példaértékű

2020.12.20. 15:30

Környékbeli rászorulókon segített Veres Edina és nagyszerű csapata

Idén #adnijoo2020 címmel kezdett akcióba Veres Edina, aki már a harmadik alkalommal gyűjti karácsony előtt az ajándékokat a rászoruló családoknak.

duol.hu

Edina és lelkes csapata idén sem maradt közömbös a hátrányos helyzetű családok felé. A tavalyi nagysikerű adománygyűjtésük után, ahol egy hétgyermekes családnak segítettek, most úgy gondolták, talán több otthonban is örömteli karácsonyt tudnak varázsolni.

Elkezdték a szervezést és sorra csatlakoztak hozzájuk az ismerősök és ismeretlenek is. Ötven személy adományaként 12 családnak tudtak segíteni és még egy főnek. A baracsi Reál bolt összesen nyolcvanezer forint értékben támogatta élelmiszerrel Edina akcióját. Ezen kívül még a vásárlók is támogatták az adománygyűjtést. Egy teherautó indult Budapestről a felajánlásokkal Dunaújvárosba, majd Edináék négy személyautóval megpakolva indultak útnak a családokhoz. Dunaújvárosban négy-, Solton egy-, Előszálláson két-, Daruszentmiklóson három-, Nagykarácsonyban egy- és Ménesmajorban egy családot látogattak meg. Ezen kívül az egyik családnál egy idős hölgy is tartózkodott és megilletődve mondta, hogy ő még nem kapott senkitől így ajándékot. Edina és kisebb csapata másnap visszament a hölgy lakására és elhalmozták ajándékokkal és a szeretetükkel.

Edina elmondta, hogy nagyon hálás a segítőinek. Elsősorban a párjának, Ifjabb Fogarasi Istvánnak, aki mindvégig mellette volt és támogatta, segítette a dobozolásban, a szállításban. Ifjabb Újfalusi Attila a kétszobás lakását biztosította ahhoz, hogy az ajándékok tárolása meg legyen oldva. barátnője, Killer Evelin, aki Edina barátnője mindvégig segítette a munkát. Együtt gyűjtötték az adományokat és saját pénzből is vásároltak. Ez a két család fogta össze a szervezést és a lebonyolítást.

Veres Edina így folytatta a hálával teli mondatokat:

- Köszönetet szeretnék mondani Forizs Rolandnak, aki jött és segített a kiosztásban. Köszönet és hálám Lengyel Zoltánnak, aki egyik pillanatról a másikra jött és biztosította nekünk a platóskocsit és a fuvart a budapesti adományoz. Illetve a kiosztásakor is segített.

Hálás köszönet a baracsi Reál-nak és az ott dolgozó csajoknak a rengeteg adományért! Köszönet illeti a baracsi kés doktort is.

Köszönöm a Budapesti barátaimnak ismerőseimnek, hogy segítettek! Budapesten is gyűjtöttek nekünk. Két nap alatt le is kellett a gyűjtést zárni annyi adomány érkezett. Bogdán Betty barátnőm közreműködésével és segítségével ez nem jöhetett volna létre. Köszönet Ausztriából két barátnőmnek is. Volt fodrászomnak A. Zsuzsinak és F. Zsófinak. Ők ketten két összeggel támogattak meg minket. Egyik összegből 2 kislány álmát valósítottuk meg. A másik összegből szinten tartós élelmiszert vásárolt barátnőm Budapesten.

Köszönet az ismerősömnek, aki elvezetett ezekhez a családokhoz (akik nem maguk jelentkeztek).

Köszönöm a körmösömnek, Debinek és a párjának, Krisztiánnak a szép kis csomagért. Köszönet annak a sok-sok barátomnak, ismerősömnek, és ismeretlennek, akik bármilyen adománnyal hozzájárultak ehhez a gyűjtéshez!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában