítette őket, hogy a háromkörös fináléban mindannyian a lehető legjobban szerepeljenek. Bár nem ért el dobogós helyezést Réka, mint mondta, nagyon sok élménnyel gazdagodott a verseny során.

– Kapcsolatokat tudtam kiépíteni, így aki most fontolgatja a nevezést, mindenképpen bátorítani tudom rá! Nincs semmi vesztenivaló, sőt, rengeteg motivációt kaphat, barátságokat alakíthat ki, arról nem beszélve, hogy tapasztalatokat nyerhet. Összességében lehet, hogy sokkal többet nyerhet, mint az első három helyezett.

Réka sok élménnyel gazdagodott a verseny során

Azt is hozzátette, szívesen segít ő is tanácsokkal a most jelentkezőknek.

– Szerintem nemcsak a külső dolgok fontosak, hanem a belső értékek is. Ezen a szépségversenyen sem elég a megjelenés, hiszen a bírálatok során szempont az is, hogy a versenyzőnek legyen önálló véleménye, gondolata minden témához. Éppen ezért sok magánbeszélgetés is volt a verseny során, komoly témákról kellett beszélni a zsűrivel.

A Tündérszépek 2021 megyei szinten induló, majd regionális fordulókon keresztül országos döntőig haladó szépségverseny. Célunk egy olyan színvonalas szépségverseny, ahol a hétköznapi lányok is esélyt kaphatnak a nyerésre. A megyei és regionális fordulók az online térben zajlanak. A megyei elődöntő online szavazása február 15-én kezdődik. További részletek a tunderszepek.hu, illetve a duol.hu oldalon találhatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában